a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

A Saul fia esélyes az amerikai független filmdíjra

saul_fia_lead

A Saul fia jelölést kapott a független filmek Oscarjaként emlegetett Independent Spirit Awards legjobb külföldi film kategóriájában. Magyar rendező filmje legutóbb 25 éve került a rangos díj közelébe.

A 31. Independent Spirit Awards jelöltjeit kedden hozták nyilvánosságra Los Angelesben. A filmalap támogatásával Nemes Jeles László rendezésében készült magyar mozifilmet a függetleneket tömörítő szervezet bizottsága jelölte a legjobb külföldi film díjára, az elkövetkezendő hetekben a tagok szavazás útján döntenek a kategória győzteséről. A Saul fiát november elején a legjobb külföldi film kategóriában a Brit Független Filmdíjra (BIFA) is jelölték. A Saul fia az első magyar film, amely jelölést kapott a brit díjra. Az Independent Spirit Awards díjesélyesei között legutóbb 25 éve szerepelt magyar alkotás, Szabó István Hanussen című filmje került az öt jelölt közé a legjobb külföldi film mezőnyében. A kategória díját az elmúlt években az Ida (Pawel Pawlikowski) című lengyel, az Adél élete (Abdellatif Kechiche) és a Szerelem (Michael Haneke) című francia, a Nader és Simin – Egy elválás története (Asghar Farhadi) című iráni és A király beszéde (Tom Hopper) című brit film nyerte el.

saul_fia_sajttaj
Rajna Gábor és Sipos Gábor producerek, Zabezsinszkij Éva casting direktor, Nemes Jeles László rendező-forgatókönyvíró, Clara Royer társforgatókönyvíró, Röhrig Géza főszereplő és Molnár Levente színész a Saul fia budapesti sajtótájékoztatóján (MTI Fotó: Kovács Tamás)

A Saul fia májusban a cannes-i filmfesztiválon megkapta a nagydíjat (Grand Prix) három további rangos díjjal együtt, a nemzetközi forgalmazási jogok értékesítésével megbízott Films Distribution 73 ország forgalmazójának értékesítette a produkciót.  Nemes Jeles első nagyjátékfilmje, amely világszerte számos filmfesztiválon sikert aratott, Magyarország hivatalos Oscar nevezése a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. A holokausztdrámát Magyarországon már több mint 90 ezer néző látta, a francia mozikban két hét alatt több mint százezren nézték meg, az amerikai mozik december 18-án tűzik műsorra.

MTI

• Publikálva: 2015.11.25. 01:16 • Címke: hír