a rovat írásai

Bánsági Ildikó 70

Október 19-én hetvenéves Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Művésze.

Megáldották a musicalt

Megáldotta a Vatikán a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló, Sting zenéjére épülő musicalt, amelynek premierjét március 15-én tartják Rómában.A zenét Michelangelo Buonarroti (1475-1564) freskói inspirálták.

Ötven éves lett a Hair

Ötven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.

Hangemberek az Újszínházban

A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja, mondta Csernák János színművész az M1 aktuális csatornán.

Bormámor Hamvas művei alapján Szentendrén

Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.

Szilágyi Tibor 75

Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész augusztus 28-án töli be a hetvenötödik életévét.

Elhunyt Lórán Lenke

Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.

Új Bánk bán a Nemzetiben

Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.

Básti Juli kerek szülinapja

Augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő leánya Budapesten született 1957. augusztus 10-én. Nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt.

Színház 10 éve a viszáki pajtában

Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket. Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ), olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Meghalt Schubert Éva

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

Színház összes cikke »

Ma van a bábszínházi világnap!

babszinhazivilagnap

Különleges produkciókkal készülnek a bábszínházi világnapra a magyar nyelvű bábszínházak művészei, színművészeti egyetemek hallgatói, akik rendhagyó helyszíneken is várják a közönséget.

Március 21-ét, a bábművészet világnapját a magyarországi és a határon túli magyar nyelvű bábosok a Budapest Bábszínház kezdeményezésére immár harmadik éve ünnepelik nagyszabású eseménysorozattal. A bábszínházzal, bábtársulattal, bábos felsőoktatási intézménnyel rendelkező városokban a műfaj képviselői a világnapon szokatlan helyszíneken hívják fel a figyelmet a műfaj sokszínűségére. A rendezvény célja a színházi életben egyre nagyobb teret nyerő műfaj megerősítése, képviselőinek – a legfiatalabb generációnak és a már régóta a pályán levőknek – bemutatkozása. Továbbá a bábszínház helyének megerősítése az adott településen és a lakók elhivatottságának növelése bábszínházuk iránt. A világnapon kő- és független bábszínházak művészei, színművészeti egyetemek hallgatói együtt igyekeznek új nézőket megnyerni a műfajnak a színházépületekben és azokon kívül is.

babszinhazi vilagnap
(forrás: babszinhazivilagnap.wordpress.com)

Hétfőn a világnap alkalmából Győrben a Vaskakas Bábszínházban ingyenesen láthatja a közönség a Szabó T. Anna műveiből, felnőtteknek készült Anyajegy című előadást. Pécsen a Bóbita Bábszínházban az éppen csak pár hónapos babáktól az unokáikkal színházba érkező nagyszülőkig minden korosztály képviselői válogathatnak a programok és látnivalók között. A Budapest Bábszínház jóvoltából a modern vásárba, a piaccsarnokokba látogat el Vitéz László, továbbá a színház művészei budapesti iskolákban és óvodákban olvasnak fel olyan meséket, amelyek a Budapest Bábszínház repertoárjához köthetők. Március 21-én a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház előtt a Jókai téren újra működik a Vitéz László bábjáték-automata. Kolozsváron a meseolvasó maraton mellett bábos sétára is várják az érdeklődőket. Egy iráni bábszínház, a Dzhivada Zolfagariho művészeinek ötletére 2002-ben a bábművészeti világszervezet, az UNIMA (Union Internationale de la Marionnette) indítványozta, hogy március 21. legyen a bábosok ünnepe. Ehhez az időponthoz kapcsolódva 2003 óta szerte a világon, így Magyarországon is zajlottak események. A teljes program a babszinhazivilagnap.wordpress.com oldalon található meg.

MTI

• Publikálva: 2016.03.21. 10:27 • Címke: program