​Hintók helyett traktorok a kastély felhajtóján

filmhiradok_online_lead

Oldalunkon már találkozhatott a kedves olvasó gépállomássá alakított főúri kastéllyal, most a Magyar Filmhíradó 1949 júniusi tudósításának segítségével Örményesre látogatunk, ahol a Bíró-család hajlékát alakították így át. Most viszont megismerkedhetünk a cséplőgépekkel is.

A Bíró família Fegyvernek és Örményes régi birtokosai közé tartozott, és a jó alföldi fekete földből kikerült annyi jövedelem, hogy a 20. század elején mutatós kastélyt építsenek maguknak a majorság mellé Örményesen. A szecesszióra hajazó stílusú épületet aztán a huszas években emeletráépítéssel átalakították és stílusában is megváltoztatták. Így egy historizáló, neobarokkba hajló kastélyt láthatunk viszont az 1949 júniusában készített felvételeken. Egy stramm kis kastélyt, amibe új gazdája, az állam jobb híján gépállomást telepített. Nyilván itt szállásolták el a traktoristákat, a szerelőket is, utóbbiak talán éppen valahonnan városról érkeztek le az év legnagyobb mezőgazdasági munkájának számító aratásra. Az oszlopok tartotta erkély alatti előtérből, ahol korábban középosztálybeli hölgyek és urak járművei álltak meg vendégségbe érkezvén, most traktorok indulnak a nyitó képsoron a dolgukra.

Nyilván a kamera kedvéért rendezték meg ezt a jelenetet, aztán a három jármű elpöfögése után azt látjuk, hogy három öreg cséplőgépet javítgatnak a szerelők. Ezek a masinák a két világháború között szorították ki végleg a kézi cséplést – a szemek állatokkal való kitapostatását – az országból. Legtöbbje magántulajdonban volt, és bérben dolgozott a falusi gazdáknál. Akik a Hangya Szövetkezetek révén maguk is megvásárolhatták és működtethették a traktorral, szíjáttéten keresztül meghajtott szerkezetet. Aminek néhány részletét, a cséplést elvégző dobot és a szitákat is megismerhetjük a javítgatás kapcsán a tudósításból. Végül ott van az a rengeteg üzemanyag is, ami a látott három traktornál jóval több járműnek is elég lett volna. Végül még annyit, hogy a gépállomás után 1968-ban az Április 4. Gépgyár irodái költöztek a Bíró-kastélyba. A lelakott, néhol romos épületet aztán magánvállalkozók 2004-ben – díszei egy részétől megfosztva – de felújították. Traktorok legutóbb ekkor járhattak az udvarán.

PL

• Publikálva: 2016.11.30. 13:26 • Címke: filmhíradók online