a rovat írásai

Bánsági Ildikó 70

Október 19-én hetvenéves Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Művésze.

Megáldották a musicalt

Megáldotta a Vatikán a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló, Sting zenéjére épülő musicalt, amelynek premierjét március 15-én tartják Rómában.A zenét Michelangelo Buonarroti (1475-1564) freskói inspirálták.

Ötven éves lett a Hair

Ötven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.

Hangemberek az Újszínházban

A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja, mondta Csernák János színművész az M1 aktuális csatornán.

Bormámor Hamvas művei alapján Szentendrén

Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.

Szilágyi Tibor 75

Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész augusztus 28-án töli be a hetvenötödik életévét.

Elhunyt Lórán Lenke

Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.

Új Bánk bán a Nemzetiben

Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.

Básti Juli kerek szülinapja

Augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő leánya Budapesten született 1957. augusztus 10-én. Nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt.

Színház 10 éve a viszáki pajtában

Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket. Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ), olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Meghalt Schubert Éva

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

Színház összes cikke »

Színháztörténeti plakátkiállítás Debrecenben

b24

A színház fűtve leend címmel a debreceni Csokonai Színház fennállásának 150 éves évfordulója alkalmából plakátkiállítás nyílik ma a debreceni b24 Galériában.

A tárlat átfogó képet ad a debreceni teátrum történetéről, a kiállítás rendezői a kezdetektől egészen napjainkig válogattak a fellelhető plakátok közül – mondta el a színház sajtóreferense. Vajland Judit tájékoztatása szerint a kiállítás címe sem véletlen: a színjátszás cívisvárosi kezdetekor ugyanis egyáltalán nem volt megszokott, hogy az időjárás viszontagságaitól óvó, fűtött térben lehet színházat nézni, ezért ezt az újdonságot célszerű volt a plakátokon is jelölni. A címadó idézet a kiállításon is látható Ernani-plakátról származik. A bemutatott alkotások között látható egy 1862-ből származót plakát, amely még az ideiglenes játszóhelyek, a magtár, a szín, a fogadó, illetve a deszkaszínház emlékét őrzi, és szemügyre vehető a kőszínház második előadására készült plakát is, amely szerint – csakúgy mint az előző napi megnyitón  október 8-án is „Jókainé asszony” szavalta el Jókai Mór erre az eseményre írt Prológját  ismertette a részleteket a sajtóreferens.

plakat jokaine

Hozzátette: a kiállított színházi plakátok igazi korrajznak tekinthetők. A nézelődő nyelvtörténeti érdekességeket fedezhet fel a feliratokon, s az is beszédes, hogy melyik korban milyen tartalmakat tartottak fontosnak a készítők. Az első időkben csak feliratokat látni, később geometriai alakzatok is felbukkannak, hogy idővel a fotóművészet és a számítógépes grafikai megoldások is megmutathassák magukat. Érdekes azt is szemügyre venni, hogy milyen típusú információk jelennek meg a plakátokon - amelyeket kezdetben naponta készítettek , így mindig az aktuális dátum került rá. Ma már furcsának tűnhet, hogy régen a színpad gépezeteinek, díszleteinek a készítőjét és a karmestert jelölték, a rendezőt viszont nem tartották említésre méltónak; vagy hogy jó ideig az alkotóknak csak a vezetékneve volt olvasható, a keresztnevek csak később váltak fontossá  magyarázta Vajland Judit.

b24 kiallitas

A debreceni színház 1915-ben vette fel a Csokonai nevet, az ezt megelőző névváltozatok, bélyegző-, illetve címervariációk igen változatosak. A körülbelül 150  csak részben eredeti  plakátot felvonultató tárlaton természetesen a régi idők nagy nevei  Darvas Lili, Jászai Mari, Latinovits Zoltán  is feltűnnek, ám a készítő grafikusokról sem ildomos megfeledkezni. A galériában mások mellett Józsa János, Móré Mihály, Bozó Gyula, Kónya Ábel, Ondraschek Péter, Árokszállási Ronald műveit láthatják az érdeklődők a debreceni Batthyány utcai b24 Galériában.

MTI

• Publikálva: 2015.12.17. 11:03 • Címke: kiállítás