Az amerikai szupervirtuóz, akinek Liszt volt a kedvence

Száz éve született Earl Wild amerikai zongoravirtuóz, aki a klasszikus mellett dzsesszstandardok átiratával is elkápráztatta közönségét, s egymás után hat amerikai elnököt szórakoztatott a Fehér Házban.

Zenekedvelő szülei gyakran hallgatták öreg Edison-fonográfjukat, s arra lettek figyelmesek, hogy az alig hároméves Earl a zongorán ugyanazokat a hangokat ütögette le, mint amit a lemezről hallott. Még jobban elképedtek, amikor kiderült, hogy még a hangnemet sem tévesztette el, azaz a kisfiúnak abszolút hallása volt. A csodagyereket négyévesen íratták be zeneiskolába, hatévesen már könnyedén olvasta a kottát, s tizenkettő volt, amikor szárnyai alá vette Selmar Jansen, aki Liszt tanítványaitól tanult zongorázni. Tizennégy évesen már a Pittsburghi Szimfonikusokkal játszott Otto Klemperer vezényletével, zongoraátiratokat, kamarazeneműveket írt, rendszeres vendége volt a helyi rádióállomásnak. Az alig tizenhat éves fiút 1931-ben meghívták a Fehér Házba, hogy Herbert Hoover elnöknek adjon koncertet. Ezzel egyedülálló hagyomány kezdődött, ugyanis a következő három évtizedben még öt elnök – Franklin D. Roosevelt, Harry S. Truman, Dwight D. Eisenhower, John F. Kennedy és Lyndon B. Johnson – látta vendégül, így ő lett az egyetlen zongorista, aki hat egymást követő amerikai elnöknek is muzsikált.

A Carnegie Institute of Technology hallgatójaként képezte tovább magát, sokáig nem tudta eldönteni, hogy a csellót, a fuvolát, vagy a zongorát válassza-e fő hangszerének. Végül az utóbbi mellett döntött, tanárai között volt Marguerite Long, Egon Petri és Helene Barere is. Diplomáját 1937-ben vette át, ugyanebben az évben az NBC Szimfonikus Zenekarának tagja lett. 1939-ben ő adta a világon az első televíziós zongoraestet, visszaemlékezése szerint a teremben a jupiterlámpáktól olyan meleg volt, hogy a zongora játék közben elhangolódott. Érdekesség, hogy 1997-ben ő volt az első zongorista a világon, akinek koncertjét élőben közvetítették az interneten. 1942-ben Arturo Toscanini vezényletével, a Maestro személyes kérésére szólaltatta meg George Gershwin Kék rapszódiáját, ezzel neve egy csapásra ismertté vált. A második világháború alatt az amerikai haditengerészet zenekarában fuvolázott, időről időre játszott a Fehér Házban. Rendszeresen elkísérte az elnök feleségét országjáró körútjain, és Eleanor Roosevelt lelkesítő beszédei előtt mindig ő játszotta el az amerikai himnuszt.

forrás: Wikimedia Commons

A háború után a frissen megalakult ABC televíziós társaság zeneszerzőjének, zongoristájának és karmesterének kérte fel. 1968-ig maradt a társasággal, megnyerő színpadi jelenléte, kiváló improvizáló készsége ellenállhatatlanul vonzotta a közönséget. Hibátlanul játszott, a legkínosabb színpadi helyzetekben is feltalálta magát. 1944-ben például egy New York-i zongoraesten, amikor két keze keresztezte egymást a billentyűzet fölött, mandzsettagombjai összeakadtak és sehogyan sem akartak szétválni, de a közönség ebből semmit sem vett észre. Az 1950-es évekre Liszt műveinek legavatottabb előadójaként tartották számon, 1969 után már csak koncertezéssel foglalkozott. 1970-ben Solti Györggyel és a Chicagói Szimfonikusokkal ő játszott Marvin David Levy zongoraversenyének világpremierjén, a darabot a komponista neki írta. 1974-ban az operadíva Maria Callasszal, 1975-ben Jennie Tourellel adott közös koncertet. Talán nincs is olyan híres zenekar és karmester, akivel ne koncertezett volna, fellépett többek között Leopold Stokowski, Reiner Frigyes, Dimitri Mitropoulos, Ormándy Jenő, Doráti Antal, Lorin Maazel vezényletével is. Wild újjáélesztette a zongoraátiratok hagyományát, Rahmanyinov és Gershwin műveinek virtuóz parafrázisát készítette el. Pályafutása alatt 35 zongoraversenyt és 700 szólódarabot rögzítettek vele a stúdióban. 1997-ben komolyzenei kiadót alapított, ugyanebben az évben Händel, Saint-Saëns és romantikus zeneszerzők műveinek megszólaltatásáért Grammy-díjat kapott. Saját szerzeményei közül kiemelkedik 1962-ben született húsvéti oratóriuma, a Revelations, melyet az ABC televíziós társaság támogatott és mutatott be, az 1992-ben keletkezett Doo-Dah Variations és 2000-ben íródott zongoraszonátája.

Earl Wide 2013-ban

Hosszú pályafutása összefonódott Liszt Ferenc nevével. A zeneszerző születésének 150. évfordulóján emlékezetes koncertet adott Liszt műveiből New Yorkban, majd 1986-ban, Liszt halálának centenáriumán három estéből álló koncertsorozaton lépett fel a Carnegie Hallban, elismerésként kapta meg a magyar Liszt Társaság medálját. Zenészkarrierje mellett tevékenyen támogatta a fiatal zenészeket. Tanított Pekingben, Tokióban, Szöulban és Amerika-szerte, tagja volt az Eastman School of Music, a Pennsylvania State University, a Juilliard School of Music, a Manhattan School of Music, az Ohio State University és a Carnegie Mellon University tanári karának.

Earl Wild 2010. január 23-án halt meg. A sajtóban szupervirtuózként búcsúztatták, akinek játéka csak Vladimir Horowitzéhoz volt mérhető, s aki kisujjából rázta ki a technikailag legnehezebb darabokat is.

MTI

• Publikálva: 2015.11.26. 09:31 • Címke: évforduló