a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Filmplakátokat a BÁV-tól

bav logo

Mintegy 170 magyar és külföldi filmposzter kerül kalapács alá a BÁV első plakátaukcióján, amelynek kiemelkedő darabja Jancsó Miklós Szegénylegények című filmjének kultikus plakátja lesz.

A tavaly elhunyt Kossuth-díjas filmrendezőre a londoni Academy Cinemának készített Szegénylegények plakátjával emlékezik a BÁV, a plakát az október 13-i aukción 160 ezer forintos kikiáltási árról indul. A filmet Angliában The Round-Up címmel tűzte a műsorára az Academy Cinema. George Hoellering, a mozi tulajdonosa saját forgalmazású filmjeihez előszeretettel rendelt plakátokat Peter Strausfeld grafikustól, így történt ez a Szegénylegényekkel is. A 300-500 példányban, linómetszéssel, a művészre jellemző egyedi stílusban készült plakátok mára már ikonikus darabokká váltak és meglehetősen drágán kelnek el az európai plakátaukciókon.

szegenylegenyek
Forrás: bav.hu

A BÁV első plakátárverésén olyan kiváló magyar és külföldi grafikusok, valamint festők által készített poszterek kerülnek kalapács alá, amelyekből mára már csak néhány példány maradt fenn. A nemzetközi gyakorlattól eltérően Magyarországon még viszonylag kis gyűjtőkörrel rendelkezik a plakát műfaj, ezért egy-egy kiugróan drága régi plakátot leszámítva ma még bárki számára elérhető áron lehet szert tenni egy-egy kedvenc film vagy grafikus alkotására. Az aukciós kiállítás október 10-ig tekinthető meg a BÁV Apszistermében, szeptember 29-én délután Badits Marcell, plakátgyűjtő beszél a magyar plakátművészetről, az aukcióra pedig október 13-án kerül sor.

További plakátok itt böngészhetőek.

MTI

• Publikálva: 2015.10.06. 15:32 • Címke: hír