a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Agatha Christie újabb hét művét viszi filmre a BBC

agatha christie leadKöztük a krimi királynőjeként emlegetett írónő egyik személyes kedvencét is.

A BBC 20 millió fontért szerezte meg a kötetek megfilmesítésének jogát – írta csütörtökön a The Daily TelegraphA BBC tavaly Partners in Crime címmel minisorozatban dolgozta fel Tommy és Tuppence Beresford kalandjai közül A titkos ellenfél és az N vagy M címűt, karácsonykor pedig nagy sikerrel mutatta be három részben a Tíz kicsi néger-t (And Then There Were None). Jelenleg folyik A vád tanúja forgatása Kim Cattrall és Toby Jones főszereplésével. A BBC egyelőre csak három regény címét közölte a megfilmesítésre váró további hét közül. Ezek egyike Az ABC-gyilkosságok, amelyben Hastings kapitánnyal és Japp főfelügyelővel az oldalán Hercule Poirot fut versenyt az idővel, hogy megállítson egy többszörös gyilkost. A mesterdetektív szerepében David Suchet volt látható az ITV csatornán 1989 és 2013 között futó feldolgozásokban, a színész azonban a hírek szerint nem akar újra a belga nyomozó bőrébe bújni.

there_were_none
And Then There Were None, 2015 (Tíz kicsi katona a címe a magyar forgalmazásban)

És eljő a halál... címmel jelent meg Agatha Christie egyetlen olyan regénye, amely nem a 20. században játszódik, hanem a négyezer évvel ezelőtti Egyiptomban. A BBC szintén felvette a megfilmesítendő krimik sorába. A kötet egyes források szerint egyike az írónő mindössze négy olyan regényének, amelyet semmilyen formában nem dolgoztak még fel.
    
Filmre viszik Az alibi című regényt is. A ferde ház mellett ez volt Agatha Christie személyes kedvence. Korábban az ITV is fel-, illetve jelentősen átdolgozta, Miss Marple volt a főhőse, noha a derűs kedélyű vénkisasszony eredetileg nem szerepel a történetben.

MTI

• Publikálva: 2016.08.25. 16:09 • Címke: televízió