a rovat írásai
Természetesen magyar: Páskándi Géza
Páskándi Géza 80 éve, 1933. május 18-án született Szatmárhegyen. Első verseit egészen fiatalon közölték ismert erdélyi és romániai magyar nyelvű lapok, 16 évesen már meghívták szerkesztőnek a Bukarestben megjelenő Ifjúmunkáshoz.
Eddig ismeretlen Márai-regény
Hallgatni akartam címmel Márai Sándor eddig ismeretlen munkáját, az Egy polgár vallomásai harmadik részének tekinthető esszéregényt mutatja be május 28-án a Helikon Könyvkiadó. Az író az emigrációban született első művében 1938-tól 1950-ig rajzolja meg a polgárság történetét.
Krúdy és a walesi herceg
Halálának 80. évfordulója kapcsán megpróbáltunk bármiféle mozgóképes anyagot felkutatni, amiben Krúdy Gyulát lehet látni.
Krúdy Gyula a Kórház utcában
Krúdy Gyula visszatért Óbudára. Igaz, el sem ment innen, csak vitték – utolsó útjára, a Kerepesi temetőbe. Éjszaka ért haza hóna alatt egy palack zöld veltelinivel a lakásától alig 50 méterre lévő Kéhli vendéglőből, és reggel nem ébredt fel.
Megnyílt a Gárdonyi-emlékév
Ünnepi gálaműsorral nyílt meg a Gárdonyi Géza író születésének 150. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév szombaton a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Miért írunk verset?
Költői est négyesben a Csokonai Művelődési Központban, május 10-én.
Jékely Zoltánról Visegrádon, a költészet napján
Jékely Zoltán száz éve, 1913. április 24-én született.
Egy kis könyves éj
Április 19-én, pénteken éjszaka a független könyvesboltok várják az olvasóikat, érdeklődőiket és későn fekvő látogatóikat. Nem csak Budapesten, de több vidéki könyvesboltban is.
Franz Kafka utazásai
A közhiedelemmel ellentétben Kafka sokat utazott. Egy cseh–német projekt vállalkozott ennek interaktív bemutatására.
Költészet napi utazás a régi ír verselés világába
A költészet szimbóluma a hárfa. Írország nemzeti jelképe is a hárfa a X. századtól. Az egyik legrégebbi ilyen hangszert a dublini Trinity College-ban őrzik, és a X–XI. században élt Brian Boru ír főkirálynak tulajdonítják.
Halott férfiak, megtört szívek
1959. március 26-án hunyt el Raymond Chandler, a krimi amerikai klasszikusa. Az ő regényéből forgatta negyven éve Robert Altman A hosszú búcsú című filmjét, ugyanebben az évben adta ki a Magvető a film alapjául szolgáló művet, az Elkéstél, Terry!-t. Húsz évvel később mutatták be Altman remekművét, a Rövidre vágvát.
Minden ember élete kísérlet, hogy eljusson önmagához
Ötven éve halt meg Herman Hesse
Mintha Hesse élete maga is olyan regény volna, amelynek főszerepével a
ma közép-európai értelmiségije bátran kiegyezne. Lehetősége volt
független szellemnek maradni a kirívóan extrém körülmények között is;
sőt valószínűleg éppen azok hatására.Az ember alapvetően, biológiai béklyóinál fogva, nem jó. Ösztönlény, agresszív, ostoba, fejjel megy a falnak. Túlélését annak köszönheti – nem is: annak köszönhető, hogy egyáltalán van értelme beszélni róla, hogy erkölcsi védőhálót húzott maga alá. Elképzelt egy ideális világot, amelynek játékszabályait (különféle véres és/vagy alattomos eszközzel) kötelezővé igyekszik tenni itt, ezen a földön is. Fajának példányai, ez jellemző az elmúlt évszázadokra, élettörténetük jelentős részében belső küzdelmet folytatnak ezekkel az ideákkal. Törekszenek a gyermekkorukban beléjük táplált, homályos jóra, miközben a mindennapi hazugságoktól az egész létezésük értelmét megadó/kétségbe vonó bűnökig folyamatosan megszegik ezeket a szabályokat.
A huszadik század rettenete és sikersztorija lényegében leírható e kettősség mentén. Lehetséges, hogy későbbi korok lakói értetlenül állnak majd a jelenség előtt; túl lesznek ezen az egészen. Ha valóban így lesz, az 50 esztendővel ezelőtt elhunyt nagy német író, Hermann Hesse műve is menthetetlenül a múzeumba kerül.
De egyelőre: mintha Hesse élete maga is olyan regény volna, amelynek főszerepével a ma közép-európai értelmiségije bátran kiegyezne. Lehetősége volt független szellemnek maradni a kirívóan extrém körülmények között is; sőt valószínűleg éppen azok hatására.
Remek íráskészséggel áldotta meg a sors – bár ez önmagában még nem tette volna kiemelkedővé. Értelmiségi szülők gyermeke, akikből misszionárius lett, nyilván öröklött hajlama volt a különállásra. Fiatal kora óta Svájcban élt, egészen haláláig. Az egyetemet otthagyta, könyvesboltokban dolgozott, bár nem sokat; jó pár évig kerülte az elismerés, kísérletező íróként működött.
Háromszor nősült; első felesége idősebb volt nála; hosszú gyötrődések után hagyta el a másodikat a gyerekekkel; a harmadik, jelentősen fiatalabb, mint ő, hosszan túlélte. Volt képessége és bátorsága a boldogságra, akár a közösség megvetésével is dacolva.
Holott, nem volt botrányhős alkat. Tisztességes polgár akart lenni mindig, olyan démonokkal harcolt, mint mindenki más ezen a pályán. Hajlott a magányosságra, a depresszióra, időnként öngyilkossági vágyakkal küzdött. Szemben állt a fasizmussal, Hitler alatt betiltották műveit a hazájának tekintett Németországban. 1946-ban megkapta a Nobel-díjat.
Kacérkodott a keleti filozófiával, töltött is időt (mint szülei) Indiában, de már akkor sem találta meg, amit keresett.
Tudatosan építette az életművét csaknem hatvan esztendőn át. Hagyományos keretekkel kezdte, viszonylag későn talált rá a hessei témákra és nagyformára. A mai olvasó két megkerülhetetlen regényével találkozik többnyire, A pusztai farkassal (Der Steppenwolf, 1927) és az Üveggyöngyjáték (Das Glasperlenspiel, 1943) cíművel. És bár kétségtelenül utóbbi az, ami halhatatlan magasságokba emelte, emlékezzünk most inkább a Steppenwolfra, amely megszületése után harminc esztendővel, az ötvenes-hatvanas évek beatkorszakában tett szert hihetetlen népszerűségre.
A részben önéletrajzi motívumokból épített lélektani alkotás szerint az emberben benne él egy biológiai lény, éhesen kóborol, durva, tör-zúz, fejjel megy a falnak. Magányos, otthontalan. Züllött, élveteg, romlott. Bűnös. De létezik fölötte egy magasztosabb világ, amelyet az erkölcs törvényei uralnak. Életének legfontosabb küzdelmét ezekkel az erkölcsi démonokkal vívja. Olyan harc ez, amelyben nem maradhat tartósan felül. De adva van a feladat.
Meg kell jegyezni, hogy nem ezt a regényt tűzték zászlajukra az aktuális fiatalok a 20. század közepének Amerikájában. Valahogy úgy olvasták, hogy végre valaki nagyregényben írta meg a bennünk élő vadállatot, melyet a szabadságvágy vezérel, és ami felrúgva az ósdi elveket, céljai érdekében bármilyen cselekedetre, vakmerőségre, erőszakra képes. Az öreg Hesse hiába próbált érvelni azzal, hogy a regény nem erről szól, éppen nem erről, hanem a felettünk élő ideálokról, amelyekhez hasonulni tartozunk. Ehhez nem volt fülük azoknak, akik a másik oldalt akarták látni. Mindegy is; hiszen a szerző szándékai feltehetően abban a pillanatban filológiai adalékká törpülnek, ahogy elhagyja a könyv a nyomdát. Lényeg, hogy A pusztai farkas mitikus és sokak által mintaképnek tekintett alkotássá vált, kiválóan megválasztott téma, nagy érzékenységgel, biztos kézzel és tudással megírt regény.
Hesse írásaiban nagyon sok mindent összegyűjtött, ami korában, sőt némileg azon túl is, az európai létezés lényege volt. Vágyaitól, félelmeitől, dilemmáitól nem áll távol a ma olvasója sem. Talán ennek köszönhető, hogy sok kortárs művel ellentétben ma is élményt adó olvasmány. Amíg az alapállás fennáll, az utókor értékelése szerint ott lesz azok között a kevesek között, akik erkölcsi példamutatásukkal és írói erényeikkel a modern korba hozzák át a múlt század közepének irodalmát.
Mentes Tamás