a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Meghalt Gene Wilder, az első Willy Wonka

wilderNyolcvanhárom éves korában elhunyt Gene Wilder amerikai színész és komikus, a Charlie és a csokioládégyár (1971) vagy A producer (1967) című Mel Brooks-film sztárja.

Wilder, aki a filmtörténet legendás párosát alkotta Richard Pryor színésszel, a Connecticut állambeli Stamfordban lévő otthonában halt meg Alzheimer-kór következtében kialakult komplikációkban – adta hírül a színész családja. Jordan Walker-Pearlman, Wilder unokaöccse azt mondta, a komikus azért tartotta titokban súlyos betegségét, hogy az őt Charlie-ként ismerő gyerekek ne az Alzheimer-kórral kapcsolják össze a hóbortos karaktert.
   
A sztár Jerome Silberman néven született Milwaukee-ban. Színi pályája a világot jelentő deszkákon kezdődött. Életét az a darab változtatta meg mindörökre, amelyben Anne Bancroft volt partnere. A színésznő akkoriban Mel Brooks rendezővel járt, akivel Wilder jó barátságba került.

wilder
Willy Wonka a Charlie és a csokoládégyárban (1971)

Brooks kapcsolatai révén kapta első filmszerepét is, a Bonnie és Clyde című krimiben alakította a bűnöző páros által elrabolt temetkezési vállalkozót. A rendezővel forgatott első közös filmje, A producer 1967-ben hatalmas siker lett, Wildert Oscar-díjra is jelölték a legjobb mellékszereplő kategóriájában. Gyáva nagydumást játszott a Kezdjétek a forradalmat nélkülemben (1970), cukorkagyárost a Charlie és a csokoládégyárban (1971), egy fiatal bárányba beleszerelmesedett orvost a Minden, amit tudni akartál a szexről (1972) című Woody Allen-filmben. Az 1974-ben készült Az ifjú Frankenstein meghozta neki a következő Oscar-jelölést, igaz nem a színészi munkáért, hanem a legjobb adaptált forgatókönyvért járót, amit egyébként Brooksszal együtt írtak meg.
   
Richard Pryorral a filmtörténet legendás párosát alkották, mint Stan és Pan vagy Bud Spencer és Terence Hill. 1976-ban álltak először együtt a kamerák elé a Száguldás gyilkosságokkal című bűnügyi burleszkben, és a hatalmas bevétel a sikeres munkakapcsolat kezdetét jelentette. Együttműködésüknek olyan vígjátékokat köszönhetünk, mint a Dutyi dili (1980), a Vaklárma (1989), a Folt a zsákját (1991). Wilder és Pryor duója annak ellenére lett népszerű, hogy az összhangot csak a közös munka során találták meg, a magánéletben viszonyuk inkább hűvösnek volt nevezhető.

mti

• Publikálva: 2016.08.30. 07:55 • Címke: hír