a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Kivágták a „meleg pillanatot″, mégsem vetítik a filmet?

filmlead

Bár Malajziában végül engedélyezték A szépség és a szörnyeteg bemutatását a filmben szereplő meleg jelenet kivágása után, a filmet gyártó Walt Disney stúdió elutasította, hogy kivágják a malajziai hatóságok által kifogásolt meleg jelenetet A szépség és a szörnyetegből, és úgy döntött, hogy inkább lemond a forgalmazásról a délkelet-ázsiai országban.

 „A filmet nem vágtuk meg és nem is fogjuk megvágni Malajzia kedvéért″ – jelentette be közleményben a filmstúdió. Az Emma Watson főszereplésével forgatott mesefilmet csütörtöktől játszották volna a malajziai mozik, de a bemutató elmaradt, a megvásárolt jegyek árát visszatérítik a mozik. A muszlim ország cenzúrahivatalának elnöke kedden még azt mondta, nem tudja, hogy miért halasztották el a film bemutatóját, miután a film rövid melegjelenetét kivágták és a produkció megkapta a játszási engedélyt. A funkcionárius akkor még úgy tudta, a stúdió nem kifogásolta, hogy kivágják a melegjelenetet, az elsőt az ifjúsághoz szóló Disney-produkciók történetében. Időközben a stúdió közleményben jelentette be, hogy elutasítja a cenzúrázási kísérletet. A forgalmazók döntésének megmásítására kérték a cenzúratestületet, amely kedden ül össze legközelebb.

szépség és szörnyeteg

A Disney korábban még azt közölte, hogy a film malajziai bemutatását a stúdió belső felülvizsgálatának idejére felfüggesztik. Kedden azonban nem fűztek hozzá magyarázatot, hogy az engedély kiadása után miért nem engedik a mozikba a filmet. A mesefilm egy rövid jelenetéről maga a film rendezője, Bill Condon mondta el, hogy abban „egy meleg pillanat″ látható, amikor az egyik mellékszereplő, LeFou megpróbál tisztába jönni a történetben az intrikust játszó Gastonhoz fűződő érzelmeivel.

A szomszédos Szingapúrban a katolikus egyház arra kérte a szülőket, beszéljék meg gyermekeikkel, helyénvaló-e a filmben ábrázolt életmód. Az ugyancsak muszlim többségű Indonéziában vágás nélkül engedélyezték a forgalmazást, de csak 13 éven felülieknek. Indiában mindenféle korlátozás nélkül vetítik a mozik.Oroszországban a betiltásra vonatkozó felhívás ellenére 16 éven felülieknek engedélyezték a film megtekintését. Vlagyimir Megyinszkij kulturális miniszter azt mondta, hogy nem találtak a filmben semmit, ami sértené a homoszexuális propagandát tiltó törvényt.

(mti)

• Publikálva: 2017.03.16. 09:27