a rovat írásai

Bánsági Ildikó 70

Október 19-én hetvenéves Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Művésze.

Megáldották a musicalt

Megáldotta a Vatikán a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló, Sting zenéjére épülő musicalt, amelynek premierjét március 15-én tartják Rómában.A zenét Michelangelo Buonarroti (1475-1564) freskói inspirálták.

Ötven éves lett a Hair

Ötven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.

Hangemberek az Újszínházban

A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja, mondta Csernák János színművész az M1 aktuális csatornán.

Bormámor Hamvas művei alapján Szentendrén

Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.

Szilágyi Tibor 75

Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész augusztus 28-án töli be a hetvenötödik életévét.

Elhunyt Lórán Lenke

Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.

Új Bánk bán a Nemzetiben

Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.

Básti Juli kerek szülinapja

Augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő leánya Budapesten született 1957. augusztus 10-én. Nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt.

Színház 10 éve a viszáki pajtában

Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket. Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ), olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Meghalt Schubert Éva

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

Színház összes cikke »

Übü a déli féltekén

trafo lead

Egy pillanatra még az is megfordult a fejemben, hogy William Kentridge Übü és az Igazság Bizottság című előadása egy igazi történelemóra. Vagy, várjunk csak? Miért is ne lenne az?

Az Übü és az Igazság Bizottság egyszerre távoli és nagyon közeli. 1996-ban Dél-Afrikában létrehozták az Igazság és Megbékélés Bizottságot. Ennek feladata az volt, hogy az elmúlt fél évszázad ottani borzalmait nyilvánosságra hozza, és a demokrácia módszereivel megpróbálja feldolgozni. A megkínzottak, az áldozatok nyilvános vallomást tettek, elmondták, hogy mi történt velük, sokszor úgy, hogy az elkövető is jelen volt. Kibírhatatlanul feszült helyzetek jöttek létre, hiszen a bizottság nem bírósági testület volt, csak a múlt és az elkövetett bűnök köztudatba emelésével próbálkoztak. A szerző, Kentridge szülei az apartheid áldozatait védték, és nehéz dolguk volt, hiszen az bűnösök, ha teljes vallomástételt tettek, akkor akár amnesztiát is kaptak, ami teljesen érthetően nem volt elfogadható az áldozatok számára.

WILLIAM KENTRIDGE / HANDSPRING PUPPET COMPANY (ZA): Übü és az Igazság Bizottság
Übü mama (Busi Zokufa) és Übü papa (Dawid Minaar) (fotó: Major László/mandarchiv.hu)

Kentridge az Übü király-sztorival kötötte össze ezeket a borzalmakat: az Übü sztori vicces szürreálja a borzalom és a megtorlás egyesek számára talán hihetetlen módozatait erősíti fel. Übü papa, aki éjszakánként bandájával járja az utcákat és különböző embereket támad meg, konkrétan nem piszkolja be a kezét, de lelkiismerete gyakran megszólal. Egy halvány próbálkozás annak a érzékeltetésére, hogy a támadók is „megszenvedték”, a lelkiismeretük volt a büntetésük. Übü mama pedig aki kiéhezetten várja férjét, és soha nem kapja meg, amit akar, de amint alkalma lesz, beárulja őt. Egy dráma, amelynek figurái akár valós történelmi sorstörténetekké válhatnak. Mindeközben két különböző bőrszínű szereplő alakítja a házaspárt, ami annak jelzéséül szolgál, hogy bárki állhat egyik vagy másik oldalon.

WILLIAM KENTRIDGE / HANDSPRING PUPPET COMPANY (ZA): Übü és az Igazság Bizottság
Übü bandája éjjel (fotó: Major László/mandarchiv.hu)


Übü éjszakai hordájával, ötletes, de nem következetesen végigvitt bábos megoldással összekötött kutyákkal járja a várost éjszaka és rabol, öl, erőszakol. Véresen ér haza, de mikor otthon van felesége, Übü mama folyamatosan azzal vádolja, hogy megcsalja őt. Mily kicsinyes bűn ez az öldökléshez képest. Übü papa meg is hagyja ebben a hitében feleségét, inkább lezuhanyozik az ott álló kabinban. Ahol később már egy tolmács áll, aki a bizottság előtt álló áldozat vallomását fordítja. Bárki lehet bármi. Übü papa és mama figurája pontosan leképezi a helyzet abszurditását. Találó választás volt a Jarry-dráma alakjainak használata, hiszen számos jelentésréteget takarnak, amely a dél-afrikai apartheid során okozott borzalmak felfoghatatlanságát erősítik.

WILLIAM KENTRIDGE / HANDSPRING PUPPET COMPANY (ZA): Übü és az Igazság Bizottság
Zuhanyzóból tolmácsfülke (Fotó: Major László/mandarchiv.hu)

Az előadást a vallomásokból kiemelt részletek hozzák a valóság talajára. Szenvedéstörténeteket hallhatunk, amelyek Magyarországról nézve távoliak, és pillanatra azt sem tudjuk, mit kezdhetünk velük, de az előadás során univerzálissá válnak. A háttérben vetítések – Kentridge alkotásai – és kiemelt kulcsszavak. Kissé túlmagyarázzák az enélkül is érthető részleteket, a kilencvenes évek eleji performansz-, illetve összművészeti előadások jellegét idézve. Nem a letisztultság esztétikáját használják, hanem a drámai szál valósággal való összekötése az, ami ütőssé teszi az élményt.

Bakk Ágnes

• Publikálva: 2015.12.23. 00:54 • Címke: kritika, színház

Kapcsolódó képgyűjtemény

Ugrás a galéria oldalára