Aki olvasta Fekete István remekművét, a Kelét, annak lehetnek fogalmai egy, a mi éghajlatunkon áttelelő gólya megpróbáltatásairól. Különösen egy olyan gólyáéról, ami a baromfiudvarban, komoly érdekellentétek közepette kell, hogy átvészelje a hideg hónapokat. Hogy megerősödjön, esetleg sebesüléséből meggyógyuljon, és a következő vonuláskor már csatlakozhasson a csapathoz. A nagy úthoz gyengének bizonyuló, vagy éppen sérült gólyáknak manapság jobb a sorsuk, különféle madárkórházakban, menhelyeken nagyon jó ellátást kapnak. Abban az esetben, ha végképp alkalmatlanná válnak a repülésre akár a margitszigeti kis állatkert lakói is lehetnek, és sétálgathatnak fel, s alá nagy peckesen, vagy éppen szomorúan az el nem fogyó látogatók között.
Persze mostanság is hallunk olyan esetekről, hogy egy-egy falu, vagy kisebb közösség gondoskodik a csapatától lemaradó, az afrikai út megtételére alkalmatlan madarakról. A fiatal, gyenge példányok mellett sokkal több az olyan, amit sérülés kényszerít a maradásra. A gólyák számára nagy veszélyt jelentenek a magasfeszültségű távvezetékek és egyes emberek is, akik rájuk lövöldöznek legális, vagy illegális fegyvereikkel. Ilyen gonosztevők aztán nem csak Magyarországon léteznek, hiszen több esetben is előfordult már, hogy egy-egy szerencsétlen állat nyílvesszővel a nyakában tért vissza fészkére.
A Magyar Világhíradó 1931 márciusában a határfaluba, Ipolytarnócra ment ki forgatni. Itt, egy szegényes parasztportán telelt ki a híradás alanya, avagy témája. A gólya az első snitten egy tyúk- és disznóól kombó tetején ácsorog a tollát simogató márciusi szélben. Nincs hideg, ezt az olvadozó hóból és szél borzolta kacsaúsztató látványából is tudhatjuk. A madarat fő gondviselője, egy iskolás fiúcska csalja el valami belsőséggel megfigyelőállásáról. A tyúkok már megszokták, azért tessék-lássék szétrebbennek, de aztán nyugodtan folytatják a dolgukat. Később, a tó partján a négy kacsa azért összesúg a háta mögött, miközben fázósan emelgeti lábát az olvadó hóban.
PL