a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Elhunyt Michael Herr, Oscar-jelölt forgatókönyvíró

michael herr lead

Elhunyt 76 évesen Michael Herr, aki haditudósítóként számolt be a vietnami háborúról, majd a témát feldolgozó filmek, köztük Stanley Kubrick Acéllövedék című alkotásának Oscar-díjra jelölt forgatókönyvét is jegyezte.

Az író hosszú betegség után csütörtökön egy New York-i kórházban halt meg. A halálhírét a Dispatches című, 1977-ben megjelent könyvét publikáló Alfred A. Knopf kiadó jelentette be – közölte a BBC News. Herr a Dispatches című háborús riportkönyvében számolt be a vietnami háborúról, amelynek eseményeiről 1967 és 1969 között az Esquire című lapot tudósította. A kötet nem sokkal megjelenése után a műfaj egyik klasszikusává vált. A cím többértelmű: „tudósításokat” jelent, de „napiparancsokat”, „kivégzéseket”, emberek és dolgok gyors „elintézését” is. John Le Carré angol író a riportkönyvet „a legjobb könyvnek” nevezte, amelyet valaha az ember és a modern kori háború témájában olvasott. „Olyan, mintha Dante a pokol mélyére vezető útjára magával vinne egy Jimi Hendrix-kazettát és egy marék kábítószert: az első rock and roll háborúnk, gyilkolás a drog kábulatában” – méltatta a kötetet a The New York Times kritikusa, John Leonard.

dispatches könyv
A híres könyve

Herr 1990-ben a könyv fogadtatására emlékezve a Los Angeles Timesnak elmondta: nem lehetett volna jobb, teljesen megváltoztatta az életét. A Dispatchesnek köszönhette Kubrick barátságát is, mert a filmrendező először a könyv miatt akart találkozni vele. Herr dolgozott Francis Ford Coppola Apokalipszis most című 1979-es filmjének forgatókönyvén, majd Stanley Kubrick Acéllövedék című, 1987-ben készült vietnami háborús filmjének társ-forgatókönyvírójaként kapott Oscar-jelölést. Kubrick filmje amerikai tengerészgyalogosok kiképzését és bevetését ábrázolta, Coppola pedig Herr riportkönyve és Joseph Conrad regénye nyomán forgatott klasszikus filmalkotást a vietnami háború pokláról.

michael herr
Michael Herr

Salman Rushdie indiai születésű brit író a Guardianben barátjára emlékezve úgy fogalmazott, hogy „ő írta a legjobb könyvet Vietnamról”, valamint kiemelte „az Acéllövedék briliáns forgatókönyvét és az Apokalipszis most feledhetetlen narrációját” is. Hozzáfűzte, hogy mélyen elszomorította a halálhír, mert Herrt, akit kedves, nagylelkű embernek ismert meg, a barátjának tekintette.

MTI

• Publikálva: 2016.06.27. 11:36 • Címke: hír