a rovat írásai

Abbahagyta a három Oscar tulajdonosa

Daniel Day-Lewis visszavonul a színészettől. A háromszoros Oscar-díjas művész szóvivője szűk szavú közleményben tudatta ezt a Variety magazinnal. Day-Lewis egyszer már felhagyott a színészettel, akkor cipőket varrt Olaszországban.

​Nicole Kidman 50

Nicole Kidman Oscar-díjas ausztrál színésznő június 20-án ünnepli ötvenedik születésnapját. A nevezetes eseményhez közeledve néha úgy érzi, nem kellene ennyit dolgoznia, de a munkája a szenvedélye. Úgy próbálok játszani, mintha huszonegy éves lennék, és csak most kezdtem volna a pályafutásomat, nyilatkozta.

Forog már a Valami Amerika 3

Elkezdődött Herendi Gábor nagysikerű filmsorozata, a Valami Amerika harmadik részének forgatása a hétvégén. A munkálatok a tervek szerint augusztus 2-ig tartanak, a film 2018. február 15-én kerül a magyar mozikba.

Krimit forgatott a Liza, a rókatündér rendezője

Befejezte új filmje, az X. 45 napos forgatását Ujj Mészáros Károly, a Liza, a rókatündér rendezője, tájékoztatott a produkció.

Jezsuita filmszemle: téma a Másik

A Faludi Ferenc Akadémia nemzetközi amatőrfilmes szemléjének és fotópályázatának témája idén: a Másik. A szervezők október 9-ig várják az alkotásokat.

​Terry Gilliam 17 év után befejezte filmjét

Terry Gilliam 17 év után befejezte a The Man Who Killed Don Quixote (Az ember, aki megölte Don Quijotét) című filmje forgatását, az örömbe azonban üröm is vegyül, mert Portugáliában azzal vádolják a stábját, hogy forgatás közben megrongálta az ország legjelentősebb történelmi és kulturális emlékhelyét, a 12. századi Krisztus-rendi kolostort a közép-portugáliai Tomarban.

Rossellini, a neorealizmus atyja

Negyven éve, 1977. június 3-án hunyt el Roberto Rossellini olasz filmrendező, a neorealizmus atyja.

Libanonban nem harcolhat a Wonder Woman

A libanoni gazdasági minisztérium felszólította az ország nemzetbiztonsági ügynökségét, hogy tiltsa be a Wonder Woman című amerikai kalandfilmet, mert a főszereplő, Gal Gadot izraeli. A filmet végül betiltották, a vetítési tilalmat a belügyminisztérium rendelte el szerdán, néhány órával a forgalmazás megkezdése előtt.

Morgan Freeman pilóta szeretett volna lenni

Nyolcvanadik születésnapját ünnepli június 1-jén Morgan Freeman Oscar-díjas amerikai színész, aki későn érő típus: harmincévesen még nem volt biztos benne, hogy élete végéig színész akar-e lenni, negyvenévesen kezdett igazán ismertté válni, és csak ötvenévesen érte utol a világhír.

Svédországba került a Pálma

A svéd Ruben Östlund The Square (A négyzet) című alkotása nyerte el vasárnap az Arany Pálmát a 70. cannes-i fesztiválon. A 2014-ben a Lavina című tragikomédiájával az Un Certain regard (Egy bizonyos nézőpont) válogatásban nagydíjat nyert alkotó ismét egy keserű, de a korábbinál sokkal összetettebb, meglepő és abszurd fordulatokkal teli szatírát forgatott.

Az ifjabb Bondok tisztelegtek Roger Moore előtt

Daniel Craig és Pierce Brosnan is lerótta tiszteletét a 89 éves korában kedden elhunyt Roger Moore előtt – számolt be róla a BBC News.

Film összes cikke »

Nolan új filmje nem lesz ott Cannes-ban

nolan leadChristopher Nolan második világháborús új filmjét nem fogják vetíteni az idei cannes-i filmfesztiválon, mert a Dunkirk című alkotás egész egyszerűen nem fog elkészülni a mustráig – jelentette be az angol filmrendező, véget vetve a produkció esetleges cannes-i szereplésével kapcsolatos találgatásoknak.

A film a francia partokon, Dunkerque-nél 1940 májusában bekerített több mint 330 ezer szövetséges katona kimenekítésének történetét dolgozza fel. A Kenneth Branagh, Cillian Murphy, Tom Hardy, Mark Rylance, Harry Styles és Fionn Whitehead főszereplésével készülő alkotás július 21-én debütál az észak-amerikai mozikban.

nolan
(Forrás: port.hu)

A 70. cannes-i filmfesztivált május 17. és 28. között rendezik, a nemzetközi zsűri elnöke idén Pedro Almodóvar spanyol rendező. A hivatalos programot április 13-án jelentik be Párizsban.

(mti)

• Publikálva: 2017.04.03. 14:30

Magyar játékfilmek