a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

A vonzó majdnem-James-Bond

reynolds lead

Nyolcvanadik születésnapját ünnepli február 11-én Burt Reynolds. Az 1970-es évek egyik legnépszerűbb amerikai színésze nemrégiben úgy nyilatkozott: ha újrakezdhetne mindent, másként alakítaná az életét, legjobban azt bánja, hogy nem lett belőle James Bond.

A Michigan állambeli Lansingben született, ereiben indián vér is csörgedezik. Kora ifjúságában sportkarrierről álmodozott. A Floridai Egyetem sportösztöndíjasa, a futballcsapat ünnepelt sztárja volt, de két év múlva egy térdsérülés, majd egy autóbaleset miatt pályafutása derékba tört. Áttért a színészetre, és ebben sem bizonyult tehetségtelennek, az egyetemet már nem is fejezte be. New Yorkba utazott, ahol színészetet tanult, közben volt mosogató, kidobóember, és a legkisebb szerepeket is elvállalta a színpadon és a tévében. 1957-ben egy tévésorozat főszerepét bízták rá, ezután Clint Eastwood tanácsára számtalan spagetti westernt vállalt el (külseje miatt általában félvér indiánokat alakított), de a nagy áttörés csak nem akart bekövetkezni. A közönség csak a hetvenes évek elején figyelt fel rá, amikor beszélgetős tévéműsorok vendégeként csillantotta meg szarkasztikus humorát. 1972-ben a Gyilkos túra című thrillerben már színészként is remekelt, és még abban az évben végleg befutott, de nem alakítása miatt: első férfiként pózolt meztelenül a Cosmopolitan magazin belső oldalán. Reynolds az 1970-es évek egyik szexszimbóluma lett, a nézők, főként a gyengébbik nemhez tartozók, tódultak a mozikba, hogy olyan filmsikerekben láthassák, mint a Smokey és a Bandita, A vég, az Egy elvált férfi ballépése, A legjobb bordélyház Texasban vagy A nőimádó. 1978 és 1982 között öt egymást követő évben az ő neve vonzotta a legnagyobb közönséget, ezt a bravúrt később még Mel Gibson és Tom Cruise sem tudta véghezvinni.

Reynolds 1972-ben

Reynolds, akinek védjegye dús bajusza (még díjat is kapott érte), viharos és mozgalmas szerelmi életével is a lapok címoldalán szerepelt. Macsós, hetvenkedő, „rosszfiús” megjelenését szinte ellenállhatatlannak tartották, még Hollywood legünnepeltebb színésznőit is meghódította. Kétszer nősült, és kétszer vált el, romantikus kapcsolat fűzte többek között az Oscar-díjas Sally Fieldhez, Tammy Wynette és Dinah Shore énekesnőkhöz, valamint Chris Evert teniszcsillaghoz. Még az ötvenes évei elején járó Greta Garbo is szemet vetett rá 1957-ben, de a huszonegy éves Reynolds megfutamodott. Pályája csúcsán Krőzusként élt, bársony- és selyemöltönyökben pompázott, évi tízmillió dolláros, csillagászati gázsijából luxusvillát vett Floridában, amelyet Walhalla névre keresztelt. Rendelkezett egy csaknem 62 hektáros farmmal szintén Floridában, kúriákkal Beverly Hillsben és Malibun, Georgiában pedig egy olyan gyönyörű házzal, mint amilyen az Elfújta a szél című filmben is látható. Százötven lova mellett sportkocsikat is gyűjtött, sőt volt egy 100 ezer dollár értékű parókagyűjteménye is.

Sally Fielddel a Smokey és a Bandita című filmben

A nyolcvanas évek közepére hullámvölgybe került. Elutasította a Csillagok háborúja, a Drágán add az életed és a Száll a kakukk fészkére főszerepét, alacsony színvonalú filmekben játszott, már B-listás színészként is alig emlegették. Pénzügyi gondokkal küszködött, egy éttermi láncon 15 millió dollárt veszített. 1984-ben egy forgatáson eltört az álkapcsa, egy ideig csak szívószállal tudott táplálkozni, emiatt húsz kilót fogyott, és néhány évig fájdalomcsillapítókon élt. Hirtelen súlyvesztesége miatt elterjedt róla, hogy AIDS-es, és bár barátai, Elizabeth Taylor és Clint Eastwood kiálltak mellette, a szerepek messze elkerülték.

Elizabeth Taylorral, régi barátjával

1988-ban kötött, viharos házassága Loni Anderson színésznővel öt évvel később válással végződött, emiatt néhány cég reklámszerződést bontott vele, mindezek tetejébe televíziós sorozatát is lefújták. Az egykor dúsgazdag Reynolds bevétele hat számjegyűre zsugorodott, 1996-ban csődöt kellett jelentenie. A süllyesztőből a kilencvenes évek közepén bukkant fel, előbb 1996-ban a Sztriptíz című filmben játszott el remekül egy részeges politikust, majd a következő évben rábízták Jack Horner pornófilmrendező szerepét a Boogie Nights című filmben. Alakításáért megkapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Golden Globe-díjat, és ugyanebben a kategóriában Oscar-díjra is jelölték. Színészi karrierje újra feléledt, és ha nem is a legszínvonalasabb filmekben, de új, fiatalabb rajongókra tett szert. Anyagi helyzete azonban nem javult, alkoholizmusa miatt elvonókúrára kényszerült, 2010-ben négyszeres bypass-műtéten esett át. 2014-ben csak úgy tudott megmenekülni a csődtől, hogy több száz személyes tárgyát árverésre bocsátotta, köztük Golden Globe-díját és 1991-ben nyert Emmy-díját is. A listán olyan filmtörténeti ereklyék is szerepeltek, mint például a Smokey és a Bandita második részében viselt inge és kabátja.

Reynolds 2015-ben a Comic Con Chicago rendezvényén

2015-ben jelent meg önéletrajzi írása But Enough About Me címmel. Ebből kiderül, hogy jóllehet több mint 80 filmben játszott, máig fájlalja, hogy 1970-ben nem bújt James Bond bőrébe. Sean Connery ugyanis akkoriban gázsiemelést követelt, a producerek pedig Reynoldsot keresték meg, de ő visszautasította őket, mondván: „egy amerikai nem játszhatja el James Bondot”. Mint írja, később még hosszú ideig riadt fel álmából hideg verejtékben úszva, miközben ezt mormogta: „A nevem Bond, James Bond”.

MTI

• Publikálva: 2016.02.11. 10:10 • Címke: évforduló