a rovat írásai

Bánsági Ildikó 70

Október 19-én hetvenéves Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Művésze.

Megáldották a musicalt

Megáldotta a Vatikán a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló, Sting zenéjére épülő musicalt, amelynek premierjét március 15-én tartják Rómában.A zenét Michelangelo Buonarroti (1475-1564) freskói inspirálták.

Ötven éves lett a Hair

Ötven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.

Hangemberek az Újszínházban

A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja, mondta Csernák János színművész az M1 aktuális csatornán.

Bormámor Hamvas művei alapján Szentendrén

Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.

Szilágyi Tibor 75

Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész augusztus 28-án töli be a hetvenötödik életévét.

Elhunyt Lórán Lenke

Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.

Új Bánk bán a Nemzetiben

Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.

Básti Juli kerek szülinapja

Augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő leánya Budapesten született 1957. augusztus 10-én. Nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt.

Színház 10 éve a viszáki pajtában

Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket. Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ), olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Meghalt Schubert Éva

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

Színház összes cikke »

Ma van a magyar dráma napja

színház_logo

Ma van a magyar dráma napja, ebből az alkalomból országszerte és a határon túl is több helyszínen, rendhagyó programokkal várják a közönséget, bemutatót, nyílt próbát tartanak, emellett díjakat is adnak át.

A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg ezen a napon, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire és új művek születését ösztönözzék. Idén a Szép Ernő-különdíjat Csukás István a fiatal nemzedékek színpadi mítoszainak megteremtéséért és Schilling Árpád rendező experimentális, égető társadalmi kérdéseket felvető színpadi szövegeiért kapta. A két díjazott egyéb elfoglaltságai miatt később veszi át a díjat. A Színházi Dramaturgok Céhe hétfőn este tartja a budapesti Mozsár kávéházban ünnepi összejövetelét. A dramaturgok által az ünnep alkalmából az évad legjobb magyar drámájának odaítélt díjat az idén Spiró György Helló, dr. Mengele! című műve nyerte el. A díjat későbbi időpontban veszi át az író. A rendezvényen adják át a kétévente titkos szavazással dramaturgoknak odaítélt Bálint Lajos-vándorgyűrűt, amelyet az idén Lengyel Anna dramaturg, a PanoDráma művészeti vezetője nyert el.

goethe faust schilling mti szigetváry zsolt
Pillanatkép Schilling Árpád Faust I.-II. rendezéséből (fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

A debreceni Csokonai Nemzeti Színházban a nézők a teátrum 150 éves jubileumát ünneplő díszelőadás, A magyar Faust színházi alkotófolyamataiba nyerhetnek betekintést szeptember 21-én. Orbán János Dénes tragikomédiáját Árkosi Árpád rendezésében október 2-án mutatja be a teátrum. A hétfő esti próba előtt Lőrincz Zsuzsa dramaturg ismerteti meg a közönséget darab világával, beszélget a szerzővel és az alkotókkal. A Békéscsabai Jókai Színház Pozsgai Zsolt A szűz és a szörny című tragikomédiájának bemutatásával ünnepli a magyar dráma napját hétfőn. Kecskeméten a magyar dráma napján nyitják meg az új Kelemen László Kamaraszínházat az Illés zenekar és Szente Vajk Tied a világ! című zenés darabjának a bemutatójával. Az ünnep alkalmából interaktív színházi programmal tiszteleg a hazai drámairodalom előtt a szegedi REÖK és a Homo Ludens Project. Hétfőn Próba flash címmel magyar színdarabrészletekre épülő, ingyenes programot tartanak, amelynek célja, hogy a nézők megismerhessék, milyen fázisokon át alakul egy előadás.

tied a vilag szente vajk illes szinhaz

Erdélyben is több színház megünnepli a magyar dráma napját hétfőn, Marosvásárhelyen és Nagyváradon ősbemutatóval készülnek az eseményre. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Aranka György felvilágosodás kori művelődésszervező szobrát koszorúzza meg hétfőn délután, az eseményen elhangzik Demény Péter kolozsvári író és szerkesztő ez alkalomra írt köszöntője. A színház Kistermében este bemutatják a nagyváradi Varga Gábor Kályhabúcsúztató című darabjának felolvasószínházi változatát. Nagyváradon a Szigligeti Színház a szintén nagyváradi származású Szíjártó Tímea-Aletta Az eset című darabját tűzte műsorra. Csíkszeredában a Csíki Játékszín Kosztolányi Dezső Édes Anna című regénye alapján készült előadásával ünnepel hétfőn.

MTI

• Publikálva: 2015.09.21. 09:57 • Címke: program, hír