Hetven éve otthon a színpadon

Dózsa Imre Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, érdemes és kiváló művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze november 9-én lesz hetvenöt éves.

Hároméves korában a kulisszák mögül totyogott be az Operaház színpadára, ahol nagynénje, Bartos Irén balerina lépett fel, a „debütálását” fogadó fergeteges taps emlékét ma is őrzi. A balett-táncosok világa hamar magával ragadta, kilencéves korában már tudta, hogy ezt a pályát választja. Az Állami Balettintézetben a kitűnő balettmester, az iskola alapító igazgatója, Lőrinc György segítette kibontakoztatni tehetségét. Végzése után, 1959-ben a Magyar Állami Operaház tagja lett. Az első szezon elején az Operaház akkori igazgatója, Nádasi Ferenc főszerepet osztott rá a Bihari nótája című darabban. Az előadás szakmailag nagy sikert aratott és magánéletében is meghatározó szerepet játszott: a női főszerepet táncoló Szumrák Verával egymásba szerettek és 1963-ban összeházasodtak.

Dózsa Imre Aszafjev: Párizs lángjai című operájának egyik jelenetében 1964-ben (MTI Fotó: Keleti Éva)

A sikeres bemutatkozás után sorra kapta a fontosabbnál fontosabb feladatokat, eltáncolta a balett-repertoár szinte összes vezető szerepét. Otthonosan mozgott a klasszikus-romantikus balettek és a modern alkotások világában egyaránt, szerepeit magas színvonalon formálta meg. Színpadi megjelenésével, mozdulatainak eleganciájával kiérdemelte a megtisztelő „danseur noble” jelzőt. Kivételes személyiségeket és kivételes emberi tulajdonságokat jelenített meg, így az isteni magasabbrendűséget (George Balanchine Apolló című balettjének címszerepében), a férfias bátorságot és önfeláldozást (a Spartacus címszereplőjeként), az uralkodó határozottságot (Crassusként a Spartacusban), a kitartást (A fából faragott királyfi címszerepében), a nemes eleganciát (Desiré hercegként a Csipkerózsikában, Diótörő herceg szerepében a Diótörőben, az ifjú trónörökösként A hattyúk tavában), vagy a megváltó tisztaságot (A próba Jézusaként). 1963-ban magántáncosi kinevezést kapott, húsz éven át szinte csak főszerepeket táncolt. Tehetségére külföldön is felfigyeltek, 1970 és 1975 között a Svéd Királyi Balett, 1975-től öt évig a berlini Deutsche Oper vendégművésze, vezető szólistája volt, nagy sikerű moszkvai, New York-i, londoni, bécsi és müncheni vendégszereplésekkel öregbítette a hazai táncművészet hírét.

Molcsanov: Macbeth című balettjében a Magyar Állami Operaház színpadán 1986-ban. (MTI Fotó: Földi Imre)

A színpad oktatóként is vonzotta. 1964-ben balettpedagógusi diplomát is szerzett, és még aktív táncos korában, 1979-ben elfogadta a felkérést az Állami Balettintézet szakmai igazgatására. Az ország máig egyetlen, diplomát adó táncművészképzője az ő irányításával alakult át Magyar Táncművészeti Főiskolává. Az intézménynek 1991-ig főigazgatója, 1992-1998 között tanszékvezetője, 1998-2006 között ismét főigazgatója volt, 2001-ben az ő vezetése alatt vehették birtokba a XIV. kerületi, Columbus utcai új campust, majd a következő évben a 12 vadonatúj balett-termet – a magyar táncművészeti oktatás több mint fél évszázados vándorlás után kapott itt méltó elhelyezést. 2005-ben egyetemi tanárrá nevezték ki, és még ebben az évben tanszékvezetői megbízást kapott a Semmelweis Egyetem Sport- és Testnevelés-tudományi Karán is, 2007-ig vezette a Torna, RG, Tánc és Aerobik Tanszéket.

Dózsa Imre (forrás: mtf.hu)

1983-tól a Magyar Állami Operaház balettmestereként, 1983-84-ben balettigazgatójaként működött. Külföldre is többször hívták: a chilei Állami Színháznál balettigazgató (1989-92), 1993-ban az Észak-Karolinai Művészeti Egyetemen, a következő évben a Svéd Királyi Balettnél, 1994-95 között az ugyancsak svédországi Cullberg Balettnél vendég balettmester volt. A szakmai siker titkáról így nyilatkozott: „a mi pályánkon különösen fontos a talentum, ami olyan adomány, adottság, mely nem tanítható. Ha valaki tehetséges, azonnal látszik a mozgásán, de ha nem társul hozzá rengeteg szorgalom, semmire sem megy. Nálunk a tehetség és a szorgalom együttes megléte szükséges a sikeres pályafutáshoz.” Művészetét számos kitüntetéssel ismerték el: 1964-ben Liszt Ferenc-díjat, 1975-ben érdemes művész címet, 1978-ban Kossuth-díjat, 1983-ban kiváló művész címet kapott. 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki. 2001-ben lett a Magyar Állami Operaház örökös tagja, 2003-ban mesterművésze, 2004-ben a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává választották. 2009-ben a Magyar Táncművészek Szövetsége életműdíját vehette át. A Magyar Táncművészeti Főiskola Szenátusa 2011-ben professzor emeritus címet adományozott neki. 2011-ben a Köztársaság Elnökének Érdemérmével tüntették ki balettművészi pályája mellett táncpedagógiai munkája, valamint a Táncművészeti Főiskola vezetőjeként végzett kimagasló tevékenysége elismeréséül.

Jelenleg is aktív, vizsgákra és versenyekre készíti fel diákjait. Az Operaház balettmestereként részt vesz a repertoáron szereplő balettek, A diótörő és a november 19-én bemutatandó Don Quijote betanításában, közreműködik a 2017 tavaszára tervezett, Lord Byron azonos című verse által inspirált táncjáték, A kalóz színpadra állításában.

MTI

• Publikálva: 2016.11.08. 08:52 • Címke: évforduló, tánc