a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Akinek az életkedve a védjegye

pasztorlead

Szeptember 24-én nyolcvanéves Pásztor Erzsi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, akit száznál is több szerepben láthatott a közönség. Pályájának meghatározó alakítása volt Orbánné a Macskajátékban, filmszerepei közül a Veri az ördög a feleségét főszerepe a legemlékezetesebb.

Pápay Erzsi néven született Budapesten. Máig emlegetett gyermekkori emlékei közé tartozik édesanyja fodrászüzlete, ahol anyja történetein, humorán sokszor és sokan dőltek a nevetéstől, és a német óvoda, ahol egy rendezvényen egyedül ő sült bele a mondókájába. A kudarc nem vette el a kedvét, iskolás korában már örökké szavalt, a szünetekben a vaskályha köré gyűlt társait is ezzel szórakoztatta. 1959-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Friss diplomásként a Debreceni Csokonai Színház tagja lett, két év múlva volt osztályfőnöke, Szinetár Miklós hívására a budapesti Petőfi Színházba, 1964-ben a Szolnoki Szigligeti Színházba szerződött. A következő évben a Pécsi Nemzeti Színház művésze lett, ahol tizennégy évadot töltött. A legnagyobb tragikai szerepeket kapta meg, Gertrudis, Bernarda Alba lehetett, harminchat évesen játszotta először a Macskajáték Orbánnéját. Mind mondta, szerepálmai nem voltak, így legalább nem érte csalódás, de minden apró sikernek tudott örülni, mégpedig nemcsak a színpadon, hanem az életben is.

Budapest, 1960. november 25. Pápay Erzsi Jenny Hill szerepében George Bernard Shaw: Barbara őrnagy című prózájának próbáján. A színművet 1960. november 29-én mutatja be Várkonyi Zoltán rendezésében a Katona József Színház. MTI Fotó: Bartal Ferenc
1960-ban még Pápay Erzsiként Jenny Hill szerepében George Bernard Shaw: Barbara őrnagy című prózájának próbáján (MTI Fotó: Bartal Ferenc)

1978-tól a Mafilm társulatának tagja volt. A filmesek akkoriban éppen keveset foglalkoztatták, de kárpótolta őt a szakmai és közönségsikert hozó színházi vendégszereplések sora a Nemzetiben, a Tháliában, a Játékszínben, a Pesti Színházban. 1983-tól a Madách Színházban játszott, az akkori direktor innen küldte nyugdíjba 55 éves korában. Ezután a Játékszínben lépett fel, ahol Sommerset Maugham Csodás vagy, Júlia! című darabjában zajos sikert aratott. 2006-ban ismét Örkény Macskajátékában lehetett Orbánné az IBS Színházban, majd két év múlva a Turay Ida Színházban is. 2007-től 2011-ig a soproni Petőfi Színházban, 2015-ig a Turay Ida Színházban játszott, és e két társulat örökös tagja lett. Mióta nyugdíjas, vendégművészként lép fel ott, ahová hívják. Fontosnak tartja a kortárs magyar drámairodalom jelenlétét a színházak repertoárján. Pásztor Erzsi kiváló karakterszínész, már húszévesen hatvanéves szerepeket alakított. Alapvetően komikai tehetségét furcsa, belső indíttatású groteszk humor színezi, de a tragédia sem idegen tőle. „Leginkább a tragikomikumot kedvelem, amikor a néző egy nagyot kacag, de azért a torka is összeszorul” – fogalmazott a Kossuth-díj átvétele alkalmával.

Pásztor Erzsi (Peacockné) Bertolt Brecht Koldusopera című előadásának próbáján. A színművet március 6-án mutatja be a győri Kisfaludy Színház Sík Ferenc rendezésében. MTI Fotó: Ilovszky Béla
Pásztor Erzsi 1987-ben (Peacockné) Bertolt Brecht Koldusopera című előadásának próbáján (MTI Fotó: Ilovszky Béla)

A magánéletében is ez a kettősség jellemzi, egy interjúban ezt mondta magáról: „én mindig úgy meséltem el a bánatomat, hogy a nézőknek a könnyük folyt a nevetéstől.” Számos filmben és tévéfilmben szerepelt, köztük volt a Tűzoltó utca 25., a Veri az ördög a feleségét, a Kísértet Lublón és az Angi Vera. Az ország a Szomszédok című teleregény morcos, gonoszkodó Janka nénijeként ismerte és szerette meg, a karaktert tíz évig alakította. 1959-től szinkronizál, hangja A klinikából, a Csengetett, Mylord?-ból, az Angyali érintésből, a Downton Abbeyből és számos más sorozatból és filmből is ismerős lehet. Közeledve a nyolcvan felé a ma is derűs életszemléletű színésznő elmondta: amíg bírja az egészsége, meg tudja jegyezni a szövegeket, és nincs gondja a mozgással, a munka neki ajándék, ezért szívesen lép színpadra: „reggel felkelek, és már attól jól érzem magam, hogy este megyek játszani.”

2014. február 20. Pásztor Erzsi színésznő a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 7-es stúdiójában. A műsorban a színész munkásságára emlékeznek vissza pályatársaival.  MTVA Fotó: Zih Zsolt
A színésznő a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén 2014-ben (MTVA Fotó: Zih Zsolt)

Nincs oka panaszra: a most induló évadban négy darabban lesz látható a Játékszínben és a Karinthy Színházban, és reményei szerint decemberben új bemutatója is lesz. Pásztor Erzsi művészetének elismeréseként számos díjat tudhat magáénak. 1978-ban a Magyar Filmszemlén a legjobb női alakítás díjával tüntették ki a Veri az ördög a feleségét című film főszerepéért, a Jászai Mari-díjat 1977-ben, a Balázs Béla-díjat 1980-ban, az Aase-díjat 1992-ben vehette át, 2006-ban érdemes művész lett. 2012-ben Kossuth-díjat kapott a színházi és filmszerepeiben egyaránt maradandót alkotó, kimagaslóan tehetséges művészetéért, karakterszerepek frappáns, legendás megformálásáért, a közönség odaadó és igényes szolgálatában eltöltött szakmai életpályája elismeréseként.

MTI

• Publikálva: 2016.09.24. 00:18 • Címke: évforduló