a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

​Pálfi György, Csupó Gábor és Lengyel Balázs is forgathat

filmalap

Pálfi György Az Úr hangja, Csupó Gábor Pappa Pia és az elsőfilmes Lengyel Balázs Lajkó – Cigány az űrben című filmtervének is gyártási támogatást szavazott meg a Magyar Nemzeti Filmalap.

A filmalap csütörtöki közleménye szerint 600 millió forintos gyártási támogatással készítheti el Az Úr hangja című mozifilmjét a Taxidermiát és a Szabadesést is rendező Pálfi György. A Stanislaw Lem 1968-ban megjelent regénye alapján készülő film az eredeti mű gondolatvilágát adaptálja egy napjainkban játszódó, izgalmas családi krimi keretei közé. Az Úr hangja forgatókönyve, melyet Ruttkay Zsófia, Nagy V. Gergő és Pálfi György jegyez, korábban már elnyerte a Torino FilmLab és az ARTE France filmtervfejlesztő díjait, az Európai Unió MEDIA Programja pedig 50 ezer eurós támogatást ítélt meg a fejlesztésére. A KMH Film és a kanadai Quite Revolution Pictures koprodukciójában készülő film forgatása június második felében kezdődik és októberig tart, a stáb a magyarországi helyszínek mellett többek között Ottawában, Las Vegasban és New Yorkban is forgat. Pálfi György ezúttal is állandó alkotótársaival, Pohárnok Gergely operatőrrel és Lemhényi Réka vágóval dolgozik. Az Úr hangja várhatóan 2017 őszén kerül a magyar mozikba.

az_ur_hangja
   
A Pappa Pia című alkotás 1,01 milliárd forint gyártási támogatást kap a filmalaptól. Csupó Gábor – akinek a nevéhez olyan produkciók fűződnek, mint A Simpson család, a Híd Terabithia földjére vagy a Holdhercegnő – legújabb filmjében a 70-es, 80-as évek zenei világa, ikonikus magyar slágerei előtt tiszteleg. A zenés romantikus vígjátékban a legnagyobb és legnépszerűbb dalok eredeti szövegekkel, modernizált változatban csendülnek majd fel. A Pappa Pia története egy római-parti csónakház körül bonyolódik, főszereplője Tamás, a huszonéves kallódó zenész, akit kiöregedett rockzenész nagyapja arra kér, segítsen neki csónakháza megtartásában, amelyet banki adóssága miatt az elárverezés fenyeget. A forgatókönyvet Divinyi Réka (Csak szex és más semmi, Kaméleon, Veszettek) jegyzi, az operatőr Tóth Zsolt lesz, a producer Tőzsér Attila, a koproducer Kálomista Gábor. A forgatás júliusban kezdődik, a szereplőválogatás még javában tart. A Pappa Pia 2017-ben lesz látható a magyar mozikban.
   
Lengyel Balázs első mozifilmjének gyártásához a filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága 313,96 millió forintos támogatást ítélt meg. A Lajkó – Cigány az űrben egy fekete komédia, amelyből kiderül, hogy az első élőlény az űrben nem egy Lajka nevű kutya volt, hanem egy Lajkó nevű magyar permetezőpilóta. Lengyel Balázs saját ötlete alapján a forgatókönyvet Lovas Balázzsal közösen írta a filmalap fejlesztői csapatának közreműködésével. A címszerepet Keresztes Tamás játssza, mellette Gyabronka József és Pálffy Tibor lesznek a főbb szereplők. Az operatőr Réder György lesz. A Lajkó – Cigány az űrben szintén a Pusztai Ferenc vezette KMH Film gyártásában készül. A forgatás július közepén kezdődik, bő egy hónapig tart, helyszínei többek között Budapest, Várpalota, Szentendre és Csobánka ipari, civil és katonai létesítményei lesznek. A fekete komédia várhatóan 2017 őszén kerül a magyar mozikba.

MTI

• Publikálva: 2016.04.29. 08:02 • Címke: hír