a rovat írásai

Bánsági Ildikó 70

Október 19-én hetvenéves Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Művésze.

Megáldották a musicalt

Megáldotta a Vatikán a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló, Sting zenéjére épülő musicalt, amelynek premierjét március 15-én tartják Rómában.A zenét Michelangelo Buonarroti (1475-1564) freskói inspirálták.

Ötven éves lett a Hair

Ötven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.

Hangemberek az Újszínházban

A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja, mondta Csernák János színművész az M1 aktuális csatornán.

Bormámor Hamvas művei alapján Szentendrén

Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.

Szilágyi Tibor 75

Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész augusztus 28-án töli be a hetvenötödik életévét.

Elhunyt Lórán Lenke

Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.

Új Bánk bán a Nemzetiben

Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.

Básti Juli kerek szülinapja

Augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő leánya Budapesten született 1957. augusztus 10-én. Nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt.

Színház 10 éve a viszáki pajtában

Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket. Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ), olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Meghalt Schubert Éva

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

Színház összes cikke »

Migránshalál az osztrák színpadon

színház_logoSzíndarabban dolgozták fel az ausztriai autópályán talált hűtőkocsiban megfulladt migránsok tragédiáját. A darab első előadását a burgenlandi Pándorfalu (Parndorf) iskolájában tartották, a település menti útszakaszon találták meg a tragédia áldozatait 2015-ben.

Az A4-es autópályán Pándorfalu (Parndorf) közelében 2015. augusztus 27-én találták meg azt a hűtőkocsit, amelyben embercsempészek megbízásából 71 menekültet szállítottak összezsúfolva a magyar-szerb határról Magyarországon át Ausztriába. Az iraki, afganisztáni, szíriai és iráni menekültek már a magyarországi útszakaszon meghaltak, az áldozatoknál oxigénhiányos állapot lépett fel, és megfulladtak. A történtek után Ausztria bevezette a határellenőrzést és lépésről-lépésre szigorította menekültügyi intézkedéseit. A színdarabot, amely 21 burgenlandi szerző által készített szövegrészletekből és dokumentumfilmes interjúkból áll, öt színész játssza. Az alkotást Peter Wagner osztrák író vitte színpadra, a zenei aláfestést Ferry Janoska zeneszerző készítette.

kamion
A tragédia (forrás: origo.hu)

A 71 avagy a prímszám átka (71 oder der Fluch der Primzahl) című színdarabot szerdán mutatták be. Január 7-ig a pándorfalui iskolában, január 11. és 13. között az osztrák közszolgálati média kismartoni (Eisenstadt) stúdiójában látható. Január 19. és 22. között további négy alkalommal a felsőőri (Oberwart) kortárs művészeti házban tűzik műsorra. Január 27-én a Szabadbáránd (Großwarasdorf) kultúrközpontban mutatják be. A darabot hamarosan könyv formájában is megjelenteti a Edition Marlit kiadó.

(mti)

• Publikálva: 2017.01.06. 08:49