a rovat írásai

Bánsági Ildikó 70

Október 19-én hetvenéves Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Művésze.

Megáldották a musicalt

Megáldotta a Vatikán a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló, Sting zenéjére épülő musicalt, amelynek premierjét március 15-én tartják Rómában.A zenét Michelangelo Buonarroti (1475-1564) freskói inspirálták.

Ötven éves lett a Hair

Ötven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.

Hangemberek az Újszínházban

A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja, mondta Csernák János színművész az M1 aktuális csatornán.

Bormámor Hamvas művei alapján Szentendrén

Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.

Szilágyi Tibor 75

Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész augusztus 28-án töli be a hetvenötödik életévét.

Elhunyt Lórán Lenke

Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.

Új Bánk bán a Nemzetiben

Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.

Básti Juli kerek szülinapja

Augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő leánya Budapesten született 1957. augusztus 10-én. Nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt.

Színház 10 éve a viszáki pajtában

Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket. Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ), olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Meghalt Schubert Éva

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

Színház összes cikke »

Black Project a Trafóban

trafo lead

Sötétségre és robotzajra épülő duettjeivel érkezik a Trafó Kortárs Művészetek Házába Antony Hamilton ausztrál koreográfus, akinek produkcióit október 29-én és 30-án nézhetik meg az érdeklődők az intézmény 200% tánc sorozatában.

A Black Project 1 című előadásban a sötétség dominál. A táncosok – mindkettő furcsa hibrid, se nem gép, se nem ember – fekete térben, feketére festve végeznek apró, repetitív mozgásokat a Mika Vainio-féle minimál technóra. A táncosok fluoreszkáló ezüstfestékkel graffitiznek, háromdimenziós rajzokat festve maguk köré és a testükre. A közönség megbabonázása mellett a produkció el is gondolkodtat: a feketeségtől ugyanis láthatóbbá válnak a dolgok, mint valaha. Az előadás elnyerte az Ausztráliában nagynevű Helpmann-díjat. A MEETING olyan koreografikus hanginstalláció, amelyben apró metronómhatású hangszerek – kis egérfogók – alakítják a teret és diktálják a mozgás ütemét. Az előadásban a két táncos 64 kis robot alkotta körben áll, minden mozdulatot meditatív lüktetéssel végez, és, ahogy elmozdulnak az ütőhangszerek, úgy formálódik az előadók körüli tér is.


Az előadás trailere

Ebben a darabban Hamilton kényszeres mozgásokkal teli koreográfiája párosul alkotótársa, Alisdair Macindoe megszállott hangszerkészítési igényével. Macindoe nemcsak táncos és hangszerkészítő, hanem zenész is: mind előadói, mind zenei területen kitüntették már a rangos Green Room-díjjal. Hamilton és Macindoe táncosként kezdtek az ausztrál Chunky Move és a Lucy Guerin Inc társulatoknál, majd Hamilton önálló munkába kezdett és ma már saját koreográfiáiban bontakoztatja ki kreativitását, kiegészülve Macindoe hangszertervezői és zenei közreműködésével. A ma már az egyik legjelentősebb ausztrál koreográfuskánt ünnepelt Hamilton, akit a Trafónak négy év után sikerült elhívnia, az érzékeket és az intellektust megmozgató előadásaival járja a világot: Melbournetől Lyonon át egészen Berlinig.

MTI

• Publikálva: 2015.10.27. 14:23 • Címke: hír