a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Japán Filmhét a Toldi moziban

japanlead

2016. június 14-18. Japán Filmhét lesz a Toldi moziban.

A Japán Filmhét során idén olyan filmeket láthatunk, melyek hősei a zene vonzásában élnek. A rockzenész buddhista paptól az általános iskolás kóristáig mindegyikük életét meghatározza a zene iránti rajongás. A zene nemzetközi kapocs a kultúrák között, hiszen nyelvtudástól és származási helytől függetlenül hatással van ránk, mégis magában hordozza egy adott kultúra jellegzetességeit. Ezekből a filmekből rengeteget megtudhatunk a japán kultúráról: bepillanthatunk az iskolai klubéletbe, a japán komolyzenészek életébe, és egy buddhista pap nem mindennapi történetébe. Az elmúlt évek filmterméséből kiválasztott öt alkotást most először láthatja moziban a magyar közönség. A filmeket japánul, angol felirattal és választható magyar szinkrontolmácsolással vetítik.

Részletes program:

maestro
Maestro!

Június 14. (kedd), 19.00: Maestro! (2015)
A gazdasági válság miatt felbomlott Shinichi Kousaka koncertmester szimfonikus zenekara, most azonban a tagok új esélyt kapnak, hogy egy koncert erejéig ismét összeálljon a zenekar. Nincs könnyű dolguk, hiszen a legkiválóbb tagok mind elszerződtek máshová, és egyetlen hónapjuk van, hogy egy számukra ismeretlen, furcsa karmesterrel felkészüljenek a koncertre. A különc karmester formabontó stílusa kezdetben ellenállásba ütközik, módszerei azonban hamarosan meghozzák az eredményt, és a zenekar újra életre kel. 
A film Akira Saso azonos című mangája alapján készült.

kanzaburo
Kanzaburo – Egy kabukiszínész világa

Június 15. (szerda), 19.00: Kanzaburo – Egy kabukiszínész világa (2013)
Nakamura Kanzaburo (1955-2012) nemzedékének egyik legkiválóbb kabukiszínésze volt. Négy éves kora óta szerepelt kabuki színdarabokban, és 57 éves pályafutása során fáradhatatlanul törekedett a tökéletes előadásmód elsajátítására. Az egész estés dokumentumfilm amellett, hogy bemutatja a legendás színész életét, betekintést nyújt a kabuki színház kulisszái mögé is. A magyar közönség számára ritka lehetőség, hogy ilyen közelről ismerheti meg a kabuki négyszáz éves színházi hagyományait. 


Okuda és a zenekari nyúl (trailer)

Június 16. (csütörtök), 19.00: Okuda és a zenekari nyúl (2013)
Okuda magának való, visszahúzódó fiú, aki nem lelkesedik a szabadidős tevékenységekért. Az iskolai fúvószenekar mégis felkelti az érdeklődését, ráadásul kiemelt szerepet kap egy koncerten. Vajon sikerül felnőnie a feladathoz? A történet során nyomon követhetjük, hogyan kezd a fiú életében először igazán küzdeni valamiért, és hogyan változtatja meg életét egy titokzatos zenekari nyúl. 

abraxas fesztiválja
Abraxas fesztiválja

Június 17. (péntek), 19.00: Abraxas fesztiválja (2010)
A buddhista pap, Kyoshinen élete válságban: depresszióval küzd és képtelen azonosulni hivatásával. Kétségbeesésében elhatározza, hogy valóra váltja gyermekkori álmát: élő rock koncertet ad szülővárosában. A bizarr alaphelyzet rengeteg humoros és megható pillanatot eredményez, és megtudhatjuk, hogyan sikerül a papnak ismét életerőt merítenie a rock and rollból.

dalra fel
Dalra fel!


Június 18. (szombat), 19.00: Dalra fel! (2015)
Yuri Kashiwaga, koncertzongorista múltja ellenére, általános iskolai énektanárként tér vissza szülővárosába, egy gyönyörű szigetre. Az új tanárnő érkezése felforgatja az iskolai kórus mindennapjait, amelynek tagjai lelkesen készülnek egy kórusversenyre. A zene lassan közelebb hozza egymáshoz a tanárnőt és tanítványait, és mindnyájuknak segít sérelmeik feldolgozásában. Miközben Yuri újra rátalál a zongorára, tanítványai igazi közösségé kovácsolódnak.

Forrás: toldimozi.hu

• Publikálva: 2016.05.27. 15:54 • Címke: program