a rovat írásai

Bánsági Ildikó 70

Október 19-én hetvenéves Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Művésze.

Megáldották a musicalt

Megáldotta a Vatikán a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló, Sting zenéjére épülő musicalt, amelynek premierjét március 15-én tartják Rómában.A zenét Michelangelo Buonarroti (1475-1564) freskói inspirálták.

Ötven éves lett a Hair

Ötven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.

Hangemberek az Újszínházban

A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja, mondta Csernák János színművész az M1 aktuális csatornán.

Bormámor Hamvas művei alapján Szentendrén

Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.

Szilágyi Tibor 75

Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész augusztus 28-án töli be a hetvenötödik életévét.

Elhunyt Lórán Lenke

Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.

Új Bánk bán a Nemzetiben

Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.

Básti Juli kerek szülinapja

Augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő leánya Budapesten született 1957. augusztus 10-én. Nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt.

Színház 10 éve a viszáki pajtában

Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket. Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ), olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Meghalt Schubert Éva

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

Színház összes cikke »

Tolnay Klári – számokban

tolnay_leadTolnay Klári és szerepei.

"A tag köteles minden neki kiosztott szerepet – énekes szerepet is – elfogadni, betanulni, próbálni és eljátszani. Köteles a tag némaszerepekben, táncban, csoportozatban, karban, vagy hasonló bármily egyéb színpadi tennivalókban résztvenni" – így határozza meg Tolnay Klári 1935 júniusában a Vígszínházzal kötött szerződése, amely már az 1936–37-es évadra szól. És valóban, a színésznő rengeteg előadásban alakított szendét, nagyasszonyt, öreg hölgyet, csábítót és elutasítót. A filmvászonról pedig még a legfiatalabb generáció is ismeri az arcát. Szerepeinek száma eddig megszámlálhatatlannak tűnt. Most azonban született egy könyv, amelynek borítójáról a színésznő mosolya köszön vissza, viszont amelyet nem buszon olvasásra javallhatunk, hanem a színésznő rajongóinak, illetve az adott korszak színháztörténetének kutatói számára.

Dr. Góg Laura Tolnay Klári szerepei színpadon és filmen című könyve egy regiszter, amely filológiai és történeti pontossággal felsorolja színházi és filmszerepeit. Mintha Tolnay Klári valóban mindent elvállalt volna. A 64 évet (1934–1998) átfogó primer forrásokon alapuló mű látszólag érdektelennek tűnhet, hiszen a sorokat olvasva nem találhatunk benne instant élvezetet, de a sorok mögött ott rejlik számos kép, emlék, hangfoszlány, pillanat. Ezekre utalt a könyvbemutatón a moderátor, Dr. Sirató Ildikó is, a OSZK Színháztörténeti Tárának vezetője. Megjegyezte, hogy a kiadvány, bár tudományos adattár, ám ezzel együtt az emlékezés egyik legfontosabb, mondhatni számszerűsített dokumentációja: felidézi a szerepeket.

A színésznő szerepeiről szóló leltárkönyvet viszont nem egy (színház)történész írta, hanem egy fiatal jogász, Góg Laura, aki Tolnay Klárit fiatal kora óta személyesen ismerte. A kutatót magával ragadta a színésznő személyisége, életfelfogása, és immár 15 éve gyűjti a pályájához kapcsolódó adatokat. Közben számtalanszor megfogalmazódott benne a kérdés, hogy tulajdonképpen ki is Tolnay Klári. Hiszen a színésznő nem Klári, hanem Rózsi néven született, nem is végzett színiiskolát, hanem a Vígszínház akkori igazgatója, Jób Dániel fedezte fel és indította el gyorsan felívelő karrierjét. Pályája végén már azt vallotta, hogy rengeteg női sorsot élt át, osztozott bennük és velük, így már nem is tudja, melyik a sajátja. Szerepei megformálásához mindig a lelki kelléktárához fordult segítségért. Ezt a kifejezést ő találta ki, és itt is őrizte élete minden mozzanatát, amelyekről sokszor nem is tudta, hogy ott vannak, de amikor kellett, a színpadon azonnal felmutathatta. Tiszta Sztanyiszlavszkij – gondolhatják a szakemberek, pedig a színésznő fogalmazta meg így.

Nem véletlen, hogy kedvenc drámaírói közé tartozott Ibsen, Csehov, Tenessee Williams. Egy angol kritikus kissé élcelődve meg is jegyezte, hogy Tolnay Klári alakításában jött rá először, hogy a Vágy villamosa Blanche-ának lelke is van.

A május 23-án az OSZK-ban tartott könyvbemutatót kísérőprodukciók színesítették: Für Anikó tolmácsolta Márai Sándor írását (Tolnay Klárit titkos viszony fűzte egy időben az íróhoz), Győri Zoltán gitárművész is játszott, valamint a délután végén Fülöp Nóra és Sinóros-Szabó Botond egy rövid tangóbemutatóval idézték meg a művésznő emlékét. Az OSZK Színháztörténeti Tárában minikiállítás nyílt Tolnay Klári arcképeiből és a hozzá kapcsolódó dokumentumokból: látható fiatalon, gyermeklányként, nagyasszonyként, cigarettázó idős hölgyként és dívaként. Hiszen egy szerepet sem utasíthatott vissza.

Bakk Ágnes

Képgaléria Tolnay Kláriról a Filmkultúrában.

• Publikálva: 2012.05.25. 13:13 • Címke: ajánló, kiállítás, színház