a rovat írásai

Bánsági Ildikó 70

Október 19-én hetvenéves Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Művésze.

Megáldották a musicalt

Megáldotta a Vatikán a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló, Sting zenéjére épülő musicalt, amelynek premierjét március 15-én tartják Rómában.A zenét Michelangelo Buonarroti (1475-1564) freskói inspirálták.

Ötven éves lett a Hair

Ötven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.

Hangemberek az Újszínházban

A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja, mondta Csernák János színművész az M1 aktuális csatornán.

Bormámor Hamvas művei alapján Szentendrén

Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.

Szilágyi Tibor 75

Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész augusztus 28-án töli be a hetvenötödik életévét.

Elhunyt Lórán Lenke

Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.

Új Bánk bán a Nemzetiben

Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.

Básti Juli kerek szülinapja

Augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő leánya Budapesten született 1957. augusztus 10-én. Nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt.

Színház 10 éve a viszáki pajtában

Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket. Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ), olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Meghalt Schubert Éva

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

Színház összes cikke »

Eperjes, Schiller és az emberiség felelőssége

eperjesleadEperjes Károly rendezésében mutatják be Friedrich Schiller Ármány és szerelem című drámáját február 17-én a Békéscsabai Jókai Színházban. Eperjes Károly az MTI-nek elmondta, akkor vesz elő egy darabot, ha úgy érzi, annak jelen pillanatban is érvényes mondanivalója van. A klasszikus darabok általában mindig érvényesek, de ez, „ebben a furcsa jelen pillanatunkban, a migráció, a világ megbolondulása idején″ különös erőt nyer – fogalmazott.

A mű a 18. században játszódik, amikor Európa nyugati része megkezdte a gyarmatosítást. Ennek következménye van, amit most fájdalommal érez mindenki – mondta. Eperjes Károly két éve megrendezte a darabot a Veszprémi Petőfi Színházban, akkor dramaturgiailag egyszerűsítettek a művön, a nagy tömegjeleneteket kihagyták belőle. Most nem módosított akkori rendezésén, a díszletek csaknem teljesen azonosak, az elhelyezésük és egyes jelmezek változnak csupán Békéscsabán. Eperjes Károly saját korukban, korhű jelmezzel szereti megrendezni a darabokat, ezen sem kellett aktualizálni, mindössze az „emberiség felelősségét″ erősítette fel benne. Elárulta: ha az anyagi lehetőségek engednék, az utolsó jelenetben ezt még egyértelműbbé tenné, a lángoló Miller-lakásba harminc-negyven különböző korú, nemű, bőrszínű embert vonultatna fel a színpadon, akik gyarmatosított népek viseletét hordják. Az utolsó kép azért így is erős, reményei szerint elgondolkoztatja a nézőket – fogalmazott.

schiller
(Forrás: Wikipédia)

A Kossuth-díjas színész-rendező elárulta, örömmel tapasztalja, hogy a békéscsabaiak figyelemmel kísérik a próbafolyamatot, nagyon várják a darab bemutatóját. A darabot a békéscsabai teátrum a Veszprémi Petőfi Színházzal koprodukcióban mutatja be. A díszletet Szabolcs János, a jelmezt Kárpáti Enikő tervezte. Friedrich Schiller legtöbbet színpadra vitt drámájában a tragikus sorsú szerelmespár, Lujza, a polgárlány és Ferdinánd, a nagyhatalmú miniszter fia története elevenedik meg. A két fiatal házassága környezetük számára elképzelhetetlen; Ferdinánd hitveséül hercegi szeretőt szemelnek ki. A polgárlány apja és az arisztokrata miniszter egyetért abban, hogy a kapcsolatnak bármi áron véget kell vetni. A szerelem az udvari intrikák hálójában tragikus véget ér. A drámát Schiller saját szerelmi élete ihlette. A főbb szerepekben Bartus Gyula, Tóth János Gergely, Tege Antal, Komáromi Anett, Papp Barbara, Krupp Bence, Tomanek Gábor és Fehér Tímea látható.

(mti)

• Publikálva: 2017.02.12. 18:12