a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Hatvan éves a Hegylakó

christopher lambert leadChristopher Lambert francia filmszínész, a Hegylakó-filmek sztárja március 29-én lesz hatvanéves.

New Yorkban született, mert diplomata édesapja éppen a francia ENSZ-képviseleten dolgozott. A gyakori állomáshely-váltások miatt Lambert svájci bentlakásos iskolákban tanult, és bár vonzódott a színházhoz, szülei tanácsára a londoni tőzsdén vállalt munkát, majd a francia hadseregben szolgált. Apja végül ráállt, hogy a színi pályával is megpróbálkozzon, így Párizsba költözött és miközben egy boltban dolgozott, beiratkozott a Konzervatóriumba. A hagyományos képzést azonban túlságosan kötöttnek érezte, ezért két év után otthagyta az intézményt. Az arisztokratikus megjelenésű fiatalember első, kisebb filmszerepeit az 1980-as évek elején kapta, az áttörést 1984-ben a Greystoke - Tarzan, a majmok ura című kalandfilm hozta meg számára, amelyben Andie MacDowell oldalán domborított. A frakkban és ágyékkötőben is megnyerő Lambert egy csapásra szexszimbólum lett, özönlöttek hozzá a szerepajánlatok. Az élet megy tovább című filmben Catherine Deneuve partnere volt, első szakmai elismerését Luc Besson Metrójában aratta, 1986-ban megkapta az Oscar-díj francia megfelelőjének számító César-díjat. Ugyanebben az évben forgatta máig legismertebb és legsikeresebb filmjét, az időközben sorozattá bővült Hegylakót. A történet 1518-ban a skót felföldön kezdődik, ahol a férfivá érett Connor MacLeod első csatájában a szomszéd klánnal halálos sebet kap, mégis életben marad. Mint kiderül, a halhatatlanok rendjébe tartozik, életét csak lefejezéssel lehet elvenni. Hosszú felkészülés után bekapcsolódik a vele egyívásúak között folyó halálos párviadal-sorozatba, amelynek végén a halhatatlanok közül végül „csak egy maradhat″. Lambert ezután még háromszor bújt Connor MacLeod bőrébe, a hatalmas siker jelzi, hogy a történetből 1992-ben televíziós sorozat is készült, ennek főszerepét az az Adrien Paul kapta, aki az utolsó rész hatalmas leszámolásában szerepelt.

christopher lambert
Csak egy maradhat! (forrás: port.hu)

Lambertre huszonéves korától Amerikában élt és forgatott, de soha nem lett igazán Hollywood része, ugyanakkor a francia filmben sem tudott gyökeret verni. 1987-ben az amerikai rendező Michael Cimino kérte fel A szicíliai főszerepére, de langyos kritikákat kapott. Ezután a Megölni egy papot című alkotásban állt a kamera elé, amely a lengyel Jerzy Popieluszko atya, a Szolidaritás papjának 1984-es meggyilkolását idézte fel, de a dráma rosszul teljesített a mozipénztáraknál. A kilencvenes években olyan alacsony költségvetésű akciófilmekben láthatta a közönség, mint A préda, a Mortal Kombat, a Jégcsillag, az Adrenalin vagy a Feltámadás. Ekkoriban több olyan filmje volt, amit a mozikban nem is vetítettek, hanem rögtön DVD-n kezdték forgalmazni őket. Megújulását 2009-től számíthatjuk, amikor Claire Denis francia rendezőnő megkereste a White Material című művészfilm főszerepével. A polgárháború dúlta afrikai országban játszódó alkotásban Isabelle Huppert volt a partnere, a francia kritikusok Lambert játékát is magasztalták és pályája legkiemelkedőbb alakítását emlegették. 2005-ben Magyarországon járt, itt forgatták A harag napja című magyar-angol filmet, amelyben szerepelt Oroszlán Szonja és Gryllus Dorka is.  Lambert folyamatosan kapja a felkéréseket, feltűnt Nicolas Cage oldalán A szellemlovas: A bosszú ereje című moziban 2011-ben, epizódszerepet kapott az Coen testvérek 2016-ban készült Ave, Cézár! című sztárparádés vígjátékában, és több évadon át alakította az ügyeletes főgonoszt az NCIS: Los Angeles című tévésorozatban. Az idén összesen öt filmen dolgozik, és producerként is kipróbálta magát.

christopher lambertAmi az MTI szövegéből kimaradt: Luc Besson filmjében, a Metróban (forrás: pinterest.com)

Soha nem tartózkodik egy helyen túl sokáig, egyszer azt nyilatkozta, hogy valójában repülőkön él, hiszen három helyszín között ingázik. Főként Svájcban tölti idejét, de van provence-i pincészete is, Diane Lane színésznőtől született lánya pedig az Egyesült Államokban él. Második felesége Jaimyse Haft színésznő volt, 2007-től hét éven át a francia Sophie Marceau volt a felesége, akivel A 401-es szoba titka című thriller forgatásán ismerkedtek meg. Lambert nemrégiben arra a kérdésre, nem unja-e, hogy minden vele készített interjúban előbb-utóbb szóba kerül a Hegylakó, azt a választ adta: „Egyáltalán nem, talán Clint Eastwood ideges, ha Piszkos Harryről kell beszélnie, vagy Mel Gibsonnak Mad Maxről, esetleg Harrison Fordnak Indiana Jonesról? Azt hiszem, nagyon jó, ha van legalább egy dolog, amitől az ember igazán halhatalan″.

(mti)

• Publikálva: 2017.03.28. 09:52