a rovat írásai

Abbahagyta a három Oscar tulajdonosa

Daniel Day-Lewis visszavonul a színészettől. A háromszoros Oscar-díjas művész szóvivője szűk szavú közleményben tudatta ezt a Variety magazinnal. Day-Lewis egyszer már felhagyott a színészettel, akkor cipőket varrt Olaszországban.

​Nicole Kidman 50

Nicole Kidman Oscar-díjas ausztrál színésznő június 20-án ünnepli ötvenedik születésnapját. A nevezetes eseményhez közeledve néha úgy érzi, nem kellene ennyit dolgoznia, de a munkája a szenvedélye. Úgy próbálok játszani, mintha huszonegy éves lennék, és csak most kezdtem volna a pályafutásomat, nyilatkozta.

Forog már a Valami Amerika 3

Elkezdődött Herendi Gábor nagysikerű filmsorozata, a Valami Amerika harmadik részének forgatása a hétvégén. A munkálatok a tervek szerint augusztus 2-ig tartanak, a film 2018. február 15-én kerül a magyar mozikba.

Krimit forgatott a Liza, a rókatündér rendezője

Befejezte új filmje, az X. 45 napos forgatását Ujj Mészáros Károly, a Liza, a rókatündér rendezője, tájékoztatott a produkció.

Jezsuita filmszemle: téma a Másik

A Faludi Ferenc Akadémia nemzetközi amatőrfilmes szemléjének és fotópályázatának témája idén: a Másik. A szervezők október 9-ig várják az alkotásokat.

​Terry Gilliam 17 év után befejezte filmjét

Terry Gilliam 17 év után befejezte a The Man Who Killed Don Quixote (Az ember, aki megölte Don Quijotét) című filmje forgatását, az örömbe azonban üröm is vegyül, mert Portugáliában azzal vádolják a stábját, hogy forgatás közben megrongálta az ország legjelentősebb történelmi és kulturális emlékhelyét, a 12. századi Krisztus-rendi kolostort a közép-portugáliai Tomarban.

Rossellini, a neorealizmus atyja

Negyven éve, 1977. június 3-án hunyt el Roberto Rossellini olasz filmrendező, a neorealizmus atyja.

Libanonban nem harcolhat a Wonder Woman

A libanoni gazdasági minisztérium felszólította az ország nemzetbiztonsági ügynökségét, hogy tiltsa be a Wonder Woman című amerikai kalandfilmet, mert a főszereplő, Gal Gadot izraeli. A filmet végül betiltották, a vetítési tilalmat a belügyminisztérium rendelte el szerdán, néhány órával a forgalmazás megkezdése előtt.

Morgan Freeman pilóta szeretett volna lenni

Nyolcvanadik születésnapját ünnepli június 1-jén Morgan Freeman Oscar-díjas amerikai színész, aki későn érő típus: harmincévesen még nem volt biztos benne, hogy élete végéig színész akar-e lenni, negyvenévesen kezdett igazán ismertté válni, és csak ötvenévesen érte utol a világhír.

Svédországba került a Pálma

A svéd Ruben Östlund The Square (A négyzet) című alkotása nyerte el vasárnap az Arany Pálmát a 70. cannes-i fesztiválon. A 2014-ben a Lavina című tragikomédiájával az Un Certain regard (Egy bizonyos nézőpont) válogatásban nagydíjat nyert alkotó ismét egy keserű, de a korábbinál sokkal összetettebb, meglepő és abszurd fordulatokkal teli szatírát forgatott.

Az ifjabb Bondok tisztelegtek Roger Moore előtt

Daniel Craig és Pierce Brosnan is lerótta tiszteletét a 89 éves korában kedden elhunyt Roger Moore előtt – számolt be róla a BBC News.

Film összes cikke »

Erős magyar jelenléttel indul a Berlinale

berlinaleEnyedi Ildikó, Török Ferenc és Lovrity Anna Katalin új alkotásait, valamint számos hazai filmes közreműködésével készült produkciót is műsorra tűz a csütörtökön kezdődő 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál.

Enyedi Ildikó új mozifilmje, a Testről és lélekről című alkotás az Arany Medvéért versenyez a világ egyik legfontosabb filmfesztiválján A fanyar humorú szerelmesfilmben két zárkózott ember az álmaiban szarvasként találkozik. Az új Enyedi-film, amelyben Borbély Alexandra és Morcsányi Géza játssza a főszerepeket, a pénteki berlini világpremiert követően március 2-tól országszerte látható lesz a magyar mozikban a Mozinet forgalmazásában. Február 15-én a Berlinale rangos Panoráma programjában lesz Török Ferenc 1945 című történelmi filmjének európai premierje. A görög tragédiákat idéző, 1945 augusztusának egyetlen napjából mindössze néhány órát bemutató dráma témája a második világháború utáni újrakezdés a vidéki Magyarországon.

berlinale

Az alkotás világpremierjét nemrég tartották Miamiban, a 20. Zsidó Filmfesztiválon, ahol elnyerte a közönségdíjat a narratív film kategóriában. Török Ferenc alkotását a Filmalappal kötött megállapodás alapján a Menemsha Films forgalmazza Észak-Amerikában. A produkció április elején debütál Magyarországon a Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció tanszékén (MOME Anim) végzett Lovrity Anna Katalin Vulkánsziget című animációs rövidfilmje, amely a Filmalap diplomafilm-támogatásával készült, a Berlinale Generation programjában mutatkozik be vasárnap. A kilencperces digitális rajzanimáció egy mágikus szigeten játszódik, ahol a főszereplő fiatal nőstény tigrisnek egy idősebb hím közeledésével kell szembenéznie. Számos magyar résztvevővel és magyar koprodukcióban készült alkotást is műsorra tűz a Berlinale. Palya Bea énekesnő a Django című francia filmben lesz látható, amely a fesztivál nyitófilmje is egyben. Mácsai Pál az Es war einmal in Deutschland... című német-luxemburgi-belga produkcióban szerepel. Angelusz Iván producer közreműködésével készült a Little Harbour című szlovák-cseh koprodukció, Taschler Andrea az Utazás apánkkal című német-román-magyar-svéd alkotás koproducere volt. Jancsó Anna producer a The Party című brit filmben, Nedeczky Dóra a The Rabbit Hunt című amerikai-magyar koprodukcióban működött közre.

aranymedve 

Máté Bori The Headless Appearance című kísérleti filmje a Berlinaléval párhuzamosan megrendezett Kritikusok Hete (Woche der Kritik) válogatásában lesz látható. Tenki Réka kettős szerepben, a Testről és lélekről című Enyedi-film szereplőjeként, valamint a tekintélyes amerikai filmes szaklap, a Variety tíz figyelemre méltó tehetséges európai filmest bemutató, 10 Europeans to Watch elnevezésű rendezvényének meghívottjaként utazik Berlinbe. Az 1951-ben alapított Berlinale a filmművészet és a filmipar legfontosabb nemzetközi eseményeinek egyike, az év első A-kategóriás filmfesztiválja és Európa legnagyobb nézőszámú filmünnepe egyben. Tavaly 337 ezer mozijegyet adtak el a vetítésekre.

(mti)

• Publikálva: 2017.02.06. 11:57

Magyar játékfilmek