a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

A Toni Erdmann kapta a FIPRESCI-díjat

fipresci lead

Maren Ade német rendezőnő vígjátéka, a Toni Erdmann című film nyerte el a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) fődíját, Németország pedig ezt a filmet nevezi a 2017-es Oscar-versenybe – számolt be róla csütörtökön a The Hollywood Reporter.

„Ez egy olyan film, amely sokakhoz szól, mert egyetemes és érdekes a mondanivalója. Vicces, ugyanakkor nagyon komoly témát tárgyal. Egyrészt a szülő-gyermek viszonyról, de általában arról is beszél, hogy mihez kezdünk az életben” – írta a cannes-i filmfesztiválon a versenyprogramban szereplő filmről egy francia kritikus. A Toni Erdmannt a májusi filmfesztiválon a sajtó egyöntetű lelkesedéssel fogadta, ám díjat végül nem kapott.
   
A THR.com emlékeztet rá, hogy a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) először ítélte oda női rendezőnek az év legjobb filmjének járó fődíját. Az elismerésért olyan produkciók voltak még versenyben, mint Jim Jarmusch Paterson című alkotása vagy Duke Johnson és Charlie Kaufman Anomalisa című animációs mozija. A FIPRESCI 1999 óta adja át évente a legjobb film díját, korábban Pedro Almodovar, Michael Haneke, George Miller, Paul Thomas Anderson, Richard Linklater és Jean-Luc Godard is megkapta.

toni_erdmann
Toni Erdmann
  
A Toni Erdmann főszerepét Sandra Hüller játssza, ambiciózus üzletasszonyt alakít, akinek az életét fenekestül felfordítja, mikor apja (Peter Simonischek), aki örökké tréfát űz vele, váratlanul beállít, és Toni Erdmann-nak kiadva magát életvezetési tanácsokkal kezdi bombázni. „Különösen megtisztelve érzem magam, hogy olyanok választottak ki a díjra, akik az évek során a legtöbb filmet látták” – fogalmazta meg köszönetét Maren Ade hozzáfűzve, hogy a film a kritikusok ajánlása révén nagyszerű lökést kapott Cannes-ban.
   
A vígjáték észak-amerikai premierjét a szeptemberi Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon tartják, karácsonytól pedig megkezdik amerikai forgalmazását. Németország csütörtökön jelentette be, hogy a legjobb idegen nyelvű film kategóriában a Toni Erdmann lesz a hivatalos Oscar-nevezettje. A független zsűri döntése sokakat meglepett, mivel az Oscar-kategória német nevezettjei eddig zömmel történelmi drámák voltak. Legutóbb 2012-ben küldtek a versenybe nem történelmi darabot, akkor Wim Wenders háromdimenziós, Pina című dokumentumfilmjét nevezték. Az alkotás a legjobb idegen nyelvű film-mezőnyben nem kapott Oscar-jelölést, viszont a legjobb dokumentumfilm kategóriában jelölték az amerikai filmakadémia díjára.
  
A Toni Erdmann szeptember 29-től látható a magyar mozikban.

MTI

• Publikálva: 2016.08.25. 21:05 • Címke: hír