a rovat írásai

Bánsági Ildikó 70

Október 19-én hetvenéves Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Művésze.

Megáldották a musicalt

Megáldotta a Vatikán a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló, Sting zenéjére épülő musicalt, amelynek premierjét március 15-én tartják Rómában.A zenét Michelangelo Buonarroti (1475-1564) freskói inspirálták.

Ötven éves lett a Hair

Ötven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.

Hangemberek az Újszínházban

A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja, mondta Csernák János színművész az M1 aktuális csatornán.

Bormámor Hamvas művei alapján Szentendrén

Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.

Szilágyi Tibor 75

Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész augusztus 28-án töli be a hetvenötödik életévét.

Elhunyt Lórán Lenke

Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.

Új Bánk bán a Nemzetiben

Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.

Básti Juli kerek szülinapja

Augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő leánya Budapesten született 1957. augusztus 10-én. Nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt.

Színház 10 éve a viszáki pajtában

Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket. Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ), olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Meghalt Schubert Éva

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

Színház összes cikke »

Malkovich mint diktátor a Müpában

malkovich leadJohn Malkovich diktátorként lép színpadra kedden a Müpában a 37. Budapesti Tavaszi Fesztiválon (BTF). Just Call Me God – A diktátor utolsó beszéde című új produkcióját a márciusi világpremier után néhány héttel láthatja a magyar közönség.

John Malkovich 2012 után lesz ismét a BTF vendége. Egyszemélyes színházi-zenei drámájában, amelyet angol nyelven, magyar felirattal láthat a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a közönség, Martin Haselböck kíséri orgonán a világhírű amerikai színészt. Az idők kezdete óta napjainkig újra és újra színre lépnek azok az uralkodók, vezetők, akiket az emberek természetfeletti erővel, mindenhatósággal, sőt: isteni képességekkel ruháznak fel. Hogyan lehetséges mindez? Miért vagyunk ilyenek? Ennyire hiszékenyek és romlottak volnánk? John Malkovich magához ragadja a szót, és mindent elmagyaráz – olvasható az előadás ajánlójában a Müpa honlapján.

JohnMalkovich
(Forrás: Wikipédia)

Mint írják, a Giacomo-variációk és a Budapesten is bemutatott Pokoli vígjáték – Egy sorozatgyilkos vallomásai után John Malkovich és Michael Sturminger író, rendező ismét egy különleges színházi-zenés előadást készített, amelynek világpremierje Hamburg futurisztikus hangversenytermében, az Elbphilharmonie-ban volt. A bemutató és londoni fellépése után John Malkovich a Budapesti Tavaszi Fesztiválon bújik minden idők összes diktátorának bőrébe, hogy szembesítsen az önkény technológiájával. „Sokat foglalkoztam Sztálinnal, olvastam Hitlerről, a darab Idi Amin Dada és Moammer Kadhafi ellen is vádat fogalmaz meg″ – mondta Malkovich szerepe bemutatásakor a márciusi hamburgi premier előtt. Malkovich és Michael Sturminger darabjában a színész egy kitalált, összeomlás előtt álló ország diktátorát alakítja, aki őrülten ragaszkodik istenhez hasonlatosságához még akkor is, amikor ellenfelei már az ajtaja előtt állnak.

A zenei ellenpontot szolgáltató – a korábbi produkciókban is aktív szerepet vállaló – orgonista-karmester, Martin Haselböck válogatásában Bachtól Messiaenon át Ligeti Györgyig a zenetörténet egy különleges szelete szólal meg. A színház és a klasszikus zene szimbiózisa az önkényuralom működését boncolgatja. John Malkovich és Martin Haselböck mellett az előadásban Sophie von Kessel (próza) és Franz Danksagmüller (elektronika) is közreműködik. A 37. Budapesti Tavaszi Fesztivál április 23-ig 40 helyszínen több mint 150 koncerttel, kiállítással, színházi és táncelőadással várja a közönséget. A BTF részletes programja a http://btf.hu honlapon található meg.

(mti)

• Publikálva: 2017.04.03. 15:50