a rovat írásai

Bánsági Ildikó 70

Október 19-én hetvenéves Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Művésze.

Megáldották a musicalt

Megáldotta a Vatikán a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló, Sting zenéjére épülő musicalt, amelynek premierjét március 15-én tartják Rómában.A zenét Michelangelo Buonarroti (1475-1564) freskói inspirálták.

Ötven éves lett a Hair

Ötven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.

Hangemberek az Újszínházban

A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja, mondta Csernák János színművész az M1 aktuális csatornán.

Bormámor Hamvas művei alapján Szentendrén

Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.

Szilágyi Tibor 75

Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész augusztus 28-án töli be a hetvenötödik életévét.

Elhunyt Lórán Lenke

Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.

Új Bánk bán a Nemzetiben

Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.

Básti Juli kerek szülinapja

Augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő leánya Budapesten született 1957. augusztus 10-én. Nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt.

Színház 10 éve a viszáki pajtában

Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket. Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ), olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Meghalt Schubert Éva

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

Színház összes cikke »

Meghalt Dario Fo Nobel-díjas olasz drámaíró

dariofolead

90 éves korában meghalt  Dario Fo Nobel-díjas olasz drámaíró, rendező, színész – jelentette be csütörtökön az olasz kormány.

A Corriere della Sera olasz lap szerint a művész egy milánói kórházban hunyt el, ahová tizenkét nappal ezelőtt került tüdőproblémákkal. A Lago Maggiore melletti Sangiano településen született 1926. március 24-én. Kiskorában sokat költöztek, mert apja vasúti állomásfőnök volt, aki szabadidejét amatőr színjátszással töltötte. Fo később azt nyilatkozta: „kulturális értelemben mindig is a proletariátushoz tartoztam, üvegfúvók, halászok és csempészek gyerekei között éltem, ahol a mesék a hatóságok és a középosztály képmutatásáról, a tanárok, ügyvédek és politikusok kétarcúságáról szóltak.” A második világháborúban részt vett az ellenállási mozgalomban, apjának segített sebesült szövetséges katonákat Svájcba csempészni. A háború után Milánóban folytatott szépművészeti és építészeti tanulmányokat. Érdeklődése egyre inkább a színház és az irodalom felé fordult, 1950-ben csatlakozott a neves színházi szakember, Franco Parenti társulatához.

1960-ban próbán

Ebben az időben találkozott a színházi családból származó Franca Rame színésznővel, akivel 1954-ben összeházasodtak. Első közönségsikere erre az időszakra esett: az olasz televízió leszerződtette egy rövid példázatokból álló tévésorozat elkészítésére, amely szatirikus-ironikus formában mutatott be bibliai történeteket, történelmi eseményeket. A közönség körében sikert aratott a sorozat, ám a tévé vezetése hatalmi nyomásra nem tartott igényt a folytatásra. 1959-ben Milánóban feleségével, aki hozzá hasonlóan a kommunista párt tagja volt, megalapították a Compagnia Dario Fo-Franca Rame társulatot. Saját kis színházukban született meg az igazi Fo-féle színház: vígjátékaikban, egyfelvonásos tréfáikban a commedia dell'arte hagyományait vegyítették az abszurd színház elemeivel, vaskos, vérbő népi humorral előadott jeleneteikben vérfagyasztó és groteszk, szatirikus és burleszk elemek is helyet kaptak, maró gúnnyal pellengéreztek ki minden visszásságot, mindig illetlenek és mindig kényelmetlenek maradtak a mindenkori hatalom számára.

Dario Fo és Franca Rame

Az arkangyalok nem játszanak flippert című darabja 1960-ban óriási sikert aratott, más művei ugyanakkor kiváltották az egyház, a jobboldali körök, a rendőrség rosszallását, nemegyszer haragját. Fo még halálos fenyegetéseket is kapott, a támadások ellenére mégis hevesen ostorozta ellenfeleit. A La Signora é da buttare (A hölgy eldobni való) című darabjában a vietnami háború ellen foglalt állást, emiatt az amerikaiak többször is elutasították vízumkérelmét, 1968 után a keleti tömb országaiban is évtizedekig nemkívánatos szerző volt. A hatvanas évek végén az Olasz Kommunista Párttal való kapcsolata is megromlott, miután bírálni merte a párt politikáját. Fo és felesége több színtársulatot is alapított, amelyekkel gyárakban, parkokban, egyéb közösségi helyeken adták elő darabjait, köztük a világsikert aratott Mistero buffót (Buffó misztérium), amely egy középkori misztériumjáték keretein belül az éppen időszerű kérdéseket elemzi szatirikus stílusban. Egyik legismertebb darabja az 1970-es Egy anarchista véletlen halála, amelyet az olaszországi pokolgépes merényletek idején íródott, és egy kihallgatás közben a rendőrség ablakából kizuhant vasutas igaz történetén alapul. A nyolcvanas évek elejétől enyhült az íróval szembeni külföldi ellenérzés, több nemzetközi díjat is kapott.

Feleségével 2010-ben

1997 októberében – az irodalmi és politikai körök nem kis meglepetésére és felháborodására  neki ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat, amelynek összegéből Fo és felesége a mozgássérült és hátrányos helyzetű gyermekek támogatására hozott létre alapítványt. Az indoklás kiemelte: Fo „a középkori commedia dell'arte hagyományait követve ostorozza a hatalmat és visszaadja a megalázottak méltóságát”. Az írót a Nobel-díj sem „szelídítette meg”, az Abnormális kétfejű című darabjában Silvio Berlusconiról rajzolt kegyetlen karikatúrát. Élete utolsó pillanatáig tevékeny maradt, szatíráiban a bankokat és a nagyvállalatokat ostorozta. Neve a magyar nézők előtt sem ismeretlen, több darabját (Nyitott házasság, A csöcsös ördög, Nem fizetünk, Csak asszonyok) hazai színpadokon is bemutatták.

MTI

• Publikálva: 2016.10.13. 11:09 • Címke: hír