a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Száz éve született, és kis híján megérte a százat

gaborzsazsa lead

Száz éve született Gábor Zsazsa, aki kis hazánk szülöttei közül nőként talán a legnagyobb ismertségnek örvendett a történelemben. Ebben ugyan nem feltétlenül az érdemeinek, szilárd erkölcsi alapállásának, vagy éppen tudományos eredményeinek volt nagy szerepe, hanem a modern korunk sztárkultuszának és médiájának. Mindazonáltal volt valami benne, amit szülőföldjéről vihetett magával, mégpedig a hihetetlen temperamentuma és szókimondása. No meg a szépsége, mert a magyar nők – mint tudjuk – a világon a legszebbek.

 

Gábor Zsazsa Sára néven lett anyakönyvezve, apja a jómódú kereskedő és első világháborús katonatiszt még Grün Farkas Vilmosként volt ismert, anyja Tilleman Janka pedig 101 évet élt. Valószínűleg innen örökölte Zsazsa a hosszú életre való képességet, mert két hasonlóan szépséges testvére közül Éva már 76 évesen, Magda pedig 82 évesen távozott. A fővárosi társasági életbe korán bevezetett Sárit svájci internátusba adták a tehetős szülők és egészen 1936-ig élte a középosztályi nívón az életét, mikoron is megnyerte az országon szépségversenyt. Így neve egy csapásra híressé vált, de természetesen ez még nem lett volna elég ahhoz, hogy a világot jelentő deszkákra léphessen. Márpedig Bécsben Az éneklő álom című operettben elénekelhette a szubrettet, amihez csak kellett némi tehetség, és előképzettség is. No de a korabeli polgári famíliáknál megszokott volt, hogy zenére, éneklésre taníttatják a lányokat. A bécsi siker után a háborús helyzet és egy sikertelen házasság miatt 1941-ben már Hollywoodban találjuk, ahol szépségének senki sem tud ellenállni.

gabor zsazsa
A Gábor-lányok: Magda, Zsazsa és Éva

A filmes karrier Az első számú közellenség című filmmel indul és olyan sztárokkal játszik együtt, mint Marilyn Monroe vagy Ginger Rogers. 1958-ban Orson Welles A gonosz érintése című filmjében Charlton Heston és Marlene Dietrich mellett aratott sikert, és ekkor kapta meg a Golden Globe- különdíját is. Vagy ötven filmben játszott, Oscart viszont azért nem kapott soha, ami valahol fájhatott neki. Bőségesen kárpótolta viszont magát a szerelemben és a házasságokban. Csak két bon mot-t említenék most: „Jó vagyok a háztartásban. Ha elhagyok egy férfit, megtartom a házát.” „Hogy hány férjet fogyasztottam? Csak a sajátjaimra gondol?” És talán ebben benne is van az amerikai „Zsa-zsa-jelenség” lényege, az, hogy nemes egyszerűséggel a világ szemébe vágja azt, amit mások akkoriban még finomkodva, diszkréten intéztek. Hát igen, kilenc házassággal és a hozzájuk tartozó hét válással egészen szép eredményt állított fel a színésznő. 1986-os házassága Frédérich von Anhalt herceggel már tartósnak bizonyult, de szüksége is volt támaszra, mert egy 2002-es, kómával végződő autóbaleset óta segítségre szorult. És ezt meg is kapta hercegi párjától, aki már szervezte is a 100. születésnapi partit (a 99-et gyomorszondával, ágyából nézte végig a díva), de a halál önkényes úr, és ötven nappal a jeles esemény előtt sajnos meg is érkezett.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2017.02.06. 14:23

Magyar játékfilmek