a rovat írásai

Bánsági Ildikó 70

Október 19-én hetvenéves Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Művésze.

Megáldották a musicalt

Megáldotta a Vatikán a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló, Sting zenéjére épülő musicalt, amelynek premierjét március 15-én tartják Rómában.A zenét Michelangelo Buonarroti (1475-1564) freskói inspirálták.

Ötven éves lett a Hair

Ötven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.

Hangemberek az Újszínházban

A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja, mondta Csernák János színművész az M1 aktuális csatornán.

Bormámor Hamvas művei alapján Szentendrén

Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.

Szilágyi Tibor 75

Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész augusztus 28-án töli be a hetvenötödik életévét.

Elhunyt Lórán Lenke

Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.

Új Bánk bán a Nemzetiben

Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.

Básti Juli kerek szülinapja

Augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő leánya Budapesten született 1957. augusztus 10-én. Nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt.

Színház 10 éve a viszáki pajtában

Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket. Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ), olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Meghalt Schubert Éva

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

Színház összes cikke »

Különleges látványvilággal készül M. Tóth Géza rendező A walkürre

operalead

Különleges látványvilággal készül M. Tóth Géza rendező az Operaházban vasárnap bemutatandó A walkür premierjére, az Oscar-jelölt Maestro című animációs film alkotója ugyanakkor hangsúlyozta: Richard Wagner háromfelvonásos operájában is az énekesi teljesítmény és a színészi játék az alap, minden más, díszlet, vetítés, jelmez és tánc ezeket gazdagítja tovább.

Mint felidézte, amikor két éve felkérték A Nibelung gyűrűje új színrevitelére, alapvetően kétféle koncepciót képzelt el: az egyik a mitológiai gyökereket vette alapul, a másikban inkább a társadalmi folyamatokra való reflexió volt erős. Az Operaház vezetésével való egyeztetés után végül utóbbi - egyébként az eredeti szerzői szándéknak is részét képező olvasat – mellett döntött. M. Tóth Géza hangsúlyozta: ez nem azt jelenti, hogy valamiféle aktualizálásba próbált volna belemenni, sokkal inkább azt, hogy olyan képi, mozgóképi, szituációkból adódó megoldásokat is igyekezett beletenni a darabba, amelyekről a nézők konkrét vagy ideologikus társadalmi jelenségekre asszociálhatnak. „Az egész maradt teljesen meseszerű, de vannak benne olyan szituációk, amelyekben kicsit magunkra és erre a társadalmi berendezkedésre, annak visszásságaira, kockázataira tekinthetünk rá” – fogalmazott.

walkur m. toth geza opera
A walkür (Fotó: Nagy Attila, Pályi Zsófia, forrás: opera.hu)

Ilyen társadalmi kérdés például, hogy a törvények valóban mindenkire vonatkoznak-e, a törvények megalkotójára éppúgy, mint az egyszerű választópolgárra? Egy másik ilyen érdekes kérdés a fogyasztással kapcsolatos. „A hagyományos törzsi, falusi társadalmak még közelebb voltak ahhoz – és ezt minden romantizálás nélkül mondom , hogy mi az elég. A fogyasztói társadalom már nem nagyon ismeri az elég fogalmát, csak a keveset és a sokat, illetve a még többet”  fejtette ki a rendező. A walkürben nagyon izgalmas figura Hunding, a „kutya”, aki ugyanakkor úgy is értelmezhető, mint az „egységnyi fogyasztó”. „A Rajna kincsében egyetlen valódi ember sem szerepel, csak óriások, istenek, sellők, törpék, de itt, A walkürben a walkürlányok és az elesett hősök mellett felbukkan egy ízig-vérig emberalak, Hunding, aki az én elképzelésem szerint alkalmas arra, hogy egy kicsit tükröt tartson elénk” – magyarázta M. Tóth Géza.

walkur Fotó: Nagy Attila, Pályi Zsófia
A walkür (Fotó: Nagy Attila, Pályi Zsófia, forrás: opera.hu)

A produkciót különleges látványvilág jellemzi, többek között vetítés is megy majd a színpadon. „Ennek oka részben az, hogy elég intenzíven foglalkozom filmmel, van tapasztalatom és rálátásom a mozgóképes műfajra. Másrészt a wagneri hagyomány és instrukciók is sugallják ezt az összművészeti jelleget. Végül a dolognak van egy praktikus oka is, nevezetesen az, hogy nagyon hosszú a darab, és a mai közönség vizuális megoldásokkal kapcsolatos elvárásai nagyon magasan vannak.” M. Tóth Géza hangsúlyozta, hogy a vetítés nem válik semmilyen szempontból sem filmmé: nem filmes dramaturgiájú, nyelvezetű, sőt nem is filmes ábrázolásmódú dologról van szó, inkább egy, a wagneri zenéhez hasonlóan folyamatosan hömpölygő, mozgó vizuális közegről a szereplők körül. Kitért arra is, hogy sikerült kifejlesztenie egy olyan megoldást, amellyel az élő zene és a vetítés 3 és fél órán keresztül folyamatosan szinkronban tud maradni egymással. Mint mondta, két projektort és számos vetítőfelületet használnak, utóbbiak egy része áttetsző, másik része átlátszatlan.

walkur fotó: nagy attil, pályi zsófia
A walkür (Fotó: Nagy Attila, Pályi Zsófia, forrás: opera.hu)

M. Tóth Géza megjegyezte, ahogy tavaly A Rajna kincsénél, most is ott lesz minden előadáson, és minden alkalommal, sőt olykor felvonás után mindenkivel részletesen megbeszéli, hogyan lehetne a következő előadás még jobb. A látványt Zöldy Z Gergely díszlettervező, és az Operaházban A Rajna kincsével debütáló filmes jelmeztervező, Bárdosi Ibolya munkája teszi teljessé. Hunding szerepében Andreas Hörl, Wotanként Tomas Konieczny lengyel operaénekes, Brünnhilde alakjában Linda Watson amerikai szoprán lép színpadra. Siegmund Kovácsházi István, Sieglinde Sümegi Eszter, Fricka Németh Judit lesz. Az Operaház A Nibelung gyűrűjének teljes színrevitelét tűzte ki célul. A walkür a március 6-i bemutató után még négy alkalommal látható a dalszínházban.

MTI

• Publikálva: 2016.03.03. 10:41 • Címke: interjú, zene