a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Elhunyt Chantal Akerman belga rendező

chantalakermanlead

Váratlanul elhunyt hétfőn Párizsban Chantal Akerman belga rendező-forgatókönyvíró, aki filmjeiben elsősorban a női sorsokkal és a múlttal való szembenézéssel foglalkozott, feminista és kísérleti filmjei nagy hatással voltak a filmművészetre.

A 65 évesen elhunyt rendezőnőt sokan tekintették a kísérleti európai filmművészet egyik vezéralakjának, olyan világhírű filmesek munkáit is inspirálta, mint Gus van Sant – írta a The Guardian című brit lap. Chantal Akerman váratlanul halt meg: szeptemberben még részt vett a locarnói filmfesztiválon No Home Movie című videoesszéjével, amelyet anyjáról, Nataliáról, auschwitzi túlélőről készített, aki tavaly halt meg. Novemberben Londonba várták, hogy mesterkurzust tartson és egy pályafutásáról folyó beszélgetésen vegyen részt filmjei retrospektív vetítésének lezárásaként. Az 1950-ben Brüsszelben született Akerman leghíresebb filmje az 1975-ben bemutatott Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23. I-II. című alkotás. A Jeanne Dielman valósidejű tanulmány egy középkorú özvegyről, aki kamasz fiával él egy apró brüsszeli lakásban. Akerman a nő mindennapos teendőit mutatja be, s közben kiderül, hogy alkalmi prostitúcióval keresett pénzből fedezi a maga és fia megélhetését. A The New York Times „a filmtörténet első feminista mesterművének” nevezte a filmet.

chantalakerman

További fontos alkotásai közé tartozik a Je, tu, il, elle című 1976-ban készült dráma, valamint a Kelet felől című 1993-as dokumentumfilm is, amely a Szovjetunió összeomlása után pillant bele a kelet-európai életbe. A magyar nézők Kanapé New Yorkban című vígjátékát is láthatták, amelynek fő szerepeit Juliette Binoche és William Hurt alakította. Akermant több nemzetközi filmfesztivál is meghívta zsűrijébe, és tanított is egy New York-i egyetemen.

MTI

• Publikálva: 2015.10.06. 20:23 • Címke: hír