Liszt Ferenc 130 éve halt meg

Százharminc éve, 1886. július 31-én halt meg Liszt Ferenc zongoraművész, zeneszerző, az egyik legismertebb magyar komponista.

1811. október 22-én született Doborjánban (ma: Raiding, az ausztriai Burgenlandban). Magyar apja korábban az Esterházyak zenekarában játszott, majd a hercegi család kasznárja lett, anyja bécsi polgárlány volt. Liszt zenei tehetsége korán kiviláglott, kilencévesen lépett fel először nyilvánosan Sopronban, és a kirobbanó siker miatt a koncertet meg kellett ismételni. Ezután Esterházy Miklós kismartoni kastélyába kérette, és a koncert után a csodagyereket elismerése jeléül aranyzsinóros, ezüstpitykés, prémmel díszített díszmagyarral ajándékozta meg. Ebben az ünneplőben lépett fel Pozsonyban, ahol az első nyomtatott kritika is megjelent róla.

A fiatal Liszt

Pesten 1823. május 1-jén mutatkozott be, majd Bécsben folytatta tanulmányait, zongorázásra (ingyen) a Beethoven-tanítvány Carl Czerny, zeneelméletre Mozart vetélytársa, Salieri oktatta. A legenda szerint első bécsi hangversenyén jelen volt Beethoven is, aki meghatottságában nyilvánosan homlokon csókolta. Liszt ezután bejárta Európát, Párizstól Londonig mindenhol ünnepelték. Tizenhét évesen egyszerre vesztette el apját és esett át első szerelmi csalódásán, búskomorságba esve visszavonult a világtól. Egyes lapok már halálhírét keltették, csak az 1830-as párizsi forradalom rázta fel. A francia fővárosban előadóként Chopin és Paganini, komponistaként Berlioz és Mendelssohn volt rá nagy hatással. Az 1830-as és 1840-es években többször turnézott hosszabb ideig Oroszországban. Szenvedélyes viszony fűzte Marie d'Agoult grófnőhöz, akitől három gyermeke született, közülük Cosima később Richard Wagner felesége lett. Az egész világot megrázó 1838. márciusi pesti árvíz után erősödött föl benne magyarságának érzése: koncertet adott a károsultak javára, fellépett Pesten, és alapítványt tett a Nemzeti Zenede létesítésére. Első magyarországi otthona a Nádor utcában volt, kedvenc kápolnája a mai Szent István-bazilika helyén állt, a székesegyház felépítését adománnyal segítette.

Zongoraművészként technikai tudásával, rögtönzéseivel ejtette ámulatba hallgatóit, bravúrjait nem kis részben keskeny keze és hosszú ujjai, közülük is szokatlanul hosszú gyűrűsujja tette lehetővé. Mivel dinamikus leütéseit kevés hangszer viselte el, némelyik egyszerűen összerogyott koncert közben, zongoragyilkosnak is nevezték. Virtuozitása minden kortársát csodálatba ejtette, a legenda szerint például a Mendelssohn hegedűversenyének átiratát előadó, akkor tizenöt éves Joachim Józsefet úgy kísérte a zongorán, hogy játék közben mutató és középső ujja között tartotta égő szivarját. 1848-tól 1861-ig Weimarban élt, egy évtizeden át volt az itteni Staatskapelle vezető karnagya, egykori nyári rezidenciája ma múzeum. Barátsága itt mélyült el Wagnerrel, a város neki is köszönhetően lett Európa egyik zenei központja. Weimari éveiben a komponista került előtérbe, zeneszerzői stílusa lehiggadt, kevesebb gondot fordított a külső csillogásra, és megteremtette az egyetlen témából kibontakozó szimfonikus költemény műfaját. Miután meghiúsult házassága a lengyel származású Carolyn Sayn-Wittgenstein hercegnével, 1865-ben kisebb katolikus egyházi rendeket vett fel, nagyszabású műveivel megújította az egyházi zenét.

1865 augusztusában Pesten, a Nemzeti Zenede 25 éves jubileumán maga vezényelte Szent Erzsébet legendája című oratóriumát, 1867-ben I. Ferenc József koronázására Koronázási misét írt. Utolsó éveit Weimar, Pest és Róma között osztotta meg, ekkor már nem lépett fel pénzért, tanítványait is ingyen oktatta. 1873 novemberében Pesten nagy ünnepséget rendeztek művészi pályája 50. évfordulóján, ekkor csendült fel először Krisztus című oratóriuma. Régi vágya valósult meg 1875-ben a budapesti Zeneakadémia megalapításával, amelynek ő lett az elnöke, lakását is az intézmény első, Hal téri épületében, a mai Mátyás pince helyén alakították ki. 1879-ben együtt költözött a Zeneakadémiával a Sugár (ma Andrássy) út 67-be, amely ma a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpontnak ad otthont. Az intézmény fennállásának 50. évfordulóján, 1925-ben Hubay Jenő javaslatára vette fel Liszt Ferenc nevét. A mai, Liszt Ferenc téri épület főbejárata feletti, bronzból készült Liszt-szobor Stróbl Alajos alkotása.

Liszt Ferenc Bayreuthban halt meg az Ünnepi Játékok ideje alatt, 1886. július 31-én, a városban helyezték örök nyugalomra. Több mint hatszáz művet írt, első korszakában főként virtuóz darabokat. 1848 utáni második korszakában keletkeztek nagyszabású zongoraművei, mint a h-moll szonáta, zongoraversenyei, szimfonikus költeményei, köztük a Faust-szimfónia, a Tasso és a Les Préludes, az esztergomi bazilika felszentelésére írt Missa Solemnis, számos átiratot is készített. Magyarországon szívesen hallgatott cigányzenét, 19 magyar rapszódiája népies és csárdásdallamokra komponált fantázia. Késői korszakában szakított a romantikával, e műveinek szikár, érdes harmóniavilágából megrázó, Bartókot megelőlegező magány, tépelődő keserűség árad. A magyarul tökéletesen soha meg nem tanuló, de magát mindig magyarnak valló Liszt Ferenc nevét viseli 2011 óta a ferihegyi nemzetközi repülőtér, ahol néhány éve emléktáblát avattak tiszteletére. Több mint fél évszázada alapították a róla elnevezett, méltán világhírű magyar kamarazenekart. Születésének 200. évfordulója alkalmából Liszt-évet rendeztek, s világszerte megemlékeztek róla a Liszt világnap (World Liszt Day) keretében. Élete több filmet is ihletett, utolsó, Bayreuthban töltött tíz napjáról szól Gyöngyössy Bence az Utolsó rapszódia című tévéfilmje (2011).

MTI

• Publikálva: 2016.07.30. 01:00 • Címke: évforduló