a rovat írásai

Bánsági Ildikó 70

Október 19-én hetvenéves Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Művésze.

Megáldották a musicalt

Megáldotta a Vatikán a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló, Sting zenéjére épülő musicalt, amelynek premierjét március 15-én tartják Rómában.A zenét Michelangelo Buonarroti (1475-1564) freskói inspirálták.

Ötven éves lett a Hair

Ötven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.

Hangemberek az Újszínházban

A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja, mondta Csernák János színművész az M1 aktuális csatornán.

Bormámor Hamvas művei alapján Szentendrén

Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.

Szilágyi Tibor 75

Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész augusztus 28-án töli be a hetvenötödik életévét.

Elhunyt Lórán Lenke

Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.

Új Bánk bán a Nemzetiben

Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.

Básti Juli kerek szülinapja

Augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő leánya Budapesten született 1957. augusztus 10-én. Nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt.

Színház 10 éve a viszáki pajtában

Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket. Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ), olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Meghalt Schubert Éva

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

Színház összes cikke »

Aki egymaga fele a teremtésnek

William Shakespeare 400

shakespeareleadNégyszáz éve, 1616. április 23-án halt meg William Shakespeare, az egyetemes drámairodalom egyik legnagyobb mestere.

Életéről nem sokat tudunk, kevés hiteles forrás áll a kutatók rendelkezésére. Annyi bizonyos, hogy Stratford-upon-Avonben született, és április 26-án keresztelték meg (abban az időben igen nagy volt a halandóság, és az újszülötteket néhány nappal világrajövetelük után keresztvíz alá tartották.) Apja kereskedő, tekintélyes polgár volt, anyja nemesi családból származott. Tizennyolc évesen elvette feleségül a nála nyolc évvel idősebb Anne Hathawayt, házasságukból három gyermek született. 1586-ban elítélték vadorzásért, a büntetés elől elmenekült, és néhány év múlva Londonban bukkant fel, a színielőadások alatt a nézők hintóit és lovait őrizte. Később vált belőle segédszínész, majd az 1590-es évektől színész, rendező, drámaíró.

shakespeare
Az ún. Chandos-portré Shakespeare-ről (előző tulajdonosa James Brydges, Chandos hercege volt

1594-től a Lordkamarás Emberei nevű társulat tagja volt. Színészként csak kisebb szerepekben lépett fel, de hivatásos szerzőként, majd a Globe Színház részvényeseként anyagilag is érdekelt volt darabjai sikerében. Páratlan életművét húsz év alatt alkotta meg, célja az anyagi függetlenség megszerzése volt, vagyonát gyanús ingatlan- és más ügyletekkel is gyarapította. 1611-1613 körül tért vissza Stratfordba, ahol végleg letelepedett, ott is hunyt el 1616. április 23-án. A Szentháromság-templomban temették el, a sírkövén olvasható felirat megátkozza azokat, akik megpróbálják elmozdítani hamvait.

shakespeare infografika
Shakespeare-drámák röviden

Drámáinak sorrendjét, keletkezésük időpontját csak hozzávetőlegesen lehet meghatározni, mert kéziratban nem maradtak fenn. Előbb történelmi darabokat, királydrámákat (VI. Henrik, III. Richárd, stb.) és olaszos komédiákat (Tévedések vígjátéka, A makrancos hölgy, A két veronai nemes) írt. A Szentivánéji álomban bontakozik ki igazán nyelvi leleményessége, de a csípős népnyelv használata jellemzi más vígjátékait is (Sok hűhó semmiért, Ahogy tetszik, Vízkereszt vagy amit akartok, Szeget szeggel). A római kort idéző drámája a Coriolanus, az Antonius és Kleopátra, valamint a Julius Caesar. Az irodalomtörténészek tragédiáit tekintik életműve csúcspontjának, az egymást követő művekben (Rómeó és Júlia, Hamlet, dán királyfi, Othello, a velencei mór, Lear király, Macbeth) az alaphelyzetben meglévő feloldhatatlan ellentmondás és a határozott jellemű hősök összeütközése kelt drámai feszültséget. Műveit műfaj szerint királydrámákra, vígjátékokra, tragédiákra és színművekre osztják. Árnyalt jellemábrázolást tükröző, filozofikus mélységű gondolatokat megfogalmazó drámáinak témáit többnyire nem ő eszelte ki, a korban megszokott módon kölcsönözte őket, de a színpadi játék ismeretének és költői tehetségének köszönhetően az alakok és történetek páratlan stílusú, egységes és eredeti művekként születtek meg tolla alatt. Színművei a világirodalom leghíresebb darabjai, számtalan sora vált szállóigévé, hősei – Hamlet, Lear, Macbeth, III. Richárd, Rómeó és Júlia - mind a mai napig a színészek szerepálmai.

elsőfolio
Az 1623-as első fólió

Szonettjei kéziratban terjedtek az irodalmat kedvelő szerelmesek közt, de még életében, 1609-ben megjelentek nyomtatásban. A színdarabokat viszont a társulat vette meg és másoltatta. A korban a drámákat nem tekintették irodalmi alkotásnak, színműveit nem ő rendezte sajtó alá. Súgópéldányok és lejegyzett előadások alapján jelentek meg 1594-től olcsó „quarto” kiadásokban (a könyvlapokat kétszeresen összehajtották, hogy egy oldalból négyet kapjanak), de e példányok sok szöveghibát tartalmaztak a színészek gyakori változtatásai és a másolások miatt. Barátai csak hét évvel Shakespeare halála után, 1623-ban adták ki rendes nyomtatásban drámáit, az úgynevezett fóliót. A 19. század közepétől az egyik elméletet a másik után dolgozták ki arról, hogy a művek igazi szerzője nem is Shakespeare volt, felvetődött már (többek között) Francis Bacon író és államférfi, filozófus, Edward de Vere, Oxford grófja, újabban Amelia Bassano Lanier, az első angol költőnő neve is. Szerb Antal szerint ezekben a ködös teóriákban mindössze az a közös, hogy sokan képtelenek feldolgozni: „a világirodalom legnagyobb drámáit grófnál alacsonyabb rangú ember is szerezhette”. Műveit csaknem minden nyelvre lefordították, drámáit folyamatosan játsszák a világ színpadain, és szinte minden más művészeti ág feldolgozta őket: film, opera, balett, bábjáték, zenemű, rádiójáték is készült belőlük. Magyarul valamennyi műve több fordításban is olvasható. Művészetével kapcsolatban nem lehet túlzó jelzőt használni, Petőfi Sándor – aki a Coriolanust magyarra fordította, és vándorszínészként a Lear királyban a bolondot alakította – írta róla: „Shakespeare egymaga fele a teremtésnek.”

shakespeare sirja
Shakespeare sírhelye

Nemzeti emlékhellyé nyilvánított szülőháza ma is látogatható, szülővárosában színház viseli a nevét (Royal Shakespeare Theater), itt működik a világhírű Royal Shakespeare Company színtársulat. 2012-ben találták meg Londonban annak a korai színháznak a maradványait, amelyben egykor társulata játszott, és ahol először láthatta a közönség a Rómeó és Júliát. Az 1644-ben leégett londoni Globe Színház élethű mását 1997-ben nyitották meg néhány száz méterre az eredeti teátrum helyétől. Tavaly hatalmas feltűnést keltett, hogy Mark Griffiths brit tudós egy négyszáz éves növénytani könyvben rábukkant Shakespeare egyetlen, még életében készült portréjára. „Az avoni hattyú” halálának 400. évfordulójáról világszerte megemlékeznek, a londoni Somerset House-ban életének egyedülálló dokumentumait, köztük végakaratát is kiállították, amelyet először láthat a nagyközönség.

MTI

• Publikálva: 2016.04.23. 06:18 • Címke: évforduló