a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

A Globál menü nyerte a fődíjat a szolnoki nemzetközi filmfesztiválon

filmfeszt dok lead tudomanyos filmfesztival

A Globál menü című alkotás nyerte a fődíjat a szolnoki Tisza Moziban megrendezett Nemzetközi Tudományos Filmfesztiválon.

Novák Tamás 52 perces filmje azt a témát járja körül, hogy a jóléttel ugyan növekszik az igény a minőségi ételek fogyasztására, de a tömeggyártás miatt a táplálék forrásától távol került a fogyasztó – olvasható a fesztivál szervezőinek közleményében. A csütörtöktől vasárnapig tartó szemle második helyezettje Tamar Baumgarten filmje, a Big Earth Data – The Digitalized Planet (Nagyvilági adatok – A digitalizált bolygó) lett, a harmadik díjat pedig Lerner János és Nógrádi Tímea kapta A természetfilm magyar találmány? című alkotásért. A fesztiválra nevezett 256 filmből 40 került a versenyprogramba, és 15 az információs vetítések közé, melyeket három napon át nézhettek az érdeklődők a szolnoki Tisza Moziban. Az alkotásokat elbíráló zsűri elnöke Kiss László csillagász, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt, a zsűri munkájában Zalán Vince filmkritikus, szerkesztő, címzetes egyetemi docens és Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós igazgatója vett részt.

global menu
Globál menü: hányan leszünk 2050-ben a Földön?

A fesztivál filmjei közül 19 a Magyar Média Mecenatúra program támogatásával készült, köztük a fődíjas Globál menü is. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1 millió forintot ajánlott fel a fesztiválon bemutatott kiemelkedő filmalkotások díjazására. Az első három helyezett Kollarik Tamástól, a Médiatanács tagjától, a Magyar Média Mecenatúra program koordinátorától vehette át a díjat a Szolnoki Galériában. A közlemény szerint Kollarik Tamást hangsúlyozta: örülnek annak, hogy nemzetközi fesztiválokon is egyre sikeresebben szerepelnek a programban támogatott produkciók, amelyek már több mint 200 fesztiválszerepléssel és több mint 70 díjjal büszkélkedhetnek. A zsűri különdíjait Medveczky Balázs adta át Mosonyi Szabolcsnak Vad Szigetköz – A szárazföldi delta és Rémi Briandnek Lo című filmjéért. Medveczky Balázs az eredményes együttműködésre hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. közszolgálati feladatai között kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a tudomány eredményeit megismertesse a széles közönséggel. Ennek részeként tűzik rendszeresen műsorra azokat a tudományos tematikájú filmeket, amelyek a Médiatanács támogatásával készülnek. „Külön öröm számomra, hogy Szolnokon, a Nemzetközi Tudományos Filmfesztiválon egy ilyen film, Novák Tamás Globál menü című alkotása nyerte meg az első díjat” – idézi a közlemény Medveczky Balázs szavait.

vad szigetköz
Vad Szigetköz – A szárazföldi delta


A Magyar Tudományos Akadémia elismerő oklevelét Jean-Christophe Ribotnak adta a Rosetta Comet Chaser: A Journey to the Origins of Life (Rosetta az üstökösvadász: utazás az élet eredetéhez) című alkotásért. A bemutatott filmeket 8 tagú diákzsűri is értékelte. A Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem hallgatói Sarah Moon Howe The Kangaroo Complex (A kenguru komplexus), Csörköl Zsolt Az utolsó csepp, Mosonyi Szabolcs Vad Szigetköz – A szárazföldi delta című filmjét és a fődíjas Globál menü című alkotást emelték ki. A fesztivált első alkalommal 1969-ben szervezték meg Szolnokon. 2001 óta páratlan évben tudományos, páros évben képzőművészeti szemle. Az idei fesztivál védnöke Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt.

MTI

• Publikálva: 2015.10.19. 13:45 • Címke: díj, dokumentumfilm, fesztivál