a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

12. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál

kepregenylead

A Magyar Képregény Szövetség 12. alkalommal rendezi meg az ország legnagyobb képregényes rendezvényét. Kész paradicsom a képregényolvasók és gyűjtők, az érdeklődők és fanatikusok számára is május 8-án, vasárnap 10 órától a Dürer-kertben.

A rendezvény a képregény minden területét felöleli: lesz vásár, szakmai és szórakoztató programok, vetítések, játékok és képregényes rögtönzések. A fesztivál vendége az Eisner-díjas izraeli képregényalkotó, Rutu Modan, valamint Alessio Fortunato (Olaszország), Kivi Larmola (Finnország) és Pertti Jarla (Finnország). A fesztiválon adják át az Alfabéta-díjat, az egyetlen magyar képregényes elismerést. Az érdeklődők két előadássorozaton is részt vehetnek: a small press a képregénykiadásról és hazai alkotók műhelytitkairól szól, 14 órától pedig kerekasztal-beszégetés lesz többek közt a fanzine és képregény viszonyáról.

A képregényfesztivál díszvendége Till Attila, aki új filmje, a Tiszta szívvel képregényes kötődéseiről is mesél majd. A film főszereplői képregényeket rajzolnak a gengszterkedés mellett, a forgatáson pedig Tilla megidézett egy képregénybörzét, ezekben a jelenetekben az igazi börzékről jól ismert árusokat és vásárlókat fedezhetünk fel. A beszélgetés a rendezővel és a film képregényes elemeit rajzoló Ertsey Donáttal 12 órakor kezdődik.

kepregenyfeszt

Részletes program:

A-színpad

11.00 Kerekasztal a képregényfelújításról. Vezeti: Kiss Ferenc. Vendégek: Korcsmáros Péter, Korcsmáros Gábor, Garisa H. Zsolt, Haui József, Bogár István, Polgár Levente és György Zoltán
11.30 Előadások a Small Press képregénykiadásról 1: Finnishedcomics, a fénymásolótól a profi marketingig. Előadó: Vesa Kataisto, a finn Arktinen Banaani kiadó vezetője. Közben rajzot készít Pertti Jarla, a Cserep kapitány alkotója.
12.00 Beszélgetés Till Attilával, aki új filmje, a Tiszta szívvel képregényes vonatkozásait mutatja be
13.00 Díjátadás: Az Alfabéta-díjak eredményhirdetése és átadása, a győzteseket méltatja Kertész Sándor és Cserkuti Dávid; A Korcsmáros Pál-díj idei díjazottjának, Haui Józsefnek a Képes Kiadó vezetője adja át a díjat, laudációt mond Vass Róbert
13.30 Eisner-díjas izraeli vendéggel, Rutu Modannal Szép Eszter beszélget
14.00 Hogyan találtak egymásra képregényesek és fanzinosok? Vezeti: Kránicz Bence kritikus. Vendégek: Haránt Artúr (Direkt fanzine), Lanczinger Mátyás (SketchWook), Rumi Bori (Wannabe Records), Stark Attila (Kulo City)
14.30 Így készül a Dampyr – beszélgetés Alessio Fortunato olasz rajzolóval
15.00 Comic Battle – képregénycsata, villámfeladatokkal, vezeti Vass Róbert. Vendégcsapat: Kivi Larmola és Pertti Jarla, hazai csapat: Madarász Gergely és Tebeli Szabolcs (Brazil)

till attila kepregenyfesztival
Tilla a Képregényfesztiválon (forrás: kepregeny.blog.hu)

B-színpad

11.00-12.30 Alfabéta-díjra jelöltek bemutatkozása: Lénárd László és Sárdi Katalin, Molnár Gábor, Madarász Gergely, Koska Zoltán, Szűcs Gyula, Téjlor
14.00 Előadások a Small Press képregénykiadásról 2.  Az ötlettől a forgatókönyvig. Előadók: Harri Römpörti (finn újságíró, kritikus), Emmi Valve (finn képregényrajzoló)
14.30 Előadások a Small Press képregénykiadásról 3. Fesztiválról fesztiválra. Hazai és nemzetközi tapasztalatok. Előadó: Kovács Milán, ZSIGER.hu
15.00-16.00 Mappanyitogató: hazai képregényesek műhelytitkaikról
15.00 A képregényrajzoló eszközei – Tondora Judit (Trail; Protectors)
15.15 Ecset (rajztoll, nádtoll, szivacs, szívószál, hurkapálca, ilyenek) & tus – Dudás Győző (A szomorú angyal, Három Madár Műhely)
15.30 Fotó, referencia, kép, regény – Oravecz Gergely (Blossza; Még alakul)
15.45 Karaktertervezés – Vass Róbert (Ágoston, a nukleáris baromfi; Különös, idegen nyelven)

Folyamatos program:

11.00-16.00 Comic Jam, közös rögtönzés képregényrajzolókkal (Fritz Zoltán, Sárdi Katalin, Erckhardt Domonkos)

Forrás: Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál

• Publikálva: 2016.05.04. 12:46 • Címke: program