Az Uránia mozi vetítéssorozata Wagner születésének 200. évfordulója alkalmából.
A MÜPA sajtótájékoztatón mutatta be a következő évad témáit és előadásait.
70 éve halt meg minden idők egyik legnagyobb zongoravirtuóza. 19 évet élt hazájában és 19 évet emigrációban.
Sóvidéki költők gyermekverseit zenésítette meg és adta elő a Nojata duó, Orsolya János és Székely Réka barátaival, Grasso-Kormos Máriával és Zöld Zsolttal március 26-án a Károli Gáspár Református Egyetemen.
Mert az úgy működik, hogy az ember előbb írja meg, hogy ‘Fogni akarom a kezed’, és csak azután, hogy ‘Én vagyok a rozmár’. Phil X
Egy minden tekintetben „nagy ember”, aki az operairodalom legnagyobb szerepeit alakította.
Március végén Budapesten megnyílik a BMC Zenei Központ, amely négyezer négyzetméteren, öt szinten, világszínvonalú technikával ad otthont a kortárs zenének és a dzsessznek.
70 lenne január 22-én, a Magyar Kultúra Napján. Lenne nagy bulizás, legalább hétnapos szerte a városban, talán még Kővágóörsre, vagy Bakonybélbe, a táborba is leugranának nehéz vörösborokkal felszerelkezve.
Ennek a csajnak valami csoda van a torkában – gondoltam, amikor gimnazistaként először rácsodálkoztam Janis Joplinra.
130 éve született a világhírű zeneszerző, zenetudós, zeneoktató. Műveit ma is játsszák az egész világon. Gyűjtőként is úttörő volt: nem csak felkutatta és közreadta a népdalokat, de műveiben fel is dolgozta őket. Tanárként zeneszerzők és zenepedagógusok generációit indította el pályáján, zenei nevelési módszerét a világ több pontján alkalmazzák.
Ha az ember valamivel vagy valakivel igazán közeli, bensőséges kapcsolatba óhajt kerülni, akkor az útja a szépen keresztül vezet.
Márta István igen tartalmas életpályát tudhat maga mögött, és még csak most ünnepli hatvanadik születésnapját.Tavaly az Új Színház leváltott színházigazgatójaként híresült el, előtte az Új Színház, a Nemzeti Színház, és a veszprémi Petőfi Színház zenei vezetője is volt. Ezt megelőzően a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés tanszakán szerzett művész-tanári diplomát, a hetvenes-nyolcvanas években csángó népzenét gyűjtött, alapító tagja a historikus zenét játszó Mandel Quartetnek.
Szerzőként több, mint negyven kompozíciót jegyez, balettzenét, musicalt, kamaraoperát; egyik legutóbbi a 2010-es Őszi Fesztivál keretében bemutatott Csodálatos mobilvilág, amely az ember és a mobiltelefon világát ragadta meg zenei formában. Az előadás szokatlan kezdőmondatával („Kérjük, kapcsolják be mobiltelefonjaikat!”) is újfajta interaktivitásra ingerelte a résztvevő közönséget. A Kaposváron 1985-ben Ács János által megrendezésre kerülő Munkásoperett viszont egy musical: az 1968. augusztus 21-i, Csehszlovákiába való bevonulást tematizálja, és ez volt az első eset, hogy ezt az eseményt színpadra alkalmazták. Saját színpadi művein túl azonban több, mint 300 színpadi és filmzenét szerzett, Ascher Tamás, Szikora János, Ács János, Csiszár Imre, Jancsó Miklós, Jeles András, András Ferenc, Taub János és más rendezők számára. Más kísérletekbe is bocsátkozott, így például Galántai György szobraihoz készített multimediális hangperformanszot, ahol nemcsak a szobrok materialitása adta lehetőségeket használta ki (dobolt rajtuk), hanem saját kapcsolódó videómunkáit is bevonta.
Művészeti szervezőként, intézményvezetőként, fesztiválszervezőként is aktív és sokoldalú. Fő műve ezen a téren a Kapolcsi Művészetek Völgye kitalálása, felépítése, menedzselése. Egy egész térségnek adott új arculatot, és az egész ország figyelmét ráirányította erre a páratlan fekvésű helyre. 1989-től igazgatója és művészeti vezetője az összművészeti ünnepnek, miközben a fesztivál több pénzügyi válságot is megért (hívták már Bűvészetek Völgyének is); mégis, változó feltételek mellett, de minőségromlás nélkül él tovább évről évre. Zenészek, kézművesek, táncosok, színházasok gyülekeznek itt, hogy produkcióikat ezeken a különleges atmoszférájú helyeken adják elő, ahová a közönség is lelkesen követi őket.
Jelenleg a pécsi Zsolnay Örökségkezelő (ZSÖK) Nonprofit Kft. ügyvezetőjeként dolgozik a város művészeti életének nyitottabbá tételén.
Bakk Ágnes