a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Nick Nolte 75 éves

nicknolteleadA 48 óra és a Hullámok hercege sztárja arra is büszke, hogy a People magazin ötvenévesen választotta a legszexibb férfinak.

Az omahai születésű Nolte amerikaifutballistának készült, de iskoláiból hol féktelen viselkedése, hol rossz tanulmányi eredményei miatt többször is eltanácsolták, csalásért felfüggesztett börtönbüntetést is kapott. Az egyetemről kibukva dolgozott munkásként, modellként, szerepelt vidéki színházakban és B-kategóriás filmekben. A szerencse csak egy évtizednyi küszködés után mosolygott rá, amikor harmincnégy évesen megkapta a Szegény ember, gazdag ember című tévésorozat egyik főszerepét. Alakításának jutalmaként Emmy-díjra jelölték, és komoly filmajánlatok sorát kapta, végre révbe ért.

Szegény ember, gazdag ember

Pályafutása során több tucat filmben szerepelt, a világ 14 országában forgatott, legtöbbször őrült és ingatag jellemeket formált meg. Első emlékezetes alakítását A mélység című kalandfilmben nyújtotta 1977-ben, a közönségsikert az Eddie Murphy pályáját elindító 48 óra című akció-vígjáték és annak folytatása, a Megint 48 óra hozta meg számára. Játszott vígjátékban (Koldusbottal Beverly Hillsben), a Martin Scorsese által rendezett A rettegés foka című thrillerben Jessica Lange volt a felesége, Juliette Lewis pedig a lánya, a Hullámok hercege című romantikus drámában Barbra Streisand oldalán nyújtott alakításáért 1991-ben első alkalommal jelölték Oscar-díjra, és megkapta az Arany Glóbuszt.

A Hullámok hercege angliai premierjén Diana hercegnővel is találkozott

A kilencvenes években szerepelt a Sidney Lumet rendezte Hol az igazság című krimiben, a fia életéért küzdő apa történetét elmesélő Lorenzo olajában (feleségét ezúttal Susan Sarandon alakította), a Mulholland – Gyilkos negyed című thrillerben, s 1998-ban másodszor is Oscarra jelölték a Kisvárosi gyilkosság seriffjéért. Emlékezetes alakítást nyújtott Kurt Vonnegut Bajnokok reggelije című regényének feldolgozásában, Az őrület határán című parádés szereposztású háborús eposzban és a ruandai népirtás idején játszódó Hotel Ruanda című drámában. Feltűnt a Hulk című akciófilmben és a könnyedebb Kutyák és macskák családi vígjáték második részében is. 2011-ben harmadik alkalommal jelölték az amerikai filmakadémia legrangosabb kitüntetésére a Warrior – A végső menet című filmben nyújtott alakításáért. A gáláról ezúttal is üres kézzel távozott, hiába formált meg hitelesen egy alkoholfüggőségtől szenvedő egykori bokszolót. Ugyanabban az évben az egyik főszereplője volt a Befutó című sorozatnak, amely a lóverseny és a fogadások világába engedett bepillantást. A széria azonban egy évad után véget ért, miután a forgatások alatt három ló is elpusztult, és az állatvédők hevesen tiltakoztak a produkció ellen. 2014-ben a Gracepoint című tévésorozat több epizódjában is játszott. Tavaly játszotta el az A Walk in the Woods című dráma főszerepét, Robert Redford és Emma Thompson oldalán. A Sundance fesztiválon bemutatott alkotásban egy idősödő útikönyvszerző középiskolai barátját alakítja, akivel embert próbáló túrára indulnak az Appalache-hegységben.

Warrior – A végső menet bemutatóján

Pályája során olyan szerepek kerülték el, mint Han Solo a Csillagok háborújában – helyette Harrison Fordot választották – és Superman, akinek ruháját végül Christopher Reed öltötte magára. Francis Ford Coppola őt is számításba vette az Apokalipszis most főszerepére, de aztán Martin Sheen mellett döntött, s jelölt volt a Rambo főszerepére is, amely Sylvester Stalonne számára hozta meg a világhírt. Az elveszett frigyláda fosztogatóinak főszerepét viszont, amely végül szintén Harrison Fordnak jutott, ő utasította vissza. Pályafutását végigkísérte küzdelme a drogokkal és az alkohollal. A kilencvenes évek elején vonult először elvonókúrára, s egy ideig úgy látszott, felhagyott szenvedélyével. 2002-ben azzal került az újságok címlapjára, hogy letartóztatták, miután bedrogozva a forgalommal szemben vezette autóját, s az igazoltatáskor a csapzott külsejű színész összefüggéstelenül beszélt a rendőröknek. Nem sokkal később egy túl zajosra sikeredett éjszakai buli miatt hívták rá a szomszédok a rendőröket, az ügyet felfüggesztett börtönnel úszta meg, de újabb elvonókúrán kellett részt vennie.

2015-ben a Sundance Festival számára készült portrén

Többször nősült és vált el, kapcsolataiból két gyermeke született. Több nem szigorúan szakmai elismeréssel is büszkélkedhet, ezek közül vélhetően arra a legbüszkébb, hogy a People magazin ötvenévesen választotta a legszexibb férfinak. A színészek közül jó barátja az Oscar-díjas Jeff Bridges és Don Johnson.

MTI

• Publikálva: 2016.02.08. 10:34 • Címke: évforduló