A drámaíró bűnbeesése

Száz éve, 1915. október 17-én született New Yorkban Arthur Miller amerikai író, aki görög sorstragédiákat idéző, katartikus drámákat alkotott. Valójában egyetlen kérdés foglalkoztatta egész életében: Képes-e az ember a jót választani?

Osztrák származású apja egy kisebb ruhagyár tulajdonosa volt, de üzlete a gazdasági válság idején tönkrement. Az ifjút a csőd a teljes kiábrándultság szélére taszította, nem hitt többé az amerikai álomban, és egy egész életre szóló ellenszenv ébredt benne a minduntalan az anyagi javakat hajszolókkal szemben. A család anyagi körülményei miatt kétkezi munkákat kellett vállalnia, hogy tanulmányait a Michigani Egyetemen fedezni tudja. 1936-ban írta első drámáját No Villain címmel, amellyel rangos iskolai irodalmi díjat nyert. Rájött, hogy élvezi az írást, és arra gondolt, hogy ebből akár meg is élhetne. Beiratkozott a tekintélyes Kenneth Rowe professzor drámaírás szemináriumára, ahol megtanulta, hogyan lehet úgy felépíteni egy drámát, hogy hatással legyen a közönségre. Közös munkájukból hosszú évekre szóló barátság fejlődött. Millert élete végéig szoros kapcsolat fűzte alma materéhez, két díjat és az egyetem színházát is róla nevezték el.

1938-ban, a diploma megszerzése után visszatért New Yorkba, ahol többek között a CBS számára írt forgatókönyveket. 1940-ben feleségül vette egykori egyetemi csoporttársát, Mary Slatteryt, akitől két gyermeke született. A második világháború idején testi alkalmatlansága miatt nem hívták be katonának, egy brooklyni hajójavító telepen dolgozott, és anyagot gyűjtött a Helyzet normális című riportregényéhez. A Broadwayn 1944-ben mutatkozott be Az ember, akinek mindenben szerencséje volt című drámájával, de a darab csúfosan megbukott. Anyagilag is nehéz helyzetbe került, ezért a világháború után megjelentette riportregényét, majd a Gyújtópont című regényt, amely az antiszemitizmus kérdéskörét járta körül. 1947-ben ismét a Broadwayn próbált szerencsét Édes fiaim című drámájával, melyet Elia Kazan vitt színpadra. A siker ezúttal nem maradt el, a színmű 328 előadást ért meg. Miller és Kazan Tony-díjat kapott, Millernek ítélték a New York-i drámakritikusok díját is.

Családi pénzügyei is rendeződtek, olyannyira, hogy farmot vásárolt Connecticutban, következő darabján már ott dolgozott. Az ügynök halála 1949-ben készült el, és még abban az évben színpadra állították. A Pulitzer-díjas darab, amely azóta is a világ számos pontján szerepel a színházak műsorán, a kor kiemelkedő drámaírójává avatta. A soha el nem érhető siker álomvilágában élő, gyermekeiért önmagát feláldozó Willy Loman alakja azóta is nagy színészek jutalomjátéka. Olyan művészek játszották már el a házaló kisember alakját, mint Fredric March, Rod Steiger és Dustin Hoffman, a magyarok közül Tímár József legendás alakítása mellett emlékezetes marad Tordy Géza ügynöke, legutóbb pedig Bodrogi Gyula alakítása.

Kaszás Attila, Tordy Géza és Hegedűs D. Géza Miller: Az ügynök halála című színműve próbáján 1987-ben. (Fotó: MTI/Ilovszky Béla)
   
Az ötvenes évek elején számos baloldali ügyet támogatott, ezért McCarthy szenátor kommunistavadász bizottságának egyik céltáblája lett. Az ezzel kapcsolatos események árnyékában született a Salemi boszorkányok című drámája, amelyhez az 1692-ben lezajlott boszorkányperek szolgáltatták a történelmi hátteret. A mű – ha közvetve is – híven tükrözi mindazokat a személyes és erkölcsi dilemmákat, amelyekkel szerzője az ötvenes évek elején szembesült. A darabból kétszer készült film, 1958-ban és 1996-ban, ez utóbbi Oscar-díjat kapott a forgatókönyvért.

1955-ben a Két hétfő emléke és a Pillantás a hídról című darabjainak bemutatója után az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság perbe fogta, és hosszas procedúra után elítélte. 1956-ban végzetes személyes döntést hozott: elvált a feleségétől, és titokban feleségül vette Marilyn Monroe-t, a kor szexszimbólumát. A házassággal újfajta hírnévre tett szert: a popkultúra ismert arca lett, amitől kifejezetten irtózott. Házasságuk sikerében sokan kételkedtek, Kazan is, akit korábban szintén gyengéd szálak fűztek Marilynhez, és a szőke dívát alkalmatlannak találta a házasságra. Miller szerelmes volt, és ragaszkodott erkölcsi elveihez, de kapcsolatukon ez sem segített. Alig öt évet éltek együtt, 1960-ban a Kallódó emberek című film forgatása közben szétköltöztek, hamarosan el is váltak. Monroe 1962 augusztusában meghalt, Miller pedig ugyanebben az évben feleségül vette Inge Morath fotográfust, akivel több közös könyvük is megjelent.

1964-ben megírta A bűnbeesés után című – önéletrajzi ihletésű – drámáját, majd a Közjáték Vichyben című darabot. 1969-ben Londonban maga rendezte meg Az alku című darabját. Hosszú szünet következett alkotói pályáján, későbbi darabjai pedig kevéssé népszerűek. Közéleti tevékenysége továbbra is jelentős maradt: volt a PEN Club elnöke, felemelte szavát a diktatúrákban élő írótársaiért. 1995-ben pedig elvállalta az Oxfordi Egyetem kortárs színháztudományi tanszékének vezetését. Élete utolsó éveiben rákkal és különböző szív- és tüdőproblémákkal küzdött, ami visszavonulásra késztette. 2005. február 10-én halt meg a Connecticut állambeli Roxburyben lévő farmján, amelyet még a Monroe-val való házassága idején vásárolt.

Születésének 100. és halálának 10. évfordulója alkalmából két színház, a northamptoni Royal and Derngate Színház és a liverpooli Everyman Színház koprodukcióban tűzte műsorára eddig ismeretlen, eredetileg megfilmesítésre szánt darabját a The Hook (A horog) című alkotást.

MTI

• Publikálva: 2015.10.15. 10:23 • Címke: színház, évforduló