a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

A Gucci-gyilkosságról forgat Vong Kar-vaj

vong kar-vaj leadMaurizio Gucci, a Gucci luxusmárka divatbirodalma örökösének megöléséről készít filmet Vong Kar-vaj világhírű hongkongi filmrendező.

Olasz sajtóértesülések szerint Margot Robbie játssza Gucci feleségét, Patrizia Reggianit, akit 1995-ben elítéltek férje megöletéséért. A „fekete özvegyet″ 1999-ben 26 év börtönre ítélték, de jó magaviselete miatt 16 év után szabadulhatott a milánói San Vittore börtönből. Patrizia Reggiani neve először a Gucci divatház alapítójának unokájával kötött házassága révén vált ismertté: Maurizio Guccival 1973 és 1985 között voltak házasok. Válásuk után tizenkét évvel Maurizio Guccit milánói irodája bejáratánál lelőtték, a gyilkos megsebesítette az épület portását is, az ő tanúvallomása segített a bérgyilkos és megbízói azonosításában.

vong kar-vaj
(Forrás: port.hu)

Mint kiderült, Patrizia Reggiani ötszázmillió lírát (mai árfolyamon számolva mintegy 750 millió forintnak megfelelő összeget) fizetett volt férje megöléséért, a gyilkos felbérlésében Giuseppe Auriemma, a volt feleség bizalmába férkőzött kártyajós segített, akit tizenkilenc évre ítéltek. Reggianit a vád szerint narcisztikus bosszú vezérelte. A volt feleség mindig is tagadta bűnösségét, de egyedül a Guccitól született két lánya hitt neki. Kar-Vai legutóbb A nagymester címmel, Ip Man kung-fu nagymesterről forgatott filmet.

(mti)

• Publikálva: 2017.03.28. 09:13