a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

A Szerdai gyerek a belgrádi 44. FEST-en

szerdai gyerek lead

Horváth Lili első mozija, a Szerdai gyerek is szerepel a belgrádi 44. FEST nemzetközi filmfesztivál versenyprogramjában. A február 26-án kezdődő rendezvény vetítéseire a jegyárusítás a hétvégén kezdődött meg, az eladóhelyeken hosszú sorok kígyóznak.

A belgrádi filmszemlén tizenkét kategóriában 110 alkotást mutatnak be. A vetítésre kerülő filmek jelentős része foglalkozik valamilyen módon a migránsválsággal. A mustrát, amely – mottója szerint  eltörli a határokat, a Nedvesség (Humidity) című szerb-holland-görög koprodukcióban készült dráma nyitja meg, amelyben a férj megpróbálja eltitkolni felesége eltűnését, ám egyre több hazugságra kényszerül és egyre inkább elveszíti a talajt a lába alól. A Szerdai gyerek című magyar filmet március 3-án és 4-én vetítik. A film hőse az állami gondozásból frissen kikerült 19 éves Maja, aki önsorsrontó hajlama ellenére is harcol azért, hogy megszerezze négyéves fia felügyeleti jogát. Az önmagával folytatott küzdelmei egy váratlan lehetőséghez és egy szokatlan, új szerelemhez vezetik, a régi megszokásoktól azonban nem egyszerű szabadulnia.

szerdai_gyerek
A Szerdai gyerek főszereplői

A belgrádi fesztiválon a világ számos országából érkező alkotások mellett hollywoodi produkciókat is láthat a közönség. Bemutatják a Coen testvérek számos világsztárt felsorakoztató, Hollywood aranykorában játszódó Áve, Cézár című filmjét, a Spotlight – Egy nyomozás részletei című, igaz történeten alapuló drámát, amely egy bostoni újság munkatársainak életét követi végig, akik katolikus papok szexuális molesztálási ügyeit derítették fel. Látható lesz a Carol című leszbikus dráma és a transzneműséggel foglalkozó A dán lány című film, valamint a fogságban tartott anya és fia történetét ábrázoló A szoba című dráma is. A közönség várhatóan nagy érdeklődést mutat majd az 1940-es évek végén feketelistára került hollywoodi forgatókönyvíróról szóló Trumbo című alkotás, valamint az ötvenes években játszódó Brooklyn című film iránt. Belgrádba érkezik Paolo Sorrentino legújabb alkotása, az Ifjúság, valamint Woody Allen filozofikus komédiája, az Abszurd alak és William Shakespeare legsötétebb drámájának, a Macbethnek a legfrissebb feldolgozása Michael Fassbender főszereplésével.

carol cannes
Carol

A fesztivál fődíjára – amelyet tavaly alapítottak, a Belgrádi győztes (Belgrade Victor) nevet viseli, utalva a nándorfehérvári vár parkjában, a Kalemegdanon álló szoborra  tizenöt film pályázik. Emellett kiosztják a legjobb rendezőnek, forgatókönyvnek, színésznek és színésznőnek járó elismerést. A fesztivál részletes programja itt olvasható.

MTI

• Publikálva: 2016.02.07. 20:49