Hogyan éljük túl a vihart?

Moziajánló: Aljas nyolcas

A Django elszabadul készítése során Tarantino annyira megkedvelte a 19. századi Amerika nyújtotta kereteket, hogy új filmjében a polgárháborút követő zűrzavaros közállapotokat választotta története hátteréül. A harcok eseményei még szinte kézzelfoghatóak, mindenkinek maradt bőven elszámolnivalója ellenfeleivel is, önmagával is.

A tarantinói groteszk, cinikus komédia-alapokra krimi- és western-elemekből épített Aljas nyolcas a rabszolgaság témakörére reagál, s a Hollywood aranykorának kezdeteként számon tartott Egy nemzet születésére (D. W. Griffith, 1915) adott kortárs válaszként is értelmezhető. Griffith alapműve a rabszolgatartók felsőbbrendűségét képviseli, történetében a felszabadított feketék rémuralmának a Ku-Klux-Klan vet véget. A rasszizmus az Elfújta a szél (1939), minden idők egyik legnagyobb kasszasikere idejében is úgyszólván magától értetődő volt. A három film egymás mellé helyezése a közbeszéd lassú megváltozásának fázisait mutatja.

Tarantino filmjei a (sok-sok, túlnyomórészt szellemes) szóval és (brutálisnál brutálisabb) tettel történő önigazolások történetei: nála a legnagyobb, leghangosabb barátai az igazságosztásnak gazemberek. Szereplői a túlélés esélyét a mimikriben látják. Legjobban ezt a Jackie Brown története illusztrálja: a gyenge azonnal elbukik, csak a furmányos, csavaros eszű, hidegvérét a végsőkig megőrizni képes juthat egyáltalán helyzetbe, hogy az érdekeit, az igazságát eséllyel képviselje. Alapfelismerése: a világ becstelen, gonosz, ha bármit el akarsz érni, hasonulj. Légy becstelen briganty, aki a (számodra jó) ügy érdekében semmitől nem riad vissza. Két legutóbbi filmjében a magát a legszabadabb országként meghatározó Amerikai Egyesült Államok alapeszméinek eredt a nyomába. Látlelete a spagettiwesterneké: a szabadság, az egyenlőség, a testvériség, az igazság eszméje latrokat leplez, az igazságszolgáltatás nem képes ellensúlyozni a társadalmi előítéleteket, elsőül a rasszizmust. Az egyéni érdek mindenek feletti, a kapzsiság pedig minden rétegre jellemző. Amerika legvéresebb háborúja, az 1861-65 között vívott polgárháború úgy él az emlékezetben, mint a rabszolgák felszabadításáért vívott nemes harc, holott a kirobbanása gazdasági érdekütközés miatt történt. A legkevesebb, ami elmondható: nem tiszták és pokolfajzatok álltak szemben egymással.



Tarantino nagy rendező, s a stúdiója elkényezteti, ami alighanem akadálya is annak, hogy a tehetsége fejlődni tudjon. Az Aljas nyolcasra szinte változtatás nélkül alkalmazhatók a kiváló filmkritikus, Roger Ebert 1992-es pontos megállapításai: „Most, hogy már tudjuk, Quentin Tarantino képes olyan filmet rendezni, mint a Kutyaszorítóban, ideje továbblépnie, és egy jobbat csinálnia.” Roger Ebert elvárása azzal a kiegészítéssel még prófétaibbnak tűnhet, hogy Tarantino első saját rendezésénél a kritikus belelátott a kezdő forgatókönyvíró-rendező lapjaiba, s föl is fedte fő játékelvet. Tarantino alapötlete az, hogy a nagyfiúk, leszámítva az igazi keményfiúkat és a teljesen tébolyultakat, túlnyomórészt blöffölnek. Ez az oka annak, hogy elveszítik az önuralmukat a reménytelen helyzetekben. Huszonnégy évvel és hét filmmel később a dramaturgia változott ugyan némiképp, a séma mégis ugyanaz: bő lére eresztett, szellemes szópárbajok váltják a fizikai erőszak jeleneteit, amit egyre profibbá váló, filmes utalásokkal egyre inkább megtűzdelt filmnyelvi eszközökkel vetít rajongóinak.

Az Aljas nyolcast illetően, Ebertet aktualizálva szeretjük, amit látunk, de többet akartunk volna. Tarantino most már nem alacsony költségvetésből forgat, de amin még dolgoznia kellett volna, azt nem pénzért adják. Csakúgy, mint első alkotásánál, az Aljas nyolcas esetében is a forgatókönyvíró, a saját szövegét húzni képtelen Tarantino a felelős azért, hogy nem vitán felüli remekművet, hanem „csak” egy nagyon jó filmet látunk. Lenyűgöző pontossággal dolgozza ki a tárgyi környezetet, precízen alkotja meg karaktereit, s aztán enerváltan hagyja locsogni-fecsegni őket, többnyire akkor, amikor egyébként eszméletlennek kéne lenniük a sebesüléstől vagy a vérveszteségtől. (Ami azt illeti, a biológia törvényeinek ellentmondó locsifecsiben nincs rossz társaságban, hogy csak egyet említsünk: Shakespeare.) A stúdió engedékenysége odáig terjedt, hogy Tarantinora nem jellemző szarvashibák maradtak a kész műben. A legszembeszökőbb egy formai elem: a filmnek nagyjából a kétharmadánál egyszer csak megszólal egy narrátor (maga a Mester, így teljesítve ezúttal is a Hitchcock-i részvételt filmjében), aki aztán ugyanúgy tűnik el, ahogyan megjelent. A másik, súlyosabb gond a központi probléma, a rasszizmusról való gondolkodás módja. Az Aljas nyolcas kortárs, a rasszizmust jól behatároló, pontosan azonosító, egyértelműen elítélő 21. századi liberális gondolkodásmód visszavetítése a 19. század közepére. Az amerikai polgárháború idején és azt követően azonban a legkevésbé sem ez volt a gondolkodás kerete, s abból következően a beszédmód sem. A 21. századira hangszerelt beszédmód anakronizmusként önmaga ellen fordul: a korhű kellékek között a rasszizmusellenesség sulykolásának hat.

A filmet ma már unikálisnak számító 70 mm-es nyersanyagra forgatták. A 70 mm arra volt jó, hogy lenyűgöző tájképeket láthassunk (a nyitó kép kőkeresztjének látványa felejthetetlen marad), s hogy a trailer mindjárt be is húzzon nem csupán a film világába, de a moziba is. Más jelentősége nemigen lehetett, hiszen a a hat fejezetre osztott cselekmény nagyjából ötöde külső, a többi egyetlen zárt térben játszódik. A mozikban a hatvanas évek óta nem használt technika üzembe helyezése kisebb vagyonba kerülne, amit világszerte csupán néhány vetítőhely engedhet meg magának. Magyarországon erre a látványra esélyünk sincs, 70mm-es filmszalagról a film legközelebb Bécsben látható, ám az USA-ban 96 vásznon nyitott vintage-stílusban.

Viták tárgyát képezheti alighanem az is, hogy a kilenc fő alakból melyik a nem aljas. Lássuk be: a pajkos Tarantino magas szinten ugyan, de mégiscsak gyerek módjára játszik velünk, s úgy tűnik, egyáltalán nem áll szándékában recepteket adni, hogyan lehetne túlélni a vihart. Mindenkinek magának kell eldöntenie, kibe és mibe tud kapaszkodni.



Ajánljuk:
• cinikusoknak
• filmtörténészeknek
• dramaturgoknak, párbeszéd-íróknak, operatőröknek, zeneszerzőknek

Nem ajánljuk:
• azoknak, akik nem bírják a vér látványát
• akik hisznek a történelem igazságosságában

Aljas nyolcas
The Hateful Eight
amerikai, színes, színes, amerikai, 182 perc, 2015
rendező, forgatókönyv: Quentin Tarantino, operatőr: Robert Richardson, vágó: Fred Raskin, zene: Ennio Morricone, producer: Richard N. Gladstein, Stacey Sher, szereplők: Samuel L. Jackson, Kurt Russell Tim, Roth, Jennifer Jason Leigh, Walton Goggins, Michael Madsen, Zoe Bell, Bruce Dern, James Parks, Channing Tatum

Bemutató dátuma: 2016. január 7.
Forgalmazó: Fórum Hungary

Boronyák Rita

• Publikálva: 2016.01.26. 08:12 • Címke: moziajánló