a rovat írásai

Cannes 70: két magyar rendező is versenyben

Két magyar rendező filmje is meghívást kapott a május 17. és 28. között zajló 70. cannes-i filmfesztivál hivatalos programjába: Mundruczó Kornél legújabb filmje az Arany Pálmáért versenyezhet, Kristóf György szlovák-magyar-cseh-francia-lett koprodukcióban készült első játékfilmjét, az Out című alkotás pedig a második legjelentősebb szekcióba, az Un Certain regard (Egy bizonyos nézőpont) című válogatásba került be – jelentette be csütörtökön Thierry Frémaux, a világ legjelentősebb filmes szemléjének művészeti igazgatója párizsi sajtótájékoztatóján.

Stallone csalással vádolja a Warners Bros. filmstúdiót

Csalással, szerződésszegéssel és tisztességtelen üzleti praktikákkal vádolja a Warners Bros. filmstúdiót Sylvester Stallone.

Mel Gibson Passiója az Erkelben

Mel Gibson három Oscar-díjra jelölt A passió című filmjét vetíti nagypénteken, április 14-én az Erkel Színház.

Filmeket festett, minden kocka egy-egy önálló műalkotás

Az idő szalad, 75 éves lett Peter Greenaway, minden idők legfestőibb filmrendezője, aki négy vizuális gyönyörökben tobzódó opusz után kevésbé élvezhető alkotásokkal állt elő. Festőművésznek készült, úgy látszik, ez is kell ahhoz, hogy a történet ne nyomja agyon a látványt. mert mégis csak egy olyan médiumról van szó, ahol a képi világ a legfontosabb, talán. Greenaway persze 75 évesen is aktív, fest és multimédiás műfajokban utazik, de olyan szemet gyönyörködtető nagyjátékfilmet, mint A rajzoló szerződése, vagy a Z és két nulla, már valószínűleg nem fog készíteni.

Nolan új filmje nem lesz ott Cannes-ban

Christopher Nolan második világháborús új filmjét nem fogják vetíteni az idei cannes-i filmfesztiválon, mert a Dunkirk című alkotás egész egyszerűen nem fog elkészülni a mustráig – jelentette be az angol filmrendező, véget vetve a produkció esetleges cannes-i szereplésével kapcsolatos találgatásoknak.

Skandináv krimi jön a rókatündér után

Megkezdődött Ujj Mészáros Károly (Liza, a rókatündér) második mozifilmje, az X. című skandináv típusú krimi forgatása Budapesten. A mozifilm főbb szerepeiben Kulka János, Balsai Móni, Schmied Zoltán és Bede-Fazekas Szabolcs lesz látható – közölték a film alkotói az MTI-vel.

A fiatal Claudia Cardinale a 70. fesztivál plakátján

A római háztetőkön táncra perdülő fiatal Claudia Cardinale látható a 70. cannes-i fesztivál hivatalos plakátján. A sajtónak szerdán bemutatott vörös hátterű plakát az olasz filmsztár egy 1959-es fotója alapján készült.

Rendező a vóság és az álom határán

Március 31-én hatvanéves Janisch Attila Balázs Béla-díjas filmrendező, érdemes művész.

Hatvan éves a Hegylakó

Christopher Lambert francia filmszínész, a Hegylakó-filmek sztárja március 29-én lesz hatvanéves.

A Gucci-gyilkosságról forgat Vong Kar-vaj

Maurizio Gucci, a Gucci luxusmárka divatbirodalma örökösének megöléséről készít filmet Vong Kar-vaj világhírű hongkongi filmrendező.

Banderas korántsem drámai szívrohama

Antonio Banderas már felgyógyult a januári szívrohama után. Erről maga a sztár számolt be a hétvégén a spanyol médiában.

Film összes cikke »

Jövőre sem lesz Avatar-folytatás

avatarleadJövőre sem készül el minden idők legnagyobb kasszasikere, az Avatar folytatása.James Cameron rendező a Toronto Star című lapnak azt mondta, jelenleg négy Avatar-filmen dolgozik párhuzamosan, és az embereknek meg kell érteniük, hogy ez óriási vállalkozás.

A 2009-ben bemutatott sci-fi világszerte 2,8 milliárd dolláros bevételt termelt, ezzel minden idők legjövedelmezőbb filmje. A folytatás az eredeti tervek szerint 2014-ben érkezett volna a mozikba, de azóta sem készült el.

avatar
(Forrás: Wikipédia)

A 20th Century Fox legutóbb 2018. december 21-i bemutatót tervezett, de ez most már biztosan nem valósul meg.

(mti)

• Publikálva: 2017.03.12. 13:24

Magyar játékfilmek