a rovat írásai

Bánsági Ildikó 70

Október 19-én hetvenéves Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Művésze.

Megáldották a musicalt

Megáldotta a Vatikán a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló, Sting zenéjére épülő musicalt, amelynek premierjét március 15-én tartják Rómában.A zenét Michelangelo Buonarroti (1475-1564) freskói inspirálták.

Ötven éves lett a Hair

Ötven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.

Hangemberek az Újszínházban

A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja, mondta Csernák János színművész az M1 aktuális csatornán.

Bormámor Hamvas művei alapján Szentendrén

Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.

Szilágyi Tibor 75

Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész augusztus 28-án töli be a hetvenötödik életévét.

Elhunyt Lórán Lenke

Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.

Új Bánk bán a Nemzetiben

Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.

Básti Juli kerek szülinapja

Augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő leánya Budapesten született 1957. augusztus 10-én. Nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt.

Színház 10 éve a viszáki pajtában

Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket. Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ), olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Meghalt Schubert Éva

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

Színház összes cikke »

Idegtudomány táncban

trafo lead

Filozófiát és idegtudományt egybeolvasztó táncelőadással érkezik Budapestre a holland Arno Schuitemaker, akinek While We Strive című koreográfiáját csütörtökön és pénteken láthatják az érdeklődők a Trafó Kortárs Művészetek Házában.

Schuitemaker a műszaki pályáját elhagyva lett koreográfus, és közben több tudományágba is belevetette magát. A fénnyel, hanggal és mozgással manipuláló While We Strive című koreográfiájában három táncos szüntelen mozgása ingázik a békét árasztó nyugalom és a kirobbanó dinamika között. A költői és egyben nyers produkció a közönség tagjainak érzékszerveivel játszik, valamint idő- és térérzékelésüket is megváltoztatja. A táncosok mellett a fény és a hang is markáns szerepet kap az előadásban. A darab bejárta már Európát, 2013-ban az Aerowaves fesztivál közönsége előtt is bemutatkozott.

arno schuitemaker trafo

Arno Schuitemaker fiatal, friss energiákkal robbant be a kortárs táncba és vívta ki az egyre nagyobb szakmai figyelmet. Kíváncsisága, érdeklődése újabb és újabb formák felé sodorja, és bár a test áll gondolkodásának középpontjában, mozgásnyelve egyszerre földhöz ragadt és elemelkedett. Előadói és nézői között szoros kapcsolatot teremt, munkái frissek és mélyek. Mostani előadásához idegtudományi kutatásokat is végzett, hogy egy valóban minden érzékre ható produkciót hozhasson létre.

MTI

• Publikálva: 2016.05.05. 11:12 • Címke: tánc