a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

A holokauszttagadás lesz a Budapesti Zsidó Filmfesztivál idei főtémája

zsifileadA Rachel Weisz főszereplésével készült Tagadás című film nyitja a november 17. és 20. között zajló 5. Budapesti Zsidó Filmfesztivált, amelynek a Művész Mozi és a Kino Cafe Mozi ad otthont.

A fesztivált a Rachel Weisz főszereplésével készült Tagadás című film nyitja; a valós eseményeket feldolgozó film a holokauszttagadás és a véleményszabadság témáját járja körül. Deborah Lipstadt (Rachel Weisz) amerikai történésznek bíróság előtt kell megvédenie igazát – és ezzel együtt a 20. századi történelem legborzalmasabb tényeit –, amikor könyve miatt egy ismert brit holokauszttagadó – akit Timothy Spall alakít – rágalmazásért bepereli és teátrálisan 1000 dollárt ajánl fel annak, aki cáfolhatatlan bizonyítékkal szolgál a gázkamrák egykor volt létezésére.

denial
   
A fesztivál díszvendége Deborah Lipstadt, akivel a november 17-i megnyitó mellett a fesztivál zárónapján egy, a holokauszttagadásról szóló beszélgetésen találkozhatnak az érdeklődők. A válogatás több filmje is felveti a múlttal való szembenézés és annak elkerülésének a kérdéseit. A filmfesztivál kísérőprogramjai között tematikus beszélgetések és a Hosszúlépés városi sétái szerepelnek.
  


A teljes program a www.zsifi.org weboldalon elérhető. A filmfesztivál célja, hogy minél sokrétűbb képet adjon az érdeklődők számára a zsidó kultúra rendkívül színes és a többség számára ismeretlen világáról, mai állapotáról. A program összeállításánál döntő szempont mind a nemzetiségi, mind a műfaji sokszínűség. A Budapesti Zsidó Filmfesztivál főtámogatója a Jewish Joint Distribution Committee (JDC), amelynek magyarországi szervezete az 1991-ben alapított Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány (JDC-MAZS).

Sajtóközlemény

• Publikálva: 2016.11.03. 16:31 • Címke: program, fesztivál