Rendező mindentől elidegenítő filmekkel

Március 23-án hetvenöt éves Michael Haneke osztrák rendező, a kortárs európai filmművészet kiemelkedő alakja, a többi közt A zongoratanárnő, a Rejtély, A fehér szalag és a Szerelem alkotója, aki munkáiban az elidegenedés, a fenyegetettség érzését boncolgatja.

Egy német színész-rendező és egy osztrák színésznő gyermekeként 1942-ben született Münchenben, de Bécsújhelyen nőtt fel. Próbálkozott színészettel és zenével, végül a bécsi egyetem pszichológiai, filozófiai és színházi szakán diplomázott. Írt filmkritikákat, volt tévés dramaturg és szerkesztő, majd színházi rendező, tévéfilmre vitte Franz Kafka A kastély című alkotását, színpadra állította Strindberg, Goethe, Kleist műveit. Filmes munkásságára legjobban Kieslowski, Tarkovszkij, Antonioni és Robert Bresson hatott. Kedvenc filmjei közé tartozik Bressontól a Vétlen Baltazár és a Lancelot, a Tó lovagja, Tarkovszkijtól a Tükör, Antonionitól a Napfogyatkozás, valamint Pasolini Salo, avagy Sodoma 120 napja, Hitchcock Psycho, Chaplin Aranyláz és Cassavetes Egy hatás alatt álló nő című alkotása, de szívesen néz spagettiwesterneket is. Már negyvenhat éves volt, amikor elkészítette első egész estés játékfilmjét, A hetedik kontinenst. A „gleccsertrilógia″ első darabját egy újsághír ihlette, és egy látszólag példás életet élő család széthullását beszéli el, amelynek végállomása a kollektív öngyilkosság. A „lelki elhidegülés″ trilógia második darabja az 1992-es Benny videója, egy erőszakos filmeket néző, magányos kamasz drámája, aki egy általa elkövetett gyilkosságot rögzít kamerájával. A filmet európai filmdíjra jelölték, és megkapta a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját. A harmadik rész, a 71 töredék a véletlen kronológiájából című dráma is valós eseményeken alapul, a több szálból álló történet egy bécsi diák banki vérengzésében fut össze. A trilógia részei nem kapcsolódnak egyetlen történetté, bár számtalan ponton érintkeznek.

(Forrás: port.hu)

A rendező vissza-visszatérő témája az erőszak, amelyet nem öncélúan, hanem a társadalom kommunikációképtelenségének ábrázolására mutat be, a figyelmet az áldozatok szenvedésére irányítva. A Furcsa játék egy túszejtés története, amelyben két pszichopata kényszeríti egy családra szadista, halálos játékát. A kínzásokból és atrocitásokból szinte semmit nem látunk, a hangsúly a belső tortúrán van (az alkotásnak 2007-ben elkészült a hollywoodi változata is). 2001-ben francia koprodukcióban forgatta A zongoratanárnő című drámáját a Nobel-díjas osztrák írónő, Elfriede Jelinek regénye alapján. Az emberi kiszolgáltatottságot és kegyetlenséget boncolgató film középpontjában egy zenetanárnő áll, akit a tanítványa elcsábított. A mű megkapta a cannes-i filmfesztivál nagydíját. 2003-ban készítette a melankolikus és sötét, apokaliptikus hangulatot sugárzó A Farkasok idejét, majd 2005-ben a Rejtélyt, amely egy házaspárról szól, amelynek életébe egy névtelen videokazetta-küldemény nyomán félelem és bizonytalanság költözik, és a családfőt utoléri a múltja. Alkotásával 2005-ben elnyerte a cannes-i filmfesztivál legjobb rendezőnek járó díját és az Európai Filmdíjat. A 2009-ben fekete-fehérben forgatott A fehér szalag a politikai és vallási terrorizmus gyökereit vizsgálja. A helyszín egy észak-németországi falu az első világháború kitörése előtt. A nézők annak lehetnek tanúi, miként születik meg a puritán, tekintélyelvű nevelési módszerekből az erőszak. A rendező filmjéért megkapta az Arany Pálmát, az Európai Filmakadémia díját, a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Arany Glóbusz-díjat, és Oscar-díjra is jelölték alkotását.

Eddigi legsikeresebb filmje, a Szerelem (Amour) egy idős házaspár utolsó hónapjait dolgozza fel. A témához saját családi tapasztalataiból merített, a főszerepeket az akkor nyolcvanöt éves Emmanuelle Riva és a nyolcvankét éves Jean-Louis Trintignant alakította, aki Marlon Brando mellett Haneke kedvenc színésze. Bár a rendezőt sokszor éri az a vád, hogy filmjei sértők, sőt kioktatók, a leépülésről és az elmúlásról szóló filmje kivételes gyengédséggel párosul. Az alkotásért 2012-ben ismét elnyerte a fődíjat, az Arany Pálmát Cannes-ban, a legjobb rendezőnek járó Európai Filmdíjat, a legjobb idegen filmnek járó Bafta-, Golden Globe- és Oscar-díjat, és a legjobb rendezésért, filmért és forgatókönyvért járó francia César-díjat. A rendező jelenleg Happy End című filmdrámája utómunkálatain dolgozik, a bemutatóra a tervek szerint 2017 októberében kerül sor. Haneke úgy véli, hogy a tömegfilmek egyszerű válaszokat adnak, és végső soron megfosztanak a szabad gondolkodás lehetőségétől. A legfontosabbnak azt tartja, hogy a közönség használja a képzeletét, a film végén több kérdés fogalmazódjon meg a nézőben, mint a vetítés előtt, és gondolja tovább a látottakat. Számára a film közelebb áll az operához, mint a színházhoz, nem véletlen, hogy operarendezéssel is foglalkozik. 2006-ban Mozart Don Giovanniját rendezte meg Párizsban, 2013-ban a Cosí fan tuttét állította színpadra Madridban. Emellett rendezést tanít a bécsi Filmakadémián. Számos elismerése között 2012-ben a francia Becsületrend lovagi fokozatával tüntették ki, 2013-ban Asztúria Hercege Díjat kapott, és a Zürichi Filmfesztiválon átvehette az Arany Ikon életműdíjat. 2013-ban mutatták be Yves Montmayeur francia rendező Michael H. Foglalkozása: rendező című dokumentumfilmjét.

(mti)

• Publikálva: 2017.03.21. 14:12