a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Elment a Szerelmem Hirosima sztárja

gyász leadFranciaország a pénteken elhunyt Emmanuelle Riva színésznőt gyászolja, a César-díjas színésznő „jelentősen meghatározta a francia filmművészetet, legyen szó a Szerelmem Hirosimáról vagy a Szerelemről, amely az élet végéről szól″ – hangsúlyozta Francois Hollande francia államfő.

„Pályafutása a filmen és a színházban is az új formákhoz köthető, köztük Marguerite Duras és Jean-Pierre Melville munkásságához. Intenzív érzelmeket váltott ki minden szerepében″ – írta közleményében a köztársasági elnök. Hosszan tartó rákbetegség után 89 éves korában párizsi otthonában hunyt el Emmanuelle Riva, aki a Szerelmem Hirosima (Alain Resnais) című film női főszereplőjeként 1959-ben robbant be a filmes világba, majd 2012-ben a cannes-i Arany pálmát elnyert Michael Haneke Szerelem című drámájában aratott ismét óriási sikert, amely szereppel elnyerte a legjobb női alakításért járó francia Oscar-díjat, a Césart.

riva
(forrás: printerest.com)

„Betegsége ellenére élete végéig aktív volt″ – emlékeztetett ügynöke, Anne Alvares Correa. Ősszel a római francia intézetben, a Villa Médicis-ben lépett fel előadói esten, játszott Fiona Gordon és Dominique Abel francia rendezők legújabb filmjében, amelyet márciusban mutatnak be és Izlandon is szerepet vállalt egy filmben, amelyet még nem mutattak be. Frédérique Bredin, a francia filmintézet (CNC) igazgatója szerint „Emmanuelle Riva felkavaró nő és ritka igényességű művész volt. Egy felejthetetlen hang ment el. Egy költészettel és a szavak iránti szerelemmel teli hang″.

riva
Forrás: zimbio.com)

Emmanuelle Riva 1927. február 24-én született Cheniménilben, eleinte varrónőként dolgozott, majd 19 éves Párizsba költözött, ahol színésznek tanult. A Marguerite Duras forgatókönyvéből készült Szerelmem, Hirosima főszerepével – amely egy francia színésznő és japán építész szerelméről szól – 1959-ben az egyik legismertebb francia filmszínésznővé lett. Ezzel a filmmel járt először a cannes-i filmfesztiválon. Három évvel később a Thérese Desqueyroux című alkotásban nyújtott alakításáért megkapta velencei filmfesztiválon a legjobb színésznőnek járó díjat. A következő ötven évben folyamatosan játszott színházban, televízióban, filmekben, a legnagyobb rendezők irányítása alatt, de általában csak kisebb szerepeket, Krzysztof Kieslowski Három szín: kék című filmjében is feltűnt. A sok anya és nagymama szerep után 85 évesen Michael Haneke Szerelem című filmjének főszerepének köszönhetően került ismét a reflektorfénybe. Az alkotás középpontjában egy idős, egymást kamaszként szerető párizsi értelmiségi házaspár áll. Miután az asszony (Emmanuelle Riva) két egymást követő szélütésben megbénul és fokozatosan magatehetetlenné válik, férje (Jean-Louis Trintignant) nem hajlandó feleségét kórházba küldeni, és egy pillanatra sem mozdul az ágya mellől haláláig.

(mti)

• Publikálva: 2017.01.30. 08:48