a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Cannes-i sikerfilmek stílusos kiegészítő programokkal

mozinet lead

Pénteken kezdődik a 6. Mozinet Filmnapok, ahol a kortárs filmsikerek mellett stílusos kiegészítő programokkal várják a közönséget óriástársasjátéktól nu-diszkóig.

Október 28-án 18 órakor látható premier előtt az Arany Pálma-díjas rendező, Bruno Dumont abszurd vígjátéka, A sors kegyeltjei… meg a többiek, mely a társadalmi osztályok közötti feszültségeket morbid módon karikírozza ki. Teszi mindezt olyan sztárokat felvonultatva, mint Fabrice Luchini, az Oscar-díjas Juliette Binoche és Valeria Bruni Tedeschi. A film egyik szereplőjét megidézendő, péntek délután a bevállalós nézők a Puskin kávézójában kipróbálhatják, milyen érzés nagyobb testbe bújni és megtapasztalni a repülés élményét. Az Állva maradni szexuális feszültséggel átitatott, bizarr fordulatokkal teli, különleges alkotás, többek között a szabadság kereséséről. A cannes-i kritikusok egyetértettek abban, hogy Alain Guiraudie mozija a rendkívül erős fesztivál legkülönlegesebb alkotása volt, amely egész biztosan nem hagyja hidegen nézőjét! Október 28-án, pénteken 20.30-kor a rendező budapesti Puskin moziban találkozik a közönséggel.

sors kegyeltjei

Szokatlan látványban lesz részük azoknak, akik október 28-31. között a budapesti Puskin Moziban járnak. Egy hatalmas vörös teknős figyeli majd őket a magasból. A gigantikus szoborral a forgalmazó a nézők elkápráztatásán túl Michael Dudok de Witet szeretné meglepni, aki filmje, A vörös teknős magyarországi premierjére hazánkba érkezik. Az élet örök körforgásáról szóló, lenyűgöző látványvilágú mese egyszerre ötvözi az európai és japán gondolkodásmódot, miközben szívszorító módon mutatja be természet és ember egymásra utalt kapcsolatát. Az Oscar-díjas rendező szombaton a 17.30-kor kezdődő vetítés után találkozik a fővárosi nézőkkel is a Puskinban. 20 órakor kezdődik az Olli Mäki legboldogabb napja című finn film, amelynek rendezője, Juho Kuosmanen szintén a vendégünk lesz. A szombat este persze nem múlthat el buli nélkül, a Screentest / Discofixáció 23:00-kor kezdődik és három filmszerű budapesti karaktert egyesít egy táncos estében. Sazabio – Diószegi Szabolcs, multiinstrumentalista zenész producernek vallja magát, de a chillwave és a nu-disco címkéket sem rázza le magáról. Szexi, furmányos és légnemű dalait a barátai szülei is imádják hallgatni, nemhiába legalább négy külföldi kiadónál jelennek meg az anyagai.

olli
Olli Mäki legboldogabb napja

HuskyJoe – Kürthy András felkapott kabala a pesti éjszakában. DJ Marky, DJ Vadim és Rainer Trüby előzenekaraként is szerepelt az utóbbi évek során. Bármilyen italo-szelekcióban megfoghatalan és bármikor odacsap egy török disco 7 incsessel. Nem csak hallgatni, de nézni is élmény, hiszen magasra emelt mutatóujjával mindig jelzi a közönségének, mikor kell odafigyelni egy újabb zenei színfoltra. Ha nappal találkozol vele, lehet, hogy egy üveg bort is vásárolsz tőle. Marwell – Székely Marci a Shake Won Too duó ifjabbik fele, zsenge tinédzser kora óta DJ. Marci volt már hip-hop beatproducer, filmzeneszerző és szoprán szaxofonos is – mindez garantálja különleges látásmódját és friss muzikalitását. Nagy merítésű szelekciója a hip-hoptól a funkon át house-ig mindenhol érinti a membránokat. A Facebook-esemény itt található.

mozinet filmnapok

Szombaton és vasárnap 16 és 20 óra között a vállalkozó kedvű és nyerni vágyó nézők az óriástársasjátékkal mérhetik össze filmes tudásukat a Puskin mozi kávézójában. Hétfőn 20 órától pedig az Oldboy rendezője, Park Chan-wook legújabb alkotását, A szobalány című erotikus thrillert láthatja premier előtt a közönség. A film nemcsak fordulatokban gazdag történetével, de magas művészi színvonalú megvalósításával is felhívta magára a figyelmet, a látványtervezője Cannes-ban Vulcan-díjat nyert. Akiket mélyebben is érdeklődnek a koreai kultúra iránt, a moziban megismerkedhetnek a koreai kalligráfia titkaival. A Mozinet Filmnapok válogatásában összesen hat film lesz látható hazánkban először, további tíz pedig most újra mozivászonra kerül. Mindegyikben közös, hogy korábban a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be őket, így a Filmnapok négy napja alatt az országosan résztvevő 14 art moziban a filmbarátok a kortárs filmművészet legjavában merülhetnek el. Jegyelővétel itt lehetséges a 6. Mozinet Filmnapok budapesti vetítéseire.

A 6. Mozinet Filmnapok helyszínei:

Budapest – Puskin Mozi
Békéscsaba – Center
Debrecen – Apolló mozi
Eger – Kepes Intézet
Győr – Rómer Ház
Kecskemét – Otthon mozi
Miskolc – Művészetek Háza
Nyíregyháza – Krúdy mozi
Pécs – Apolló mozi
Szeged – Belvárosi mozi
Szentendre – p'Art mozi
Székesfehérvár – Barátság mozi
Szombathely – Savaria mozi
Veszprém – Városi Művelődési Ház

• Publikálva: 2016.10.24. 12:23 • Címke: fesztivál