a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

120 éve nyitották meg az Iparművészeti Múzeumot

iparmuveszeti lead

Százhúsz éve, 1896. október 25-én avatta fel ünnepélyesen Ferenc József a Budapesten tartózkodó II. Vilmos német császár társaságában a budapesti Iparművészeti Múzeumot, ez az esemény volt a millenniumi rendezvények záróakkordja.

Az Iparművészeti Múzeumot 1872-ben alapították a régész Rómer Flóris és Pulszky Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójának javaslatára. Ez volt Európa harmadik ilyen jellegű intézménye London és Bécs után, gyűjteményében a magyar és egyetemes, a régi és kortárs iparművészeti alkotások egyaránt helyet kaptak. A kollekciót átmenetileg a Nemzeti Múzeum előcsarnokában helyezték el, majd 1877-ben – évi hatezer forint bérleti díj fejében  a Sugár úti (ma Andrássy út) Műcsarnok épületében kapott helyet. A történeti gyűjtemény magját a Magyar Nemzeti Múzeumból áthelyezett egyetemes régiségek alkották, a kortárs gyűjtést bécsi és párizsi világkiállítási vásárlások és olyan neves cégek, mint a Herendi Porcelánmanufaktúra és a Zsolnay-gyár ajándékai alapozták meg.

Üllői út 33-37., Iparművészeti Múzeum. A felvétel 1896 után készült. A kép forrását kérjük így adja meg: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.119 klösz györgy Budapest Fővárosi Levéltár
Klösz György felvétele 1896 után készült (Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.119)

Az egyre gyarapodó gyűjtemény önálló elhelyezésére a Ferencvárosban, az Üllői úton 1890-ben írtak ki pályázatot. A bíráló bizottság a 12 pályamű közül közvetlen kivitelezésre egyik munkát sem tartotta alkalmasnak, de módosítás után a Lechner Ödön és Pártos Gyula által benyújtott, „Keletre magyar!” jeligéjű tervsorozatnak adta az első díjat. Ezt három évig tartó huzavona követte, az építkezés csak a tervek módosítása után, 1893-ban indulhatott meg. A kivitelezést magyar és külföldi cégek végezték, és  mivel az átadást beiktatták a millenniumi ünnepségek sorába  három év megfeszített munka után készen is állt az épület, de ennek ára az lett, hogy az előirányzott költségeket jelentősen túllépték. Az építkezést és az avatóünnepséget fotósorozaton örökítette meg Weinwurm Antal fotográfus. Az Üllői úti palotát 1896. október 25-én avatták fel ünnepélyes keretek között. A zárókő letétele után a két uralkodó bejárta az épületet, és megszemlélte az első, magyar emlékekből rendezett kiállítást. A befejező munkálatok még hónapokig folytak, közben a kiállítótermekben elhelyezték a kollekciót, és a nagyközönség előtt végül 1897. november 20-án nyílt meg az Iparművészeti Múzeum.

1956 Berkó Pál Üllői út Iparművészeti Múzeum
Az Iparművészeti Múzeum 1956-ban (forrás: Fortepan/Berkó Pál)

Az épület kezdetben heves vitákat váltott ki (a sajtóban „a cigánykirály palotájaként” is emlegették), de mára a magyar szecessziós építészet egyik legékesebb darabjaként tartják számon. Lechner egyetemes igényű, mégis magyar formanyelve a keleti, a nyugati, valamint a magyar népi művészetből egyaránt merített. Az épületre hatalmas, színes kupola borul, belül keleti pompát idéző architektúrával, kétszintű árkádsorral övezett nagy üvegcsarnok fogadja a látogatót. A fölfelé nyitott előcsarnok felülről kapja a fényt, és rálátást biztosít a kupolára. Az épülettel sokan nem tudtak megbarátkozni, így fordulhatott elő, hogy az 1920-as évek végére a belső festést, Reissmann Károly Miksa művét lemeszelték.

Üllői út 33-37., Iparművészeti Múzeum. A kép forrását kérjük így adja meg: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU_BFL_XV_19_c_11 Budapest Főváros Levéltár)
A múzeum 1958-ban (Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU_BFL_XV_19_c_11 Budapest Főváros Levéltár)

A második világháború idején komoly károsodás érte az épületet, a helyreállítás 1949-ben fejeződött be. 1982 és 1984 között teljesen felújították az épületet, 2016-2019 között pedig újabb nagyarányú rekonstrukcióra és az intézmény szakmai fejlesztésére kerül sor.

iparművészeti múzeum wikimedia
A múzeum ma (forrás: Wikimedia Commons)

A mintegy 100 ezer műtárgyból álló gyűjtemény valamennyi műfajban áttekintést nyújt az egyetemes és magyar iparművészet történetéről a középkortól napjainkig. A múzeumnak öt fő osztálya van: a bútor-, a textil-, az ötvösművészeti osztály, a kerámia- és üvegtár, valamint az úgynevezett kisgyűjtemények osztálya. Világszínvonalúak a szecessziós üveg- és kerámiatárgyak és az Iparművészeti Múzeum büszkélkedhet a világ második leggazdagabb oszmán-török szőnyeggyűjteményével. A múzeum oszmán-török műtárgyait október végén nyíló kiállítás mutatja be az Egyesült Arab Emírségekben, a sardzsai Iszlám Civilizáció Múzeumában.

MTI

• Publikálva: 2016.10.25. 11:15 • Címke: évforduló