a rovat írásai

Bánsági Ildikó 70

Október 19-én hetvenéves Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Művésze.

Megáldották a musicalt

Megáldotta a Vatikán a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló, Sting zenéjére épülő musicalt, amelynek premierjét március 15-én tartják Rómában.A zenét Michelangelo Buonarroti (1475-1564) freskói inspirálták.

Ötven éves lett a Hair

Ötven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.

Hangemberek az Újszínházban

A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja, mondta Csernák János színművész az M1 aktuális csatornán.

Bormámor Hamvas művei alapján Szentendrén

Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.

Szilágyi Tibor 75

Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész augusztus 28-án töli be a hetvenötödik életévét.

Elhunyt Lórán Lenke

Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.

Új Bánk bán a Nemzetiben

Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.

Básti Juli kerek szülinapja

Augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő leánya Budapesten született 1957. augusztus 10-én. Nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt.

Színház 10 éve a viszáki pajtában

Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket. Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ), olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Meghalt Schubert Éva

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

Színház összes cikke »

Mindent eljátszott, csak épp operát nem énekelt

királyleventeleadMárcius 6-án nyolcvan éves Király Levente Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a vidéki színművészek közül az első, aki a nemzet színésze lett.

Édesapja régésznek szánta, ő mégis a színészi pályát választotta. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1959-ben végzett. Friss diplomásként – mivel akkoriban kötelező volt a vidéki gyakorlat – két évre Szegedre szerződött Komor István főrendező hívására. Megszerette a dél-alföldi várost, az ottani közönség is megszerette őt, azóta is a szegedi társulat tagja. Bár többször hívták máshova, mindig nemet mondott, és nem bánta meg. A Szegeden töltött több mint fél évszázad alatt – saját szavai szerint – jóformán mindent eljátszott, éppen csak operát nem énekelt, ennyi lehetősége három Budapesten sem lett volna. Mint a Kossuth-díj átvételekor mondta, „minden szerepért, a szó nemes értelmében, megdolgozott″, mert „aki megnyugszik, az megáll a pályán″. Szerepet soha nem kért és soha nem adott vissza, alakításainak listája csaknem harminc oldalt tesz ki.

király levente
(Forrás: szihaz.szeged.hu)

Volt Mercutio (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Sir John Falstaff (Shakespeare: IV. Henrik), Figaro (Beaumarchais: Figaro házassága), Firsz (Csehov: Cseresznyéskert), Kean (Dumas-Sartre: Kean, a színész), Galilei (Brecht: Galilei élete), Luka (Gorkij: Éjjeli menedékhely), Svejk (Hasek), Willy Loman (Arthur Miller: Az ügynök halála), Mikszáth (Görgey: Mikszáth különös házassága). Számos zenés darabban is fellépett, például a Hegedűs a háztetőn, a Chicago, a Jézus Krisztus szupersztár, a La Mancha lovagja, a My Fair Lady című musicalekben. Több mint 200 színpadi szerepével a legtöbb szerepet eljátszott magyar színészek egyike, aki szerepeiben mindig az embert kereste. A Luxemburg grófja című operettben az idei évadban is színpadra lép. 1967-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1986-ban érdemes művész lett, a Kossuth-díjat 2003-ban vette át „több évtizedes, sokoldalú művészi pályafutásáért, kiváló szerepformálásaiért″. 2006-ban a nemzet színészévé választották, a vidéki művészek közül elsőként.

király levente
(Forrás: szihaz.szeged.hu)

A Szegedi Nemzeti Színháznak 1968 óta örökös tagja, 2007-ben Szeged díszpolgára lett. 2013 óta a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.Tépelődő alkatnak tartja magát, előadások előtt mindig lámpalázas volt. Azt vallja: az a legfontosabb, hogy a színpadon eljátszott életet megtöltse hitelességgel. Rajongva szereti a hivatását, igazi alázattal szolgálja Tháliát. Vámos Miklós Világszezon című darabjában mindössze annyit kellett mondania: bipp-bipp, miközben leengedték a zsinórpadláson át a színpadra, de fel sem vetődött benne, hogy ne csinálja meg. Az is igaz, hogy szerepért sem állt sorba soha, kérés nélkül is szinte minden megadatott neki. Örömszínésznek tartja magát, és számára Szeged egy élhető város, ahol jól érzi magát, megkapta a nagy lehetőségeket. Fia, Király Attila apja nyomdokain jár: a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerzett diplomát, jelenleg szabadúszó színész, rendező és koreográfus.

(mti)

• Publikálva: 2017.03.05. 10:25